Vampire Knight Hunting

Tegnap hajnalban elloptak 4 lovat Gödöllő és Szada határából! Kérlek benneteket osszátok meg a következő képeket a blogaitokon, a Facebook profilotokon vagy bárhol ahol sokan látják őket, hátha felismeri valaki és segít megtalálni őket. A nyomravezetőnek a tulajdonosok jutalmat ajánlottak fel. Aki látta őket, vagy tud róluk valamit az írjon nekem egy e-mailt (toth_eszti@hotmail.com) vagy hívja Tóth Ágnest a 0670/77-10-255 ös telefonszámon. Előre is köszönjük a segítséget!

24. fejezet


Zero sorsa



 (Zero szemszöge)

 A kocsi elindult én meg vissza néztem. Ahhoz képest, hogy az volt a tervem kiirtom őket, most valahogy szomorú vagyok, hogy Yuuki- t a halál szélére küldtem. Lehet, hogy Kaname meséi hatottak rám így? A történetek igazságában nem kételkedtem, végül is Toga minden erejével el akarta hallgattatni Kuran- t.

Seiren megbökött a könyökével, hogy forduljak előre, mert nem rám tartozik, mi történik a kastélyban. Kaien is rám kapta szemeit és szónokolni kezdett.
 - Nagyot csalódtam benned Zero! Azt ígérted békén hagyod őket. Most nézd meg mi történt veled és mit tettél Yuuki- val. Miattatok kell most küzdenie az életéért. Ezt akartad Zero? Meg kaptad már, amit akartál?
 - Tudom... mit tettem. És nem ezt akartam. Azt akartam, hogy ne kelljen küzdeni, hanem rögtön meghaljon. De sajnos csak egyet tudtam leszerelni. A többi megpattant- dőltem hátra óvatosan, mert fájtak a végtagjaim.

Seiren akkor ölni tudott volna a pillantásával és karmait a torkomhoz szegezte.
 - Ne merészelj még egyszer ilyen tiszteletlenül beszélni Yuuki úrnőről és Kaname nagyúrról, különben azok lesznek életed utolsó szavai!
 - Nyugalom Seiren. Nem fog előfordulni többé. Zero! Nem akarom megtudni, hogy a Kuran kastély közelébe merészkedtél egyedül, vagy Toga- val. Békén fogod hagyni őket, vagy gondoskodom róla, hogy a szövetségi börtönben köss ki. Bármennyire is fáj ezt mondanom- hajtotta le gondterhelten a fejét nevelő apám.
 - De a szövetség már nem létezik! Igaz?- ellenkeztem.
 - De igen. Újból létezik. Vezetője nincsen, de létezik most is. Különben már nem lennének vadászok sem- nézett fel komolyan.
 - Aha. Hát akkor nincs választásom ugye?- vontam vállat.
 - Bizony nincs. Tehát ne próbálkozz semmivel. Kaname nagyúr különben is megerősítette a védlemte az iskolában, hogy ne tudj kiszökni- szólalt meg mellettem ülő éjszakai őröm.
 - Remek! Ezt tartsd észben Zero!- dorgált meg Kaien.
 - Igyekszem megjegyezni!- ásítottam a képembe, hogy végre leszálljon rólam.
Meg is tette. Csalódottan megrázta a fejét és csendben maradtunk az út végéig.




1 hét múlva...



A sebesüléseinket ellátták az akadémián és folytattuk életünket. Toga gyorsan gyógyult. Nem is voltak súlyos sebei. 2 nap alatt toppon volt, ellentétben velem. Én 1 hét után is bekötözött csuklóval és lábbal jártam órákra. Órákra, melyeket Toga tartott. Természetesen a házi őrizetről sem feledkezett meg az igazgató. Toga minden lépésemet figyelte és követett mindenhova. Persze csak tisztes távolságból, hogy nem legyen annyira zárt a légterem.

Seiren- ről nem volt elmondható ugyanez. Éjszaka alvás közben a szobán belül az ajtóban állt és bámult. Nem engem és ez volt a mázli. Hanem révedt maga elé, mint egy szobor. A világ minden kincséért sem lehetett lekoptatni. Ez volt a feladata, amit Kuran- tól kapott. Az ő szava szent Seiren számára. És még a Bloody Rose- t is Kaien tartotta elzárva. Pedig úgy lelőttem volna vele, hogy hagyjon békén. De az nem oldott volna meg semmit. Még rosszabb is lett volna

Ezekben az ideg tépő időkben egyvalaki nem adta fel a ,,zaklatásomat". Nem nevezném zaklatásnak, mert sokszor kifejezetten jól jött a társasága. Ez a valaki Sayori volt. Folyton velem beszélgetett és úgy mond segített Toga- nak őrizni engem, mert együtt lógtunk a suliban és együtt jártunk órára. Egyszer meg is kérdezte óra után, hogy mi történt velem. A kötésekről kérdezgetett.
 - Te jó ég! Zero! Mi történt veled? Hol voltál, hogy ilyen sebeket szereztél?- ijedt meg, mikor először mentem órára.
 - Szia Yori! Ide ülök melléd jó? Ha tovább megyek úgy érzem összecsuklok- ültem le mellé és kifújtam magam. A lábam jobban fájt, mint amikor friss volt a seb. Lehet azért mert tökig kenték fertőtlenítővel, ami persze csípett.
 - Jó. Persze, de komolyan mi történt? Nagyon rosszul festesz- húzódott odébb, hogy elférjek.
 - Csak... belekeveredtem egy verekedésbe, mikor az igazgató motyóit szereztem be egy másik városban. Nem nagy ügy- állítottam elő egy kis füllentést. Legalább van egy jó fedő sztori az ügyhöz.
 - Vigyázhatnál jobban is. Amilyen forrófejű vagy mondjuk nem csodálom. És... találkoztál a bál óta... Yuuki- val?- kérdezte és mereven az asztalt bámulta zavartságában.- Bocsáss meg, hogy mindig ezzel zaklatnak, de szinte testvérek voltatok és szerintem te tudsz a legtöbbet jelenleg róla. Hogy mi történik vele most a nagyvilágban.
 - Igazad van. Tényleg tudok. Találkoztam is vele. Most per pillanat beteg... nagyon beteg, de ha ezt leszámítjuk boldogan él. Megtalálta az igazi családját, ahova tartozik. Belőlük sem maradt től sok, de boldog a maradékkal- könyököltem az asztalra.
 - Értem. És kivel van most? A szülei nevelik?- kíváncsiskodott tovább.
 - Nem. De menni kéne egy másik terembe. Menjünk együtt és út közben elmesélem- álltam fel.
 - J... jó- bólintott. Nagyon meglephettem. a magányosságomról voltam híres az osztály társaim között.

Az iskola folyosóján sétáltunk a következő óránkra. Toga a nyomunkban, azaz nyomomban. Persze tisztes távolságot tartva.
 - Nos az az igazság, hogy Yuuki családja igen megritkult. És ezt komolyan mondom. Nincsenek már szülei, se nagyszülei, se más rokona. Egyedül a bátyja maradt életben. Nagyon jó, inkább túl jó kapcsolatban vannak egymással. Most vele él Yuuki és néhány barátjukkal egy kastélyban a hegyekben. Szóval nem kell félteni- csak tőlem, tettem hozzá gondolatban.
 - Értem. Szegény. De ha ennyire szereti a bátyját, az csak jó lehet. És mi a neve? Gondolom nem Kurosu- nak hívják többé. És Zero! Kaname Kuran a bátyja igaz?- félénkeskedett.
 - Igen ő. Most vele él Yuuki. A mostani neve Yuuki Kuran- fedtem fel egy keveset Yuuki titkából.
 - Gondoltam. Mindig is erős érzelmek kötötték Kaname- hoz. Emlékszel, amikor még ne mtudták, hogy testvérek, Kaname és Yuuki együtt jártak?- nevetett. Olyan nyilvánvaló volt számára, hogy Kaname Yuuki bátyja, hogy az már hihetetlen.
Kaname után- nevettem vele. Akkoriban még nem viccként fogtam fel, de most visszaemlékezve nagyon bolond dolognak tűnik.
 - Az biztos. Egyesek még most is sírnak utána és az elmentek után- viccelődött.
 - Szegények. Micsoda trauma- nyitottam ki előtte az ajtót, mint egy udvarias fiú, mert időközben megérkeztünk a másik teremhez.
 - Köszönöm Zero!- lépett be a terembe én meg követtem őt.

Jó volt vele beszélgetni, szóval megint mellette foglaltam helyet, amire a hátunk mögött ülők sugdolózni kezdtek.
Vámpír füleim voltak tehát jól hallottam minden szót.
 - Ugye tudod, hogy most arról  pletykálnak mögöttünk, hogy járunk?- súgtam neki oda.
 - Miiii? De mi nem is... Ajaj!- pirult el szegény.
 - Semmi baj, majd én elintézem- intettem le.

Hátra fordultam és gyilkos pillantással néztem a sugdolódzó társaságra.
 - Hallom ám és egy szó sem igaz!- mormogtam félelmetesen és hatott. A társaság hátrahőkölt és befogta a száját. Vigyorogva fordultam vissza Yori felé.- Mondtam, hogy elintézem!
 - Igen. Köszönöm! Ügyes vagy!- bökött oldalba, mint egy jó barátot és békejobbot nyújtott.- Barátok?- kérdezte.
Egyedül volt, ahogy én. Egyikünknek sem volt barátja. Eltűrtek minket az emberek, de különcnek tartottak. Átgondoltam a dolgot és nem láttam okát annak, hogy miért ne.
 - Barátok!- mondtam és nevetve kezet ráztunk.
Itt ért vége számomra a Kuran- ok utáni vadászat. Legalább is egyelőre.



 VÉGE!

23. fejezet

Harc a kastélyban



(Kaien Kurosu szemszöge)

Mikor megkaptam Seiren- től a levelet nagyon elcsodálkoztam. Nem hitem volna, hogy Yuuki válaszol. Azt hittem Kaname- nak továbbítja a levelet és ő ír majd nekem. Kézbe vettem a borítékot, amin Yuuki aláírása és a Kuran család pecsétje volt. Kinyitottam és olvasni kezdtem.


,, Kedves Kaien!

Köszönöm leveledet, de számunkra úgy fair, ha ezt Zero- tól halljuk, ami valljuk meg őszintén lehetetlen dolog. Kaname úgy véli, hogy Zero- t meg kell fosztani a Bloody Rose- tól és az én véleményem is ugyanez. Kérlek gondoskodj erről. Mélységesen sajnálom ,ami Toga- val történt, de nem áll szándékomban korlátozni fajunk önvédelmét Zero miatt. Kérlek nézd ezt el nekem. És szeretnélek megkérni arra, hogy figyeltesd Zero minden lépését. Nem hiszem, hogy a tervei között szerepel az, hogy futni hagyjon minket.

Üdvözöl: Yuuki Kuran

2010.07.13."

Yuuki szavai megleptek, de végül nem tettem eleget kérésének és nem vettem el Zero- tól a Bloody Rose- t, amit hamarán meg is bántam.
Amikor Zero- t nem találtam sem a szobájában, sem az iskola környékén, tudtam. Yuuki- ért ment. Megijedtem és megkerestem Seiren- t. Amint megtaláltam útnak indultunk a Kuran kastély felé. Azzal, hogy tudtam hova megyek időt nyertünk. Zero- nak biztosan keresnie kellett.

Fél nap alatt már a hegyekben oltunk. Gyorsan felvázoltam Seire- nek miért jövünk ide és megígérte, hogy mindenben segít nekem. Le kell állítani ezt a nevetséges hajszát.

Út közben találkoztunk az éppen menekülő nemesekkel. Akatsuki Aido- t vitte a hátán.
 - Mi történt gyerekek?- érdeklődtem.
 - A kis fiacskája megtámadott minket. A Bloody Rose eltalálta Aido vállát és lábát, miközben a Kuran testvéreket védtük. Yuuki úrnő parancsára menekültünk el a kastélyból- mesélte le Ruka a történteket.
 - Rendben. Megyek és leállítom Zero- t. Ebből elég volt- mérgelődtem.

Nem tétováztam tovább. Neki vágtunk Seiren- nel a hegynek, hogy eljussunk a Kuran kastélyhoz. Juri és Ruka azért építették ide a kastélyt, mert gyönyörű panorámája van és mert Yuuki érdekei, hogy megvédjék őt a kíváncsi szemek elől, ezt kívánták. Csak az odajutás volt nehéz.

Megmásztuk a hegyet és futottunk a kastélyig. A kertet romokban találtuk. A rózsa bokrok fele elpusztult vagy elégett. Bementünk a kastélyba. Mindent feldúltan találtunk. Zero biztosan kereste a Kuran testvéreket. A nappalin akadt meg a szemem. Teljesen feldúlták. Itt lehetett a csata. Az ablakok kitörve és megpillantottam Kaname- t, amint elveszi Zero- tól a Bloody Rose- t. Se kép se hang rohantam ki hozzájuk.
 - Te jó ég! Kaname! Mit tettél velük?- szörnyülködtem, mert Toga a fához volt kötözve, Zero pedig hason fekve Kaname lábainál.
 - Még hogy én? Láttad már mit művelt a fiad a húgommal?- szorította ökölbe a kezét Kaname. Magán kívüli állapotban volt. De tényleg nem láttam Yuuki- t. Hol van?
 - Kanameh! Hagyd őt! Ne... legyél olyan... mint Zero!... Segíts!- szólt mögülem egy haldokló, de ismerős hang.
Megfordultam és Yuuki- t láttam meg Seiren- re támaszkodva. Alig élt már szegény. Szája széléről és a szíve alól vérzett. Ki tehette ezt? Csak nem Zero?

Ám nem törődhettem ezzel sokáig.
 - Kaien segíts légy szíves!- szólított Toga.
 - Megyek már!- odamentem és a kardommal, amit magammal hoztam ugyan, de reméltem, hogy nem kell használnom, lefejtettem róla a köveket.
Majd Zero- hoz mentünk és őt is föltámogattuk a földről.





(Kaname szemszöge)

Kaien mit sem törődve Yuuki- val Toga- hoz ment segíteni neki. Én pedig Yuuki- hoz mentem, hogy karba vegyem.
 - Semmi baj nem lesz kedvesem! Meg fogsz gyógyulni esküszöm neked!- öleltem magamhoz, a nehezen lélegző húgomat.
 - Tudom... hogy mindent... megteszel, de... de amíg ő szabadlábon van... addig nem... nem leszünk biztonságban- mutatott Zero felé.
 - Intézkedni fogok, csak ne aludj el! Hallod! Ha lehunyod a szemedet örökre elalszol és nem látsz többé!- figyelmeztettem.
 - Az rossz... rossz lenne... nem igaz?...Nem fogok... elaludni- suttogta, de a vér veszteség miatt elvesztette az eszméletét ismét.
 - Yuuki! Yuuki nyisd ki a szemedet! Ne hagyj itt egyedül megértetted?- szólongattam kétségbeesetten.- Felviszem a szobájába! Seiren gondoskodj róla, hogy a vendégeink itt maradjanak. Kísérd be őket a könyvtár szobába és Zero nehogy fegyverhez jusson!
 - Értettem nagyuram!- hajolt meg előttem Seiren.
Felvittem Yuuki- t a szobájába és befektettem az ágyába. Rettenetes látvány volt ez számomra. Kétséges volt az is hogy életben marad. El kell intéznem Zero ügyét egyszer és mindenkorra.

Lementem a könyvtár szobába, ahol már vártak a ,,vendégeim".
 - Köszönöm Seiren! Lenne még egy feladatod. Kérlek hozd ide az orvosunkat és menj Aido- ék után. Mondd el nekik mi történt Yuuki- val és hogy egy ideig ne jöjjenek vissza, csak Ruka. Kell a segítség Yuuki ápolásában!- adtam ki az utasításokat.
 - Igen. Megyek is!- azzal hátat fordított és ment a dolgára.
 - Nektek pedig hívtam egy kocsit, hogy vigyen vissza az akadémiára, de mielőtt ez megtörténne szeretnék kérni tőled valamit Kaien- ültem le velük szemben a kanapéra.
 - Hallgatlak!
 - Szeretnélek megkérni, hogy Zero- t állandó felügyelet alá helyezd. Nem fogom engedni, hogy még egyszer ez történjen, ami most. Zero miatt Yuuki haldoklik és a kastély romokban hever. Zero veszélyes! Olyan, mint az első vadászok, akiknek nem tiltották a vadászatunkat- fontam össze karjaimat a mellkasomon, mert megint kezdtem dühös lenni.
 - Értem. Ez felől biztosíthatlak. Nappal Toga, éjszaka pedig Seiren fogja őrizni. Ez így megfelel? És a Bloody Rose- t elzárom, amíg jónak látom- mondta ki az ítéletet Kaien.
Toga- t sem szeretném itt látni. Gondoskodj róla, hogy ez így is legyen.
 - Nem bánom! Bár szerintem eléggé le fogja foglalni az, hogy a tanítványát őrizze. Nem lesz ideje szökésen gondolkodni- bólintott.
Zero és Toga némán tűrték, hogy a sorsuk felett tanácskozzunk. Nem sok beleszólásuk volt. Tetteik megbocsáthatatlanok.

Épp kikísértem a betolakodókat és Kaien- t, mikor Seiren jelent meg mellettem térdére ereszkedve.
 - A feladatokat teljesítettem. Souen kisasszony visszatér, miután Aido úrfit biztonságba helyezték a birtokukon- jelentette.
 - Remek! Kérlek add át az akadémián maradt nemeseknek, hogy éjszaka órák után őrizzék az iskola minden kijáratát és járőrözzenek a határai mentén. Zero semmi képpen nem szökhet meg. És éjszaka te fogod őrizni őt. Ne kelljen csalódnom!- közöltem vele állandó feladatát.
 - Értettem!- felállt és beszállta az autóba Zero mellé. Már most elkezdte feladatát.
Ügyes lány!
 - Viszlát Kaname és jó búlást Yuuki- nak!- integetett Kaien, de arcáról az aggodalom sütött le. Aggódott Yuuki- ért, végül is jó néhány évig a lányának mondhatta.
Zero is visszanézett a hátsó szélvédő mögül, de az ő arcán a keserűség uralkodott. Gyilkos pillantást küldtem felé. Seiren érezhette hangulatomat, mert rászólt Zero- ra, aki előre fordult és vitatkozni kezdett Seiren- nel.
Fogtam magam és habozás nélkül vissza mentem a kastélyba, fel Yuuki- hoz, akire vigyáznom kellett. Ám ezt nem tehernek fogtam fel. Boldogan vigyáztam édesem életét...