Vampire Knight Hunting

9.fejezet

A terv




(Kaien szemszöge)

Mikor Sayori belépett az irodámba, egyedül látszott rajta, hogy fél valamitől. Akkor más sejtettem, hogy valami nincs rendben, de álmomban sem hittem volna, hogy pont az történik, ami történt.
- Jó napot Kurosu igazgató úr! Szeretnék kérdezni valamit és Zero azt mondta, hogy forduljak önhöz- fordult felém teljesen.
- Gyere! Ülj csak le. Hallgatlak!- intettem neki.
- Yuuki- ról lenne szó és az esti tagozat diákjairól. Igaz az, hogy ők mind vámpírok?- kérdezte zavartan.
Szemem elkerekedett a döbbenettől.
- Ezt ki mondta neked? Vámpírok nem léteznek- próbáltam letagadni, de volt egy olyan érzésem, hogy nem járok sikerrel.
- Nem monda senki. Amikor az iskolát a hírek szerint ki akarták fosztani, néhány ember megtámadott, akik azt mondták, hogy vámpírok. Akkor Yuuki és néhány estis megmentettek. Akkor jöttem rá a dologra- hajtotta le a fejét.
- Értem. Sajnos nem titkolhatom előtted tovább. Yuuki és társai tényleg vámpírok, de békések. Nincs okod félni tőlük. De sajnos nem hagyhatom ezek után, hogy az iskola tanulója maradj Sayori, mert félő, hogy másoknak is elmondod a titkot- közöltem vele a tények állását. Odakint legalább nem hinnének neki az emberek.
- Ne! Kérem ne rúgjon ki igazgató úr! Nem mondtam el senkinek a titkot. És nem is fogom megígérem, de kérem ne rúgjon ki!- sírta Sayori.
- Hah! Rendben! Te voltál Yuuki legjobb barátnője. Bízom benned, de cserébe tényleg ne mondd el senkinek a titkukat- bólintottam rá.
- Köszönöm! Nagyon köszönöm! Megígérem senki sem fogja megtudni- örvendezett, de még mindig könnyes volt a szeme.
- Azt viszont el kell mondjam Yuuki- éknak, hogy te tudod mik is ők valójában. Lehet, hogy felkeresnek majd téged- figyelmeztettem. Nem olyannak tűnnek a Kuran- ok, mint akik ezt szó nélkül hagyják.
- Rendben van! Előbb utóbb én is megkerestem volna őket. Talán így Yuuki ismét olyan lesz, mint volt- bizakodott, bár én nem hittem ebben.
- Ahogy jónak látod. Most menj és segíts tovább a bálteremben- küldtem dolgára.
- Igen uram. És köszönök mindent- hajolt meg illedelmesen.
- Szívesen. És most már menj- integettem neki.
Elment és egy rakás gondot hagyott maga után.







(Kaname szemszöge)

Még a pavilon nappalijában várakoztunk. Yuuki a vállamon bóbiskolt, mert álmos volt. Korán kelt. Mikor én ébredtem, ő már idelent volt és olvasta a könyvet, amit otthonról hozott magával. Kicsi könyvmolyom. Bár valamelyest az én hibám is, hogy ilyen. Kevés időt töltöttem vele.
- Yuuki! Kihagyhatod a mai órákat. Nem kell bejönnöd, nyugodtan itt maradhatsz pihenni- simogattam meg az arcát. Nem tudtam volna végignézni, hogy félálomban botorkál a folyosókon óráról, órára.
- Semmi baj. Az én hibám, hogy korán keltem. Mire kapunyitás van már toppon leszek- ígérte.
- Legyen ahogy akarod, de mitől ébredtél fel?- kérdeztem. Kíváncsi voltam rá.
- Rosszat álmodtam. Arról szólt, hogy Zero ránk vadászik. Megtalálta a kastélyt és a Bloody Rose- zal eltalált téged, amibe te belehaltál. Akkor riadtam fel- magyarázta.
- Miért nem próbáltál visszaaludni?- nem értettem az összefüggést.
- Próbáltam, de nem sikerült, ezért döntöttem úgy, hogy lejövök ide és megvárom a teremcserét, vagy amíg felébredsz- mosolygott, pedig ez nem volt vicces.
- És akkor miért nem keltettél fel engem. Segítettem volna vissza aludni, vagy ketten virrasztottunk volna- néztem rá jelentőségteljesen.
- Nem volt hozzá szívem. Olyan békésen szunyókáltál, hogy inkább hagytalak- vonta meg a vállát.
- Csak azért volt kellemes álmom, mert azt hittem mellettem vagy. Még mindig az a véleményem, hogy szólhattál volna, de köszönöm a jó szándékodat. És az álmod miatt nem félj. Soha sem foglak magadra hagyni, ha te se engem- öleltem át és a mellkasomra húztam.
- Ezt megígérhetem- viszonozta az ölelésemet.

Meghitt pillanatunk akkor szakadt meg, mikor Aido felkiáltott.
- Kapunyitás gyerekek! Végre kiszabadulunk- ugrándozott.
- Aido! Nem gondolod, hogy túl lelkes vagy?- fegyelmeztem.
- Hagyd már! Legalább ő lelkes- bökött meg kedvesem.
- Bocsássanak meg! Parancsoljanak!- hajolt meg Aido és kitárta előttünk az épület ajtaját.
Felálltunk és Yuuki- val kézen fogva hagytuk el a pavilon területét.

Az eszüket vesztett emberlányok még mindig rólunk álmodoztak. Nem tudják feladni, de Yuuki- nak hála engem már kevésbé keresnek, mint társaimat. Yuuki- t azonban egyre jobban gyűlölik a halandó lányok. A hidegsége ellenére észrevettem, hogy bár érzékeli az iránta táplált gyűlöletet, nem veszi fel. Nem érdekli mit gondolnak róla a halandók és ez tiszteletre méltó dolog. Ennek ellenére közelebb húztam magamhoz és karommal körülfontam a derekát, ezzel is megvédve őt.

Ezt azonban akadályozta, hogy Yagari ,,tanár úr" félreszólított és közölte velem, hogy Kaien beszélni akar velem.
- Rendben van! Egy pillanat és megyek- bólintottam és visszamentem Yuuki- hoz, aki megállt és megvárt.
- Mi történt? Mit akar már megint Kaien?- érdeklődött.
- Ne beszélj így róla. Ő a családunk barátja és azt nem mondta el a tisztelt vadász úr. Csak annyit, hogy sürgősen beszélni akar velem, de téged ne vigyelek- súgtam a fülébe.
- Értem. Nem tudom mi titkolnivalója van előttem, de akkor menned kéne nem igaz?
- De igen. Gyere! Aido!- szólítottam barátunkat, aki még mindig az embereket bolondította. A szokásos formáját hozta, de amikor hívtam megkomolyodott.
- Igen, Kaname úrfi- lépett elénk.
- Rád bízom Yuuki- t. Nekem el kell mennem egy kis időre. Védd meg őt a kíváncsi szemek elől- adtam át a húgom védelmét, bár nem szívesen és követtem Toga- t.

Felértünk az iroda elé és mielőtt bemehettem volna, Toga figyelmeztetett, hogy bármit is hallok fogjam vissza az indulataimat. Beléptem az irodába, leültem Kaien elé és mielőtt megszólalt volna rájöttem mi történt, de hagytam kibontakozni.
- Sajnálom Kaname, de rájött. Sayori, Yuuki régi barátnője rájött a titkotokra- sóhajtotta.
- Ez hogy lehetséges? Mi mindent megtettünk, hogy rejtőzködjünk. Mikor történt?- kérdeztem.
- Amikor Rido felébredt. Rátámadtak Sayori- ra és Yuuki mentette meg- dőlt hátra a székében.
- Értem. És ki tudja még a diákok közül?- faggattam.
- Senki. Csak a lány, ezért is nem vertem nagy dobra a dolgot. Sikerült elhallgattatnom- nézett rám.
- Akkor nem vagyunk nagy veszélyben. Köszönöm, hogy elmondtad- álltam fel és elindultam az ajtó felé. Nem forgunk veszélyben, tehát nem kell foglalkoznom ezzel.
- És Kaname. Szeretnélek megkérni, hogy hagyjátok békén szegény lányt. Aggódik Yuuki miatt. Ne tetézzétek tovább a bajait- bízott meg Kaien.
- Majd Yuuki eldönti mi legyen a sorsa- hárítottam el a kérést és kiléptem az ajtón.

Visszamentem az osztályba és kikértem Yuuki- t a tanításból. Nem értette miért teszem ezt, de ez mellékes volt. Kaien szavától nem voltam nyugodtabb. Yuuki- nak is tudnia kell a barátjáról. Visszamentünk a pavilonba, fel a szobánkba, nehogy még véletlenül is kihallgassanak minket és leültünk az ágyra, hogy kényelmesen végig gondoljunk mindent.

Elmondtam neki mindent, amit Kaien- től hallottam és vártam a reakciót, ami nem maradt el.
- Micsoda?- kelt ki magából ,de hamar le is higgadt.- Szóval rájött. Miért kellett megmentenem? És most mi legyen?
- Nem tudom. Kaien szerint nem mondott senkinek semmit, de nem vagyok biztos benne, hogy ezek után sem fog fecsegni- osztottam meg vele véleményemet.
- Hát ez az. Én sem. Ha úgy találja, hogy az érdekeim ezt kívánják eljárhat a szája. Ezt meg kell előzni- állapította meg.
- Te döntesz Yuuki. Ez most a te ítéleted lesz. Te ismered a lány a legjobban. Ez lesz az első döntésed, mint vámpír hercegnő. Dönts úgy, hogy az nekünk és neked is egyaránt jó legyen- helyeztem kezem az övére.
- Jó- bólintott.- Már ki is találtam mit fogunk tenni.
- Gyors voltál. Halljam- mosolyogtam kivillantva az agyaraimat.
- Nos. El kell vennünk tőle azokat az emlékeket, amik arról a napról szólnak, vagy csak az esetről, amikor rájött mik is vagyunk valójában- mondta.
- Remek ötlet, de hogy kivitelezed? Mikor?- kíváncsi voltam a részletekre.
- Emlékszel rá, hogy anya miként vette el az emlékeimet? Én igen. Megtaláltam a varázslatot és jól begyakoroltam. Ezt a módszert és a vámpírmérgemet felhasználva kiválasztom azokat az emlékeket, amik ránk utalnak és kitörlöm őket. Na? Mit szólsz?- kérte a jóváhagyásomat.
- Remek ötlet drágám. Nagyon büszke vagyok rád. Igazi kis hercegnő lettél- szorítottam magamhoz és csókot nyomtam a homlokára.
- Köszönöm, de kell egy kis segítség. Le kell majd foglalni a nappali tagozatos lányokat, míg én Yori- val kettesben beszélgetek a bálon. Te legyél mindig a közelemben, amikor elájul, hogy ha kell legyen védelem- részletezte a tervet.
- Rendben. Megbeszéljük a nemesekkel. Gyere már meg is jöttek- húztam fel ültéből.

Levittem az előtérbe és összehívtuk a nemeseket. Yuuki ismertette a terv eddig meglevő részét és tudatta velünk kinek mi a dolga. Elképesztő volt, ahogy osztotta a parancsokat. Elegáns és bátor volt, ahogy azt egy Kuran- tól elvárják. Nagyon büszke voltam rá, hogy egy ilyen nő áll mellettem.
- Remek. Ennyi lenne a dolog. Mindenki értette mi a dolga?- kérdezett vissza Yuuki.
- Igen is Yuuki úrnő!- hajoltak meg a nemesek.
- Csodás! Akkor most menjetek dolgotokra- oszlatta fel a tömeget.
Nekem semmi doglom nem volt ezek után. Visszamentünk Yuuki- val az emeletre és előkészültünk a másnapi bálra és Sayori emlékeinek elvételére...

8. fejezet

A titok egy ember kezében




(Zero szemszöge)

A báltermet dekoráló lányok közül Yori felkeresett szolgálat közben és üzenetet küldetett velem Kaien- nek.
- Zero, megmondanád az igazgatónak, hogy minden készen áll a bálra. Már csak apró simítások maradtak- mosolygott Yori.
Mindig ezt csinálta. Bármi történt, még ha halálosan megsértették, még akkor is csak mosolygott.
- Aha. De ha apró simítások vannak még, akkor még sincs kész minden. Nem?- forgattam ki a szavait.
- Tudod, hogy értettem. Ne forgasd ki a szavaimat, mert úgy sem fogok vitatkozni veled. Ha civakodni akarsz keresd fel Yuuki- t. Ú mindig kapható az ilyesmire- fordított hátat nekem és vissza ment az épületbe.
- Hát már nem az- jegyeztem meg magamnak.

Nappal volt, ami azt jelenti, hogy Yuuki a Hold pavilon valamelyik szobájában alszik. Tudomásom szerint Kaname- val. Pfuj! Ketten egy szobában.
- Ennyire csak nem mély a kapcsolatuk!- suttogtam magamnak. Megráztam a fejemet, kiűzve belőle a kísérteties gondolatokat és elindultam Kurosu irodája felé.
A lépcsőházba csak kevés ablak volt, ezért félhomály uralkodott benne. Nem voltam teljesen vámpír, de a sötétet jobban kedveltem, mint az észveszejtő napsütést.

Felértem az igazgatói iroda szintjére. Az a kevés vámpírérzékem megérezte, hogy nincs egyedül. Toga- nak órái voltak, ezért a lakosztályán pihen, a nappali tagozatosok dekorálják a báltermet, akkor csak... Közelebb lépkedve megéreztem a vámpírszagot is. Akkor csak valamelyik Kuran sarj lehet az. Az ajtó elé érve- még kopogni se kopogtam- hangos szavakat hallottam.
- De nem becsüllek le téged sem ifjú vadász- Toga még mindig távol volt és én vagyok az akadémia egyetlen fiatal vámpír vadásza, tehát nekem szóltak.

A hangot is felismertem. Yuuki volt az. Yuuki Kuran. Az ő jelenléte nem tántoríthat el a céltól. Nem vagyok és nem is leszek gyáva. Bementem hát Kurosu irodájába és megpillantottam az asztalnál álló Yuuki -t és az asztal mögött ülő, kikerekedett szemű Kaien -t. Meglephette, hogy Yuuki már az előtt tudta, hogy én vagyok az, hogy jelét adtam volna annak, van egyáltalán valaki az ajtónál. Észre se vettem, de még mindig a küszöbön álltam.
- Gyere csak be Zero! Én amúgy is menni készültem- intett Yuuki.
Mit képzel ki ő nekem? Összehúztam a szemeimet ,,gyakorolva" a gyilkos pillantást. Nekem ő nem a hercegnőm. Elegem van. De nem csaptam patáliát. Még a végén híre menne és lebukna az iskola.
- Most ha megbocsátasz, szeretnék csatlakozni a bátyámhoz- biccentett Kaien- nek és elment.
- Nem tudom miért volt itt. És nem is érdekel. Üzenetet hoztam az emberi diákjaidtól- néztem rá cseppet sem kedvesen. Nem méltányoltam, hogy szóba áll a Kuran- okkal.
- Hallgatlak- sóhajtotta.
- Yori azt üzeni neked, hogy minden készen áll a bálra. Apróbb simításokat végeznek már csak- vontam vállat.
- Köszönöm, hogy elmondtad. Gyorsak voltak. Mondd meg nekik, hogy köszönöm a munkát- billentette oldalra a fejét.
- Felőlem- hátat fordítottam neki. Menni készültem.
- Állj csak meg egy pillanatra Zero! Yuuki válaszolt a szándékodra, mi szerint le akarod vadászni őket- nézett rám jelentőségteljesen.
- Hm. Erre kíváncsi vagyok. Na halljuk. Mit reagált a vámpírok hercegnője?- fontam össze karomat. Remélem Yuuki fél. Legalább egy kicsit.
- Azt mondta, nem fogja megadni magát neked. Küzdeni fog és nagyon magabiztos is. Vigyázz velük Zero. Fejlődtek, nem olyanok, mint amilyenek itt voltak. Erősebbek lettek. És Yuuki is- nézett rám aggódóan. Gondolom bolondnak tart, hogy ellenük akarok menni.
- Nálam biztosan nem erősebb. Ne feledd. Én is rendelkezek a fajuk egyes képességével- köptem. Nem szeretem, ha alábecsülnek engem.
- Te tudod. Én csak átadtam Yuuki üzenetét- vont vállat.
- Aha. Akkor megyek. Még nem kelt fel a nap. Még van 4 órám, hogy hunyjak egyet tanítás előtt. Jó éjt Kaien!- intettem búcsút.

Másnap meg is bántam, hogy suliba mentem. Még úgy is, hogy napi 3 óra van megtartva, Sayori az agyamra ment. Minden szabadidejében azt kérdezgeti tőlem:
- Mi történt Yuuki- val?
- Yuuki hol lakik most?
- Miért az esti tagozatba jár Yuuki?
- Miért viselkedik olyan különösen?
- Jól van Yuuki?
Elég volt azt hittem szét robban a fejem. De azt viszont minden bosszantása ellenére nem tudtam, hogy Yori rájött, mi az estisek titka.

A monoton napi munkát végeztem. Őriztem a nappali tagozat ténykedését a vámpír ,,társaik" előtt. Azon töprengtem, vajon Yuuki komolyan gondolja- e azt, hogy felveszi velem a harcot? Biztosan nem. Talán van annyi esze, hogy bármennyire is megerősödött mostanra, nem háborúzik velem, máskülönben otthagyja az agyarát és akkor cserbenhagyja a drága kis Kaname- ját. Meg persze a korcsait.

Gondolkodásomból Yori ébresztett fel.
- Zero! Zavarlak?- jött oda hozzám Yori.
- Szerinted?- nem vagyok egy kedves személy, de ezt ő is tudja. Ő kezdeményezte a beszélgetést, nem én.
- Persze. Szolgálat. De beszélnünk kell. És nem ez a megfelelő hely erre. Velem jönnél egy pillanatra?- nézett rám esdeklően.
- Na jó! De ha lehet röviden és tömören- kezdett elfogni a balsejtelem.
Ha egy lány így kezdi a beszélgetést az azt jelenti, hogy szerelmet akar vallani, vagy Yori esetében az is lehet, hogy megint Yuuki- ról van szó.

Nem mentünk messzire. Az iskola egy árnyékos oldalához vezetett.
- Azt mondtad legyek rövid és tömör. Akkor térjünk a tárgyra. Igaz az, hogy... hogy Yuuki valójában... valójában egy- ennél a szónál nagyot nyelt én pedig megijedtem. Tudtam hogy... rájött.- ...valójában egy vámpír?- dadogta.
- Hahaha! Ez nevetséges Yori. Vámpírok nem léteznek- próbáltam letagadni, de több bizonyítéka volt a tény mellett, mint nekem ellene.
- Kérlek szépen ne hazudj nekem Zero! Láttam dolgokat a saját szemeimmel- kezdett el pityeregni.
- Mint például?- a szorult helyzet ellenére megőriztem hidegvéremet.
- Yuuki- nak egyik napról a másikra nőtt meg a haja és amikor állítólag kifosztották az iskolát, megtámadtak engem. Két vagy három ember szerű lény, akik azt mondták, hogy vér kell a vámpírok királyának, valami Rido nagyúrnak. Akkor Yuuki mentett meg engem és még két esti tagozatos. Tehát valószínűleg nem csak Yuuki, de néhány estis is benne van a dologban. Vámpírok. Zero! Tenned kell valamit!- siránkozott.
- Yori...- nem tudtam eldönteni mit tegyek. Egyrészt átkoztam a Kuran- okat, de legfőképpen Yuuki- t. Minek kellett felébrednie? Miért nem volt jó neki emberként. A francba.- Yori ezt nem velem kell megbeszélned. Gyere! Erre Kurosu igazgató úr a legmegfelelőbb ember.
- Rendben!- bólintott még mindig könnyezve.

Egy ideig csöndben kísértem Kaien- hez, de meg kellett kérdeznem valamit tőle.
- Yori!- szólítottam meg.
- Tessék!- nézett fel kivörösödött szemekkel. Yuuki tuti rávetette volna magát ezekre a megnövekedett erekre.
- Kinek mondtad el még ezt a hiszemedet?- tudnom kellett, mert lehet, hogy veszélyben van az iskola. Ha más is tudja, rengetegen összefoghatnak Kaien ellen és lecsukják.
- Senkinek. Nem állt szándékomban szétkürtölni a dolgot. Csak tudni szeretném az igazat- rázta meg a fejét.
- Rendben. Akkor menj be és tárgyald meg ezt az igazgatóval- böktem az iroda ajtaja felé.
Yori bólintott egyet, majd bekopogott és bement.

Visszamentem ugyan a dolgomra, mert teremcsere volt, de nem bírtam ki, hogy nem vessek lenéző pillantásokat az iskola vámpírjaira. Mondjuk nem sokat értem vele. Rám se néztek. Nem érzékelték a tekintetem. Még Yuuki sem. Kaname karjaiban hagyta el a pavilonjuk területét és nevetgélt a barátival. Rettenetes. Hogy tud ilyen nyugodt lenni, mikor veszélyben van. Veszélyben, mert meg fogom ölni őt...

7. fejezet

Yuuki vallomása

(Yuuki szemszöge)

Meglepett, amit Kaien kért. Azt akarta tudni. milyen számomra tiszta vérűnek lenni, úgy, hogy tudatában vagyok annak, lehetnék akár ember is.
- Ha igazán tudni akarod, számomra ez egy remek élet. Imádom. Úgy lehetek Kaname- val, hogy senki sem rosszallja és vissza kaptam az életemet. Azt, ami születésem óta megillet engem. Különben meg emberként... emberként mindig is úgy éreztem, hogy hiányzik belőlem valami, de sosem tudtam kideríteni mi volt az. Emberként úgy éreztem, hogy nem vagyok igazán közétek való. Így érzem magamat egésznek- áradoztam.
- Értem, de nem hiányoznak a régi barátaid, az emberi barátid, akiket kerülsz?- vonta össze szemöldökét Kaien.
- Nos. Valamilyen szinten igen, de nem hagytak fájdalmat körülöttem. Egyrészt veszélyes is nekik velem, másrészt szereztem új barátokat. Ruka például igazi mester az illemben és a divatban. Sok mindent tanít nekem és ezzel együtt egyre több közös témánk lesz. A többiekkel is nagyon jól megvagyunk. Még Akatsuki- ból is sikerült néhány szót kicsikarnom- kuncogtam magamban.

- Akatsuki -t kemény dió volt megtörnöm, de végül sikerült és egész jól kijövünk egymással. Már nem olyan szótlan, de még mindig nem árad belőle a szöveg. Tudja hol a helye és igyekszik ott megállni a helyét.
- Értem. És mi a helyzet a vérrel? Hogy étkeztek?- terelte ingatagabb vizekre a szóváltásunkat.
- Mi gyakorlatilag csak vacsorázni szoktunk. Emberi étellel táplálkozunk és a desszertek mellé fogyasztjuk az emberi vért. Nem keltünk feltűnést, mert borospalackokban tartjuk. Kaname aggodalmas szerető, vacsora után vagy mielőtt aludni készülnék megkérdezi, hogy szomjas vagyok- e. Ha azt mondom neki, hogy az vagyok felajánlja a saját vérét, hogy abból igyak, de az esetek legtöbbjében visszautasítom- magyaráztam neki.
- Értem. Szóval volt már olyan, hogy elfogadtad?- hunyta le szemeit érthető okokból. Félt, hogy itt sem bírom ki csak a vértablettákkal.
- Igen Ha összeszámolom, 10- ből 2 alkalommal, de nem volt szükségem túlzott kiegészítésre. Ráadásul Kaname alantas dolognak véli, ha otthon vértablettát fogyasztok, ezért megtiltotta nekünk, hogy azt egyem. A barátinknak nem tiltotta meg, de nem méltányolja. És igazat adok neki. Mi nem állatok vagyunk, hogy gyógyszerrel tömjenek minket- dühöngtem az elképzelésen.
- Hm. Nem is olyan vészes, mint gondoltam. Tényleg benned van minden születésed és kicsi korod óta- ébred fel relaxációjából. Nem igazán volt ínyemre, hogy végig bóbiskolja a csevegésünket. Akkor minket tartott idebent.
- Te tudod. Holnap lesz a bál igaz?- kérdeztem, mert belém tört a felismerés hogy nincs báli ruhám. Erról megfeledkeztem.
- Igen. Már minden készen áll. A régi osztálytársaid jó munkát végeztek- dicsekedett.
- Fantasztikus. De engem az érdekelne, hogy megvannak- e még a régi ruháim?- tértem rögtön a tárgyra.
- Igen. Meg vannak. Kaname azt mondta, hogy talán érte jöttök, de volt egy olyan érzésem, hogy csak mellé beszél. És milyen igazam lett- nevetett.
- Már nincs rájuk szükségem, mert anya ruháit hordom... de azért elvinném őket a bál után. Lehet, hogy egyszer mégis csak szükségem lesz rájuk. És megtudhatnám hol vannak?
- Persze. Otthon. A szobádban. A szekrényben. Minden ugyan ott, ahol te tartottad régen- vigyorgott. Okoztam neki egy kellemes pillanatot.
- Csodálatos. Értesítsd Zero -t, hogy beugrom majd a cuccaimért. Legfőképpen az a báli ruha kell majd, amit még Kaname ajándékozott nekem- figyelmeztettem. Nem akartam, hogy Zero balhézni kezdjen, mert ha felbosszant és elpattannak az idegeim ő húzná a rövidebbet.
- Jól van. És ha már Zero -ról beszélgetünk, meg kell említenem valamit- kényelmesen elhelyezkedett. Ez úgy ahogy van rosszat sejtet.
- Mi történt már megint a szokásos ellenszenvén kívül?- nem érdekelt, de tudnom kellet.
- Kicsit messzire ment a ellenszenve. Oly' annyira, hogy meg akar ölni titeket. Először kettőtöket, Kuran- okat, azután a barátaitokat és végül az összes maradék vámpírt- ez megdöbbentett. Eddig csak engem akart, de most már mindenkit. Na itt állj és ne tovább.
- Hogy merészeli ezt már csak latolgatni is? Minek képzeli magát. A Kuran- ok nélkül már halott lenne, vagy egy állat, ami mást sem akar, mint embereket zabálni- keltem ki magamból.
- Csigavér Yuuki. Még erejét veheted a dolgoknak. Egyszerűen észhez kell téríteni Zero -t. - mondta hidegvérrel.
- Valóban? Akkor add át az üzenetemet Zero- nak. Ha egyedül jön ellenünk, készüljön a halálára és rendezze meg jó előre a temetését, mert nem fogjuk hagyni magunkat. Mi túlerőben vagyunk és képzettebbek vagyunk, mint ő. Ellen fogunk állni. És remek védelmünk van. Ezt mondd meg neki- csaptam az asztalra.
- Rendben. Csak higgadj le Yuuki. Te tényleg a szüleidre ütöttél. Ők is mindenáron meg akarták védeni azt, amit a legjobban szerettek. És úgy látom te is ezt teszed- sóhajtott.
- Igen. Megvédem a családomat, a barátaimat és a fajtámat- ültem vissza a székre. Le kellett higgadnom. Ez a dolog jobban felbőszített, mint hittem volna.
- Ez így van rendjén, de akkor is. Jobb, ha vigyázol Zero- val. Nagyon eltökélt- bújt az asztal mögé.
- Tudom. Nem is reménykedtem, hogy alább hagy majd az elszántsága- bólogattam.
- Igen. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ha ügyesek vagytok és még azelőtt elmentek, hogy felkel a nap és Zero a nyomotok után indulna, akkor hazaérhettek. Zero nem tudja merre találja a Kuran- kastélyt- osztotta a tanácsokat.
- Így van. Ez a szerencsénk. Nem is szükséges, hogy többen tudjanak róla. Ez előnyünkre válhat- hajtottam le fejemet, de ekkor az iroda előtt léptek halk morajt hallottam meg és azt, hogy valaki megáll az ajtó előtt.- De nem becsüllek le téged sem ifjú vadász- álltam fel ültömből.

Kaien nagyon meglepődött, vajon kinek szólhatott a mondatom, ám Zero jelent meg az ajtóban és ez mindent megmagyarázott számára.
- Gyere csak Zero. Én már amúgy is menni készültem- intettem neki, mire egy dühös pillantás volt a válasz.
Utálta, ha parancsolgatnak neki. Főleg, ha azt az ellensége teszi. Ám mivel szándékában állt szót váltani Kaien- nel belépett az irodába.
- Most ha megbocsátasz, szeretnék csatlakozni a bátyámhoz- biccentettem Kurosu igazgató felé és elsétáltam.
Egy pillanatig úgy látszott, hogy Zero követne, de még sem tette.

Éreztem Kaname- számomra megnyugtató- illatát, így be tudtam határolni merre van. Az iskola szökőkútjánál várt rám. Az emberek már aludtak, ezért megengedtem magamnak a gyorsabb tempót. Egyenest Kaname mellé szökkentem, aki egy türelmetlennek tűnő csókkal üdvözölt. Meglepetésemre a barátaink is velünk voltak. Senri és Rima is.
- Mi tartott ilyen sokáig Yuuki? Kaien talán felcsapott detektívnek és kifaggatott a vámpírokról?- kérdezte Kaname, miközben az ölében ültem és szorosan a karjaiban tartott.
- Nem. Csak beszélgettünk egyet. Felidéztük a régmúltat, amikor még ember voltam- ráztam meg a fejem. Nem akartam, hogy a többiek is tudják, miről szólt a kis bájcsevejünk Kurosu- val.
- Kaien- nek rossz szokása, hogy szeret egy csonton jól elrágódni. Ez igazán rá vall- simogatott Kaname.
- Meglehet- helyeseltem.
- Akkor menjünk nézzünk körül régi lakóhelyünkön- álltunk fel a szökőkút kávájáról kézen fogva.
- Kaname! Eléggé kimerültem az ide út és a Kaien- nel folytatott szóváltás után. Ha megengeditek én visszavonulnék hajnalig- húztam ki kezem Kaname fogásából. Kellemetlen volt, de szükséges rossz. Már húzott volna maga után.
- Rendben, de akkor én is veled tartok. Egyedül nem olyan élvezetes a felfedező körút- fordult felém újra felvéve kezemet.
- Nem akarom rád kényszeríteni az akaratomat, de legyen. Ha mindenképpen velem akarsz lenni, menjünk vissza órára. Még van kettő- léptem közelebb hozzá és rámosolyogtam.
- Ahogy akarod. Menjünk órára- derékon ragadott és úgy folytattuk utunkat az osztályterem felé...

6. fejezet

Felháborodás




(Yuuki szemszöge)


Yori a nyakamba borult és sírni kezdett. A nevemen szólongatott sokszor és azt hajtogatta, hogy hiányoztam neki.
- Szervusz Sayori!- köszöntem neki hűvösen.
Kaname hátrált egy lépést, hogy szabad utat engedjen Sayori- nak. Én nem néztem le rá, egyenesen előre meredtem.

Akkor Aido jött a segítségemre.
- Minden rendben Yuuki úrnő?- állt meg mellettem.
- Igen Aido, de ha lennél olyan kedves...- nem kellett több szó.
Aido ,,úrnőm"- jére mindenkinek tátva maradt a szája a lányok közül. Yori pedig engedett öleléséből és felegyenesedett. Aido- nak sem kellett több, mindjárt intézkedni kezdett.

A nappalis lányok arcára megvetés kúszott fel. Tisztában voltam vele mitől. Pusztán a megszólítás miatt. Nem érdekelt a véleményük. Én így vagyok önmagam. Pusmogni is kezdet arról, milyen öntelt vagyok, hogy máris jobb társaságba keveredtem és megfeledkezem a barátaimról. Erről szó sem volt. Csak annyi történt, hogy öntudatra ébredtem. Veszélyes lenne továbbra is Yori- val lennem és jobban szerettem az új barátimat. Ám nem feledkeztem meg róla sem. Megvédem azzal, ha nem vagyok a közelében.
- Kérlek menj vissza a többihez- vezette karjánál fogva Yori -t, akinek ráfagyott arcára a döbbenet.- Hé! Zero! Rosszul végzed a munkádat. Vigyázhatnál jobban is a védenceidre.
- Azt kétlem. Főleg ha ti vagytok azok- förmedt Aido- ra Zero.
- Nem ránk gondoltam. Mi megvédjük Kaname urat és Yuuki úrnőt, de te vigyázhatnál jobban az embereidre- fordult vissza felém Aido.
Bólogattam, hogy minden rendben, ő meg vissza ment Akatsuki mellé.

Megindultunk az osztályterem felé. Ismét Kaname- t éreztem magam mellett, ahogy védelmezően átfogja a vállamat és magához szorít. Én válasz képpen a derekát öleltem át. Egy lány azonban követett minket.
- Hé Kurosu! Csak nem megfeledkeztél arról, hol nőttél fel? Arról, hogy hol a helyed?- tett megjegyzést egy vállig érő szőke hajú fruska. Nem ismertem, de már ránézésből látszott, hogy nem valami ész és teljesen el van telve magától. Gondolom magát képzelné el a helyemen. De a név amin szólított, hát az sértés volt számomra. Kikérem magamnak. Én Kuran vagyok, nem Kurosu.
- Ha megengeded szeretnénk órára menni végre. Menjük kedvesem! El fogunk késni!- kértem Kaname- t.
- Igazad van drágám! Sietnünk kell! Valaki állítsa le a lányt- parancsolta szerelmem tárgya.
- Igen Kaname nagyúr- vállalkozott a feladatra Seiren.
- Helyes. Gyere Yuuki! Ne foglakozz velük. Ezek csak emberek. Alantasabb lények, mondhatni táplálékok- az utolsó szavakat a fülembe suttogta.

A terembe érve már vártak ránk. Szegény Yagari tanár úr. Megvárakoztattuk. De nem unatkozhatott. Mellette ugyanis Kurosu Kaien állt, az igazgatója ennek az iskolának.
- Jó estét kívánok az egész osztály számára. És főleg a régi diákok számára, akik most az akadémia vendéglátását élvezik. Titeket külön üdvözöllek Kuran gyermekek!- kezdte a szentbeszédet. Vajon mikor gyakorolhatta?- Örülök, hogy ismét, itt az akadémián, az osztályteremben láthatlak viszont titeket. Mindenek előtt szeretném közölni a vendégeinkkel a házirend rájuk eső pontjait.
- Lassabban igazgató úr. Tisztában vagyunk a házirend szabályaival- intette le Kaname Kurosu- t. Ismerte a házirendet, ahogy én is. Prefektusként vágnom kellett az összes szabályt. Így tudtam igazságosan büntetni az azt megszegőket.
- Ebben biztos vagyok Kaname, de ha megengednétek szeretném feleleveníteni- nézett ránk Kaien hidegvérűen.
- Csak tessék- bólintott Kaname. Nem volt kedvünk vitát kezdeményezni.
- Köszönöm. A legfontosabb pont, hogy az iskola területén tilos az emberi vér ivása. Az ilyesfajta szükségleteiteket a szokásos módon, tablettákkal elégíthetitek ki- mutatott az asztalra, ahol egy karton doboznyi vértabletta állt.
- Soha nem fogom hagyni, hogy ilyen alacsonyra süllyedj- morogta Kaname. Rám vetett egy aggodalmas pillantást, utalva arra, hogy nekem címezte szavait.
- Miattam nem kell aggódnod. Ez a megoldás különben is csak átmeneti. A bál után hazamegyünk és minden olyan lesz mint az előző egy hétben- szorítottam meg az egyik kezét, miközben Kaien folytatta a házirend ecsetelését.
- A diákok még mindig abban a hitben élnek, hogy ti is mind emberek vagytok. Ennek így is kell maradnia. Nem hergelhetitek fel a nappali tagozat tagjait és nem használhattok az iskola területén mágiát, továbbá méltányolnám, ha elrejtenétek az agyaraitokat. A lányok körében még mindig népszerűek az idejáró fiúk, tehát elég gyakran átszöknek ide.
- Ezt saját kezűleg tapasztaltam- nevettem fel, mire mindenki követte a példámat.
- Nem csoda. Szépek, okosak, erősek és mind ennek tetejében hasznosak is vagyunk- meredt rám Aido.
- És szerények is. Igaz Aido?- nevetett Senri.
- Igen, de nem csak mi férfiak vagyunk veszélyben. A fák mögött nappalis fiúk bújtak meg. Jól kiszemelték maguknak Yuuki- t, de némely szem Ruka- n és Rima- n állapodott meg. Vigyáznunk kell rájuk- karolta át a vállamat Kaname.
- Na persze. Nem mernek előjönni. Tisztában vannak azzal, hogy remek testőreink vannak. Igaz fiúk?- kiáltottam el magam.
- Igen is, Yuuki úrnő!- üvöltötték egyszerre.
Erre mindannyian felnevettünk.
- Remek. Ha ezt megtárgyaltuk, szeretnék szót váltani veletek Yuuki, Kaname. Ha lehet négyszemközt- mutatott az ajtó felé Kaien.
- Gyere kedvesem. Beszélgessünk egyet családunk barátjával- állt fel Kaname.

Szó nélkbül követtem és Kaien nyomába szegődtünk. Meg sem álltunk az igazgatói irodáig. Az iroda előtt Zero- t találtuk.
- Beszélni szerettem volna veled, de úgy tűnik most nem alkalmas az idő- mondta Zero fejcsóválva.
- Épp ellenkezőleg Zero. Ez remek idő. Mi történt?- érdeklődött Kaien.
- Majd azok ketten elmondják, hogy mit művelt a visszatérésük napnyugtakor, a teremváltáskor- nézett nevelőapjára szenvtelen arccal, majd elvonult.

Bementünk a kis szobába és becsuktuk az ajtót, hogy ne hallják miről beszélünk.
- Foglaljatok helyet!- mutatott két székre az asztalával szemben, mikor ő is helyetfoglalt mögötte- Úgy látom nagyon jól elvagytok egymással.
- Úgy van. Remekül érzem magam otthon. Jól összebarátkoztam a nemesekkel és Kaname- val is nagyon szeretjük egymást. Bár ezt inkább csak a saját nevemben mondom- válaszoltam Kaname helyett.
- Mintha ezt megtárgyaltuk volna már egy párszor. Nemde Yuuki drágám?- nézett rám csúnya tekintettel.
- De igen. Akkor értsd ezt mindkettőnkre- nevettem, mert a szúrós pillantás ellenére Kaname szemeiből mérhetetlen szerelem áradt.
- Értem. És Kaname! Mennyi időd jut Yuuki- ra?- kíváncsiskodott Kaien.
- Ha megengeded Kaname, szeretnék én válaszolni helyetted- kértem bátyámat.
- Sajnálom Yuuki, de Kaname- t kérdeztem- nézett Kaname- ra komoly arccal volt nevelőapám.
- Elég sokat dolgozom egy új dolgon a társadalmunk életében, de minden szabad percemet Yuuki -val töltöm. És Yuuki tudja, ha valami problémája merülne fel, én ott lennék neki. Segítek neki mindenben- válaszolta meg a számára kényelmetlen kérdést bátyám.
Nagyon csodáltam. Még erre is bátran és gyönyörűen válaszolt.
- Igaza van. Akárhányszor szükségem van rá, mindig mellettem van. És mindent megad nekem, amire csak szükségem van. Sokszor még azt is, amire nincs- mosolyogtam rá bátorítás képpen, hogy mindjárt vége a színvallásnak.
- Szóval ajándékokkal akarja megadni neked azt, amit az idejével nem tud?- vonta fel szemöldökét Kaien.
- Ezt nem mondtam és ez nem így van. Különben is mi vagy te? Házassági tanácsadó?- törtem ki.
- Miért? Azok vagytok? Már meg is kérted a kezét?- értetlenkedett.
- Nem. Csak tényleg furcsa, hogy a kapcsolatunkról kérdezősködsz. Már ha meg nem sértelek. Neked pedig hidegvér szívem. Ez nem illik egy tiszta vérűhöz, bár megvallom, én is kezdek frusztrált lenni- tette vállamra kezét Kaname.
- Sajnálom bátyám. Nem fordul elő többet. Megígérem- ültem vissza a helyemre és újra felöltöttem azt a szenvtelen és érzelemmentes arcot, amit kifejlesztettem a kíváncsi szemek ellen.
- Bocsássatok meg, de hajdan megígértem a szüleiteknek, hogy mindenben támogatni foglak titeket, ha ők már nem lesznek az élők sorában- sóhajtott Kaien.
- Köszönjük a jó szándékot, de ha megengeded szeretnénk visszavonulni a pavilonba. Hosszú volt az út- állt fel Kaname.
- De hiszen még nincs vége az óráknak. És még rengeteg időtök van reggelig- követte Kaname mozdulatát Kurosu igazgató.
- Valóban akkor...- Kaname- nak nem volt ideje befejezni a mondatát, mert közbevágtam.
- Akkor sétálunk egyet az akadémia területén. Rég jártunk itt és biztos megváltozott néhány dolog- vetettem fel az ötletet.
- Úgy van. Pompás ötlet kedves. Menjünk sétáljunk egyet- nyújtotta kezét felém.
- Kaname! Szeretnék Yuuki- val négy szem közt beszélni- közölte Kaien.
- Miért?- kérdeztem vissza.
- Csak egy kicsit kíváncsiskodnék rólad, de csak kettesben- nyugtatott Kurosu, bár nem sikerült igazán.
- Semmi baj Yuuki. Előre megyek és kint megvárlak- búcsúzott Kaname. Megcsókolta a homlokomat és elment.
- Rendben. Térjünk a tárgyra. Szeretnék minél hamarabb csatlakozni a bátyámhoz- fontam keresztbe karomat a mellkasomon.
- Csak szeretném tudni, hogy hogy viszonyulsz az új életedhez. Milyen érzés számodra ismét vámpírnak lenni. És kérlek most ne azt mondd, amit elvárnak tőled- könyökölt az asztalára Kaien.
- Hogy mit mondjak neked?- képedtem el....

5. fejezet

Rideg köszöntés




(Zero szemszöge)

Mikor Kaien kiejtette száján a ,,húgod" szót, na az kiverte nálam a biztosítékot. Nem volt már az eszemnek olyan része, amit nem a gyűlölet járt volna át.
- Nekem Yuuki nem a húgom. Nekem sosem volt húgom. Nekem egy öcsém volt, akit az ő nagybátyja ölt meg. Ichiru- t az ő családja ölte meg- keltem ki magamból.
Nem lepte meg a reakcióm.
- De azt nem tagadhatod le, hogy amikor E- szintű voltál, akkor Yuuki tartott életben és Kaname- tól kaptad az erőt, ami segített végül közrendűvé emelkedni. És nem vagyok vak. Tudom, hogy régen erős szálak fűztek Yuuki- hoz- fedte fel titkomat. Nem hittem volna, hogy ilyen jó szeme van.
- Az lehet, de már régóta nem. Gyűlölöm a Kuran- okat. És Yuuki- t is a drága Kaname- jával egyetemben. Szóval ne merészeld Yuuki -t a húgomnak nevezni. Megértetted?- sziszegtem fenyegetőzve.
- Rendben. Ahogy akarod. De a köszöntésükön mindenképpen részt kell venned- fordított hátat nekem.
- Már pedig nem fogok. Nem vagyok köteles megjelenni- Lángolt gyűlölet már a szemeben is.
- Higgadj le Zero- tette vállaimra kezét Toga.
- Nem akarok lehiggadni. Nem leszek ott az üdvözlésen és ez az utolsó szavam- bömböltem.
- Már pedig ott leszel. Vagy pedig elhagyod az iskolát- mélyedt az iskolával kapcsolatos dokumentumokba Kaien.
- Ez nem volt fenyegetés. Én lennék a legboldogabb, ha itt hagyhatnám ezt a helyet- üvöltöttem.
- Zero! Elég volt. Ne mondj olyat, amit később megbánnál, csak azért mert ideges vagy- szorította meg Toga a vállaimat, de meg sem éreztem.
- Jól van. Oké. Huh, huh, huh- kezdtem megint a mély levegős történetet.- Ott leszek a Kuran- ok fogadásán, de azt nem ígérem, hogy kedves leszek.
- Köszönöm Zero. Ez már elég is lesz. Csak ne legyél majd tiszteletlen- nézett rám Kaien.
- Oké, oké- intettem búcsút és kimentem a félig nyitott ajtón.




(Yuuki szemszöge)

Július 8- a alkonyatkor gördült be az autó a Kurosu akadémia elé. Kaname és én külön kocsival érkeztünk. Akatsuki és Aido előző éjszaka érkeztek meg, hogy mindent előkészítsenek a számunkra. Ruka ma reggel jött az akadémiára, hogy az utolsó simításokat elintézze.

Kiléptünk a járműből és meglepetés fogadott minket. Két oldalt sorfalt alkottak a diákok. Egyik oldalon az esti, másikon a nappali tagozatosok. Kellemes meglepetés volt a részükről. Nem hagyhattam viszont, hogy az érzéseim átvegyék arcom felett az uralmat. Felöltöttem a ,,maszkomat", úgy sétáltunk végig az úton, ami Kurosu igazgatóhoz és Toga Yagari- hoz, vezetett. Minden esti tagozatos nemes vámpír. Mindannyian fejet hajtottak előttünk. A nappalisok meg voltak lepődve, hogy miért hajolnak meg előttünk, de végül ők nem tették ugyanazt. Nem bántott a dolog, végtére is csak emberek. Zero egyik tagozat soraiban sem foglalt helyet. Ott állt Kaien Kurosu előtt, hogy megvédhesse őt. Amint elé értünk nem tudta mit tegyen. Meg volt zavarodva és éreztem, hogy dühös, de tudta, hogy tiszteletet kell tanúsítania, ezért fejet hajtott nekünk.

Alig bírtam megállni, hogy ne nevessem el magamat. Vigyáztam, hogy ez ne látszon rajtam. Kaname- t persze nem lehetett átverni. Hisz ő is mókásnak találta a szituációt. Meg is értem. Hatalmas akaraterő kell ahhoz, hogy gyűlöletünk mellett tiszteletet tanúsítsunk az utált személy vagy személyek ellen.

Kaien- ékhez érve feloldódott a hangulat. A nappalisok elkezdtek sutyorogni. Bármennyire is próbáltak halkaka maradni, mi vámpírok hallottuk miről beszélgetnek. Rólunk suttogtak. Kaname- ról és rólam. Vicces volt. Észre vették, hogy szeretők vagyunk. Nem bántam. Jó szemük van. Fogadtatásunk az igazgató részéről átlagos volt. Örült, hogy újra láthat minket és elküldött, hogy foglaljuk el a paviloni szobánkat. Mivel már nem ember voltam, nekem is a Hold pavilonban adtak szállást. Ezen is pletykálkodtak egy kicsit a nappali tagozatos lányok.

Minden visszatérő diák a saját, régi szobájában foglalt helyet. Kaname felajánlotta, hogy aludjak vele egy szobában, én pedig készséggel elfogadtam. Azt is megengedte, hogy ha akarok aludjak egyedül, ő majd máshol keres magának fekhelyet, de ezt már túlzásnak tartottam.
- Kaname! Ez a te szobád volt. Maradj itt velem. Aludjunk együtt. Persze csak ha neked nincs ellene kifogásod- marasztaltam.
- Nem nincsen. Ha megengeded most elmennék letusolni. Hajnalodik és szeretnék lepihenni. Ha van kedved menj és nézd meg a barátaidat- vett elő egy törülközőt és tiszta ruhát.
- Az nehéz lenne, mert mindegyik alszik már, vagy legalább is készülődik rá- ráztam meg a fejemet.
- Miért? Reggel mm... 7 óra van. Nemsokára kezdődik számukra a tanítás- nézett az órára.
- Kiknek? Ruka- éknak?- csodálkoztam.
- Áh! Értem. Én az ember barátidról beszéltem, nem pedig Aido- ékról- jött oda hozzám és ráhajolt a fejemre.
- Oh! Hát... ők már nem igazán a barátaim. Ők emberek és nem tartoznak az új családomhoz. És ha továbbra is itt vagy és a fürdőszobát szabadon hagyod, akkor valaki meg fog előzni- mosolyogtam.
- Ugyan ki?- értetlenkedett.
- Hát én!- ragadtam ki kezéből a törülközőt, amit magának vett elő.
- Hé! Yuuki...- utánam kapott de már késő volt. Én már a fürdőben voltam és kezdtem a vetkőzést.

Nem zártam be az ajtót, mert ahhoz a szobához, amiben mi laktunk külön fürdő tartozott és Kaname nem szokott bejönni. Ha meg most kivételt tenne, nem igazán bánnám. Amíg nem akar bemászni mellém a zuhany alá, addig nem zavartatom magam az ilyen apróságokon. Különben is együtt vagyunk. Nemde?

Kijöttem a fürdőből. Kaname az ágyon ült, rajtam csak a törülköző volt, mert nem vittem magammal hálóinget. Nem is akartam, meg nem volt. Csak egy egyenruhát találtam a szekrényben. Amit pedig magammal hoztam, az sem tartalmazott többet az otthon használatos ruháimnál és egy estélyinél. Kaname vicces kedvében lehetett, mert felállt és ahelyett, hogy kivett volna magának egy másikat, rólam csavarta le a pamut anyagot.

Nehogy valaki meglásson ruha nélkül, felkaptam egy fehérnemű garnitúrát és kiszúrás képpen befogtam Kaname egyik ingét pizsamának. Nem vártam meg, hogy kijöjjön a fürdőből, befeküdtem az ágyba és elaludtam. Még hallottam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtó és valaki a szoba bejárati ajtaján kopog, de ezek után semmi. Csak csend és sötétség.

Alkonyodott, mikor Kaname kelteni kezdett.
- Ébresztő kedvesem! Mindjárt kezdődik a tanítás. Lehet, hogy nem vagyunk diákok, de Kurosu igazgató beszélni szeretne velünk- suttogta a fülembe.
- Ébren vagyok! Most már- kinyitottam a szememet és Kaname felé fordultam.
Ő elmosolyodott és megcsókolt.
- Helyes. Öltözz fel. Az egyenruhád a fürdőben van. Én itt megvárlak- simogatta meg a karomat.
- Jó. Köszönöm- nyújtózkodtam egyet és a fürdőszoba felé vettem az irány.
- És mielőtt még elfelejteném!- kiáltotta utánam, mire azonnal megfordultam.- Jól áll rajtad a hálóinged.
- Köszönöm. Szóval megtarthatom?- nevettem rá. Tudtam, hogy az ingére célzott.
- Hát persze. Tényleg jól nézel ki benne- ezt nem állta meg, felállt, oda jött hozzám és megcsókolt megint.- Hah! Most már tényleg mennünk kell.
- Ha hagysz bemenni és felöltözhetek, akkor hamar el is indulhatunk. És... most menj le. Idegesek a többiek- utasítottam. Rám mindig hallgatott és ezzel tökéletesen tisztában voltam. Kaname bólintott egyet, majd hátat fordított és elment.

Én magamra öltöttem, az esti tagozat egyenruháját és meglepődve néztem, egész jól állt nekem. Miután jó alaposan szemügyre vettem új magamat, letáncoltam a lépcsőn, egyenest Kaname bátyám mellé. A nemesek csodálkozva méregettek. Mint később Kaname megosztotta velem, tetszett nekik a látványom. Csinosnak találtak az új egyenruhámban.

Kapunyitás volt. Zero viszont nem végezte rendesen a munkáját. Amikor megjelent, a lányok ugyan sorba rendeződtek- gondolom féltek Zero- tól- de mikor észlelték, hogy Zero figyelme nem a rendfenntartásra összpontosul, lerohanták a fiúkat. Amikor megláttam, hogy egy lány Kaname felé közelít, belekaroltam a bátyámba és úgy védelmeztem. Nem tagadom féltékeny voltam egy kicsit. Kaname csak az enyém és senki másé. Nem engedem át senkinek.

Olyan gyilkos szemmel és fagyos arccal néztem a közeledő és visítozó lánytömegre, hogy megijedtek és megtorpantak. Kaname pedig csak nevetett egy jót a szituáción és átfogta a derekamat, hogy ő is védjen engem a kíváncsi szemek elől. Mert nem csak őt, de engem is jó alaposan szemügyre vettek. Nem értették, hogy mit keresek az esti tagozat köreiben.

Egy valakire azonban nem gondoltam. És az Yori volt. Ez nagy óvatlanság volt részemről. Mikor a tömeg ismét szép sorba rendeződött, Yori furakodott át a lányok között. Meglátott engem és mosolyogva a nyakamba borult.
- Yuuki! Yuuki! Yuuki! Úgy hiányoztál- ölelgetett sírva.
Nem értettem mi történik. Az arcomon a szokásos ilyenkor viselt hidegség tükröződött és csak annyit mondtam:
- Szervusz Sayori!
Nagyon meglepődhetett, mert abba hagyta a sírást...

Sziasztok!
Visszatértem a nyaralásról, jó alaposan leégtem és hoztam nektek az új fejezetet. Mondtam, hogy nem lesz dupla rész. de sok van leírva és ezért értelem szerűen vasárnap is frissítek.
Jó mulatást!


4. fejezet

Érkeznek a vendégek




(Zero szemszöge)

Az akadémia felújítási munkálatai a menetrendnél gyorsabban folytak, főleg mivel nekem is segédkeznem kellett. A bál előtt 5 nappal, már készen voltunk. Csak a legkisebb simítások maradtak, amiket be kellett fejezni. Kaien parancsára a nappali tagozatos lányoknak el kellett kezdeniük a bálterem takarítását és díszítését. A tanárok és én pedig befejeztük az újjá építést. Nem került több időbe 2 napnál. De abban a két napban a lelkünket is kidolgoztuk.

Július 7-ét írtunk. A suli ma is dögunalom volt. A tanár bent akart tartani különórára, de megint kiszöktem. Indultam volna a prefektusi műszakomra, amikor nagy tömeget vettem észre.
- Na végre történik valami, amit egy... a prefektusnak kell elintéznie- gondolkodtam hangosan.- Na jól van. Nem tudom mi ilyen érdekes, de tűnjetek innen. Irány vissza a tanórára, vagy a pavilonokba- utasítgattam az embereket.
De amikor megláttam a tömeg miért gyűlt össze, azonnal tágra nyíltak a látásérzékelőim. Toga Yagari, egykori vámpír vadász tanárom állt előttem.
- Te mit keresel itt? Nem a szövetség maradványait kéne összekaparnod és megbüntetned?- tértem magamhoz.
- Nézz hátra. A munkások a vadászok egyesületének megmaradt vadászai. És különben meg, a te drága nevelőapád hívott ide. Hogy minek? Azt nem tudom- rántott egyet a vállán.
És még hogy a vámpír vadászok segítsenek az iskola helyre állításában. Ez nevetséges.
- Nem most jöttem ki a sötétkamrából Toga. Minek vannak itt? Ezek vadászok, nem pedig építőmunkások- léptem közelebb.
- Tudom, de ők felajánlották, hogy segítenek, miután részük volt a lerombolásában is. Én pedig rájuk hagytam. Ha Kaien beleegyezett, nekem mi beleszólásom lehetne?- közölte érdektelen hangon.
És igaza volt. Ha az igazgató ideengedte őket, akkor nekünk mi közünk lenne hozzá?

Miután ezt megbeszéltük, fogta magát és faképnél hagyott. Nem is volt rá nagy szükségem. Napnyugtakor mentem egyenest a Hold pavilon főkapujához. A nappalis lányok már ott voltak. Amint meglátták, hogy közeledek, szokásuk szerint sorfalba rendeződtek és úgy várták a szívüknek oly kedves estis vérszívókat.

Kinyílt a kapu a teremváltáshoz és a lányok sikítozni kezdtek. Észre kellett vennem, hogy a vámpírok furcsán viselkedtek. Ügyet sem vetettek a sikítozó lányokra, még csak rájuk se néztek, hanem egymás között veszekedtek vagy beszélgettek. Ez vagy egy új terv, hogy álljanak ellen a rajongó lányok megfékezhetetlen ,,szeretetének", vagy valami nagy dolog van készülőben a fajtájukon belül. Nem érdekelt túlságosan mi lehet az. Megtörtént a teremváltás, elüldöztem a lányokat a Nap pavilonba és mentem az őrhelyemre.

Másnap a tanteremben ugyanazt a viselkedést érzékeltem, mint előző nap este a vérszívóknál. Mindenki beszélgetett valakivel, vagy nagyobb csoportokba verődve cseverésztek. Pfuj! Még jó, hogy engem nem akartak bevonni. Utálom a pletykálkodást. Hajdanán Yuuki sem volt odáig érte, ahogy a legjobb barátnője, Sayori Wakaba sem szerette azt, ha valakit, vagy valamit kibeszélnek az emberek. Nem volt csoda tehát, ha Sayori inkább nem szállt be a szóváltásokba.

Az viszont furcsa volt, hogy az én társaságomat kereste.
- Jó reggelt Zero!- köszönt nekem.
- 'Reggelt Sayori! Mit akarsz?- néztem rá gyilkos szemekkel. Nem volt kedvem beszélgetni.
- Csak azt szeretném tudni, hogy hallottál- e valamit Yuuki- ról. Nem láttam már egy jó ideje- dadogta. Megijedhetett a tekintetemtől, mert félénken lesütötte a szemét.
- Pontosan 1 hete és 1 napja nem láttad. Amióta elhagyta az iskolát. Nem jár már ide és feltételezem nem is fog ide visszajönni. Most boldogan tengeti gyilkos napjait- tudósítottam.
- Miért beteg vagy...- rémült meg Sayori, de Yuuki- val csak Yori- nak hívtuk.
- Yuuki- nak nincs semmi baja Yori. Inkább ülj le és tanulj. Kezdődik az óra!- intettem le.

Órák után ismét nagy tömeg gyűlt össze a főkapunál. Megint munka van kilátásban.
- Már megint mi van? Minden nap csürhésdit akartok játszani? Van így is elég dolgom. Szóval kotródjatok valahova... máshova- megint ledöbbentem, amikor két ismerős hang köszöntött meg.
- Szervusz Zero!
- Hello Kiryuu!
- Mit akartok itt?- fordultam meg és Senri Shiki- vel és Rima Toya- val álltam szemben.
- A bálra jöttünk. Úgy tűnik elsők vagyunk a régi diákok között. ŐK megjöttek már?- faggatózott Senri.
- Kik azok az ŐK?- néztem rájuk felbőszülten.
- Ha lehet, ezt inkább máskor tárgyaljátok meg. Álmos vagyok és éhes is, na meg nappal van Senri. Ugye nem akarsz megégni?- fordult Rima Senri felé.
- Az éhségedre itt van ez- dobott egy zacskó csokoládét Rima- nak Senri, aki nem mellesleg Yuuki unokatestvére.- A többivel nem tudok mit kezdeni.
- Én igen. Irány a Hold pavilon- rángatta Senri- t a pavilonjuk felé Rima, csokival a szájában.- Zero. Mondd meg Kurosu igazgatónak, hogy mi megérkeztünk. Éjszaka találkozunk.
- Velem ugyan nem- mormogtam.

Már éppen indultam volna vissza az őrhelyemre, amikor Toga jött szembe velem.
- Végre megvagy. Kaien beszélni akar veled.
- Miről? És mi ez a ruha rajtad? Mit keresel még mindig itt? Vadásznod kéne- méregettem. Tanári ruha volt rajta. Az én szememnek szokatlan volt.
- Kaien beszervezett tanárnak. Itt fogok tanítani az iskolán. Ráadásul igazgató helyettes is lettem. Legalább nem unatkozom minden nap- rántotta meg vállait.
- Eddig sem kellett volna. Még rengeteg vámpír van a világban, amiket ki kell irtani- néztem rá úgy, mint egy sült bolondra szokás.
- Az lehet Zero, de csak a te mániád, hogy mindet el kell pusztítani. A szabályok szerint a tiszta vérűeket és a nemeseket békén kell hagynunk- sóhajtott Toga.
- Aha. Mindegy. Menjünk inkább. Mit is akar az igazgató tőlem?- indultam az iskola bejárata felé.
- Majd ő elmondja. Megkért, hogy vigyelek fel hozzá. Azt nem mondta, hogy közben avassalak is be abba amit mondani akar- sétált mellettem.
- Naná. Eleve rosszul kezdődik. Már megint mi történhetett az iskolában?- morfondíroztam.

Toga felkísért az igazgató, vagyis Kaien irodájába, mint egy fegyencet. Annyira kínos volt. Meg is jegyeztem neki egyszer.
- Te! Ugye nem akarsz letartóztatni. Mert úgy követsz itt engem, mintha egy bérgyilkos börtöntöltelék lennék. Bár annak is érzem magam.
- Nem. Senki sem fog letartóztatni, de hidd el, jobb ha melletted maradok- veregette meg a vállamat félszemű tanárom.
- Aha! Te tudod- flegmáskodtam vele.

Felértünk az irodához, bekopogtunk- mondván jól neveltek vagyunk. Na persze!- és bementünk. Megálltunk az asztal előtt, ő pedig felemelte fejét és, mint egy hülye elmebeteg vigyorogni kezdett.
- Képzeljétek most jött a remek hír. Minden régi esti tagozatos diákunk visszajön a bálra- örvendezett.
Fel is pattant a székről és örömtáncot kezdett járni.
- Aha! És nekem ehhez mi közöm?- álltam ott érdektelenül.
- Több munkád lesz, mint prefektus. És kétszer jobban kell majd vigyáznod is, nehogy vitába keveredj- ugrándozott még mindig, mint egy tini lány. Elegem volt belőle.
- Igen. Ez magától értetődött. De Toga olyasmit is mondott, hogy jobb ha mellettem marad, amíg itt vagyunk. Miért is?- fordultam felé, mire Kaien megállt és felém fordult. Sikeresen felöltötte a komoly arckifejezést is a bamba helyére.
- Nos azért, mert mint mondtam MINDEN régi esti tagozatos visszatér a bál erejéig.
- Igen. És ez mit takar? Mondd már el úgy, hogy én is értsem- türelmetlenkedtem.
- Azt, hogy a Kuran- ok is igent mondtak a meghívásra. Kaname és Yuuki is eljönnek a bálra- közölte velem.
- Mi?- fagyott arcomra a düh.- Hogy képzelted azt, hogy meghívod azokat az árulókat. Ők tették tönkre az iskoládat. Ez nem zavar? Kösz de én nem kérek belőle.
- Elég legyen Zero. Ez nem az ő hibájuk volt. A nagybátyjuk Rido tehetett róla- fogott le Toga, nehogy őrjöngeni kezdjek.
- Huh, huh, huh!- vettem mély levegőket.- Oké! Akkor tűrni fogom őket, de nem mondom, hogy szimpatizálni fogok velük. Számomra ők ellenségek. Kerülni fogom őket amennyire csak lehet.
- Ahogy akarod. De a köszöntésükről nem maradhatsz le. Ott kell lenned- fogadta el döntésemet Kaien.
- Milyen köszöntésen?- értetlenkedtem.
- A nemesek kötelességüknek érzik tiszteletüket nyilvánítani a tiszta vérűek előtt. Én is szeretném Yuuki- t üdvözölni és te is fogod- szögezte le.
- Miért is? Nekem nem uralkodóim. Nekem nem a hercegnőm és nem a királyom- förmedtem rá.
- Az lehet, de Yuuki a húgod volt- emelte meg a hangját, ami nagyon ritka volt Kaien esetében.
Ezen irtózatosan meglepődtem...