22. fejezet
Düh
(Kaname szemszöge)
Yuuki elvesztette az eszméletét, a szívem pedig majd megszakadt a látványától, ahogy Yuuki szájszegletéből és szíve alól vér folyik. Gyorsan ellenőriztem, hogy lélegzik- e és van- e pulzusa. Szerencsére volt! De ki tudja meddig, ám ha Zero továbbra is életben marad, nincs esély a megmentésére. Minél hamarabb végeznem kell mindkettővel.
Yuuki- t az ajtó mellé fektettem és Zero felé fordultam. Szemem még jobban izzott, mint korábban.
- Ezért most megfizetsz Zero! Nem éled túl, hogy ilyen helyzetbe hoztad Yuuki -t!- lépkedtem felé.
- Az ő hibája! Miért ugrott a golyó elé?!- rémüldözött. Valószínűleg Yuuki- nak egy humánosabb módszert szánt. Egy pillanatra látni véltem, ahogy Zero szeme Yuuki- ra vetődik és féltést áraszt.
Erre a mondatra megtorpantam.
- Te Yuuki- t hibáztatod azért, hogy megvédett engem TŐLED? Ez már több a soknál. Kitépem a szívedet és a fejeddel együtt ezüst tálcán viszem Yuuki színe elé, ha majd felébred!- fenyegettem.
- Nem. Mert nem fog felébredni. Követi a szüleiteket, ahogy te is fogod hamarosan- nevetett és folyamatos tüzelésbe kezdett.
Elég volt Zero- ból. Nem engedhetem meg, hogy veszélyt jelentsen a családomra, a szerelmemre. Mit sem törődve azzal, ha eltalál felé iramodtam. egy villám gyors rúgással kirepítettem az ablakon, amit Yuuki előzőleg szétzúzott Toga- hoz.
- Most már ketten vagytok, de még így sincs esélyetek ellenem. A reményetek utolsó szikráját is kioltom- vázoltam fel előttük a jövőjüket.
- Inkább mi a tiedet. Yuuki még azelőtt meg fog halni, mielőtt legyőznél kettőnket- kuncogott Toga.
- Azt majd meglátjuk. Yuuki erős lány. Túl fogja élni a sebesülést és folytatja életét velem- tisztáztam kedvesem állapotát.
- Kanamehh!- hallottam meg Yuuki suttogását. Gyenge volt a beszédhez, de eszméleténél volt.
- Ne aggódj édesem. Elintézem ezeket a patkányokat és segítek rajtad. De addig el ne aludj, különben viszont látod szüleinket és Rido bácsikánkat- emeltem meg hangomat, hogy jól hallja.
Tudtam, Yuuki mindent megtesz, hogy életben maradjon. Ezért én is mindent meg fogok tenni, hogy békés és boldog élete legyen. Kezdve azzal, hogy elintézem ezeket a csótányokat itt előttem. A föld ismét remegni kezdett, de most az én erőm végett.
- Nos milyen érzés Zero? Hogy a lábad nem áll stabilon a földön?- gúnyolódtam. Felvettem szerelmem gyakorló kardját és elvágtam Zero bal lábán az inat és belevágtam direkt egy érbe is.
- Áh! De korcs vámpír! - sziszegte. Fájt neki. Ahogy nekem fájt és ahogy nekem fáj most a szívem, mert az életem a kastélyban van és az életéért küzd.
- Még mindig nagy a szád közrendű? Majd én elhallgattatlak- vontam vállat és megint rá támadtam. Most a karját szerettem volna hatástalanítani, de elrántotta. Ennek ellenére a csuklóját elvágtam.
- Ez mellé ment Kuran!- nevetett.
- Annyira azért nem. De ez már nem fog mellé menni- heherésztem és belerúgtam egyet, mire Toga ugrott rám és kivette a kezemből a kardot.
- Na most légy bátor Kuran kölyök!- lépett Zero mellé mestere.
- Nem kell mondani. Az vagyok- mormogtam és felhasítottam a talajt, ami kiejtette Toga- t az egyensúlyából.
Ettől ő a fának esett, én pedig a felhasított földdarabbal a fához kötöztem.
Gúnyos mosolyra húztam számat. Megkönnyebbültem, hogy Yuuki biztonságban van, még ha nem is a szó minden értelmében.
- Most már csak ketten vagyunk Zero. Végre érezheted min megy keresztül most a húgom, akit te sebesítettél meg, mert rögeszméddé vált a vadászat. De had kérdezzek valamit. Tudod- e miért tiltott a nemes és tiszta vérű vámpírok vadászata?- kérdeztem, hátha jobb belátásra bírhatom az igazsággal.
- Nem. Nem tudom, de nem is érdekel- vergődött hason fekve, mert amikor belerúgtam, már akkor is fél térden volt, a ruhás után pedig hasra esett.
- Ne mond el neki te féreg. Annak már több évszázada. Már nem élnek olyan vadászok- próbált elhallgattatni Toga, de nem sikerült ez talán megállítja Zero- t a céltalan öldöklésben.
- Nos, ennek története van. Néhány évszázaddal ezelőtt még szabad volt az irtásunk, de a szövetség észrevett valamit a vadászokon. A szövetség annak idején eltitkolta előletek, hogy a nemes és tiszta vérű vámpírok nem ölnek embert. A halottak és a véradók vérét vásároljuk fel és azt fogyasztjuk. Csak a legvégső esetben fajulunk arra a módszerre, hogy saját magunk vadásszunk. Tehát nem vagyunk gyilkosok, mint hiszitek. Inkább védjük az uralmunk alá eső városok lakóit a megvadult közrendűek és az E- szintűek terrorjától. Azonban ezt az akkori vadászok nem tudták, csak akkor tudták, meg amikor valamelyik általuk megölt nemes párja felnyitotta a szemüket. Azonban akkor már rengeteg fajtánkbelit megöltek. Ezt nem bírta el a lelki ismeretük, sem a tudatuk. Nem tudták megemészteni, hogy hidegvérű gyilkosok voltak. Rosszabbak, mint mi. Ezért megbolondultak. Szépen lassan az őrületbe kergette őket a lelki ismeret. Akik pedig nem őrültek meg és folytatták a vadászatot, még ha közrendűekre, vagy E- szintűekre vadásztak is, minél többet öltek meg, annál szomorúbbak és elkeseredettek lettek. Végül belehaltak ebbe a bánatba. Mikor a vadászok serege megritkult, akkor tért észhez a szövetség és tiltották be a tiszta vérűek és nemesek vadászatát. Nem akarták, hogy az újabb nemzedékek is így végezzék, mint elődeik- meséltem. Ekkor észrevettem, hogy Zero még mindig Bloody Rose- t szorongatja.
- És ehhez nekem mi közöm?- értetlenkedett.
- Pusztán annyi, hogy ha megölsz engem, vagy ha Yuuki meghal, tudnod kell, hogy ártatlanokat öltél meg!- sziszegtem, mert kezdtem megint elveszteni higgadtságomat.- És azt tudod- e, miért vagytok ti Kiryuu- k ilyen kevesen? Mi több, már csak te vagy egyedül.
- Kaname, ez már tényleg túlzás!- próbált szabadulni Toga a kötelei közül.
- Nem tudom- hajtotta le fejét Zero.
- Azért, mert többségetek abban az időben élt és nem volt erős elméjük. Mind ideg összeroppanást kaptak és elhaláloztak. Csak azoknak maradtak leszármazottaik, akik erős elméjűek voltak, de a bánatba nem sokára ők is belehaltak. Te is ilyen sorsra akarsz jutni? Mert akkor jó úton haladsz- léptem elé.
- Nem. Én nem leszek olyan, mint ők voltak, mert nekem erős szívem és elmém van- fogta rám megint azt a nyavalyás pisztolyt.
- Látom még mindig nem érted. Neked kifejezetten gyenge szíved van. Hiszen öcséd halálakor is átvette feletted az irányítást Bloody Rose. Fogd fel, hogy meghalsz, ha nem hagyod Yuuki- t békén- akadtam ki. Ráléptem a kezére, mire szorítása alább hagyott és kivettem a kezéből Bloody Rose- t.
Még egy ideig hagytam had gondolkodjon a történteken és a vadászok múltján. Vártam, hátha történik valami és történt is. Kaien Kurosu hangja törte meg a többé kevésbé csendet.
- Te jó ég! Kaname! Mit tettél velük?- szörnyülködött, amire nekem elfogyott minden türelmem.
- Még hogy én? Láttad már mit művelt a fiad a húgommal?- szorítottam ökölbe a kezemet, nehogy lepofozzam Kaien- t is.
- Kanameh! Hagyd őt! Ne... legyél olyan... mint Zero!... Segíts!- rázott ki a tébojultságból szerelmem hangja...
Düh
(Kaname szemszöge)
Yuuki elvesztette az eszméletét, a szívem pedig majd megszakadt a látványától, ahogy Yuuki szájszegletéből és szíve alól vér folyik. Gyorsan ellenőriztem, hogy lélegzik- e és van- e pulzusa. Szerencsére volt! De ki tudja meddig, ám ha Zero továbbra is életben marad, nincs esély a megmentésére. Minél hamarabb végeznem kell mindkettővel.
Yuuki- t az ajtó mellé fektettem és Zero felé fordultam. Szemem még jobban izzott, mint korábban.
- Ezért most megfizetsz Zero! Nem éled túl, hogy ilyen helyzetbe hoztad Yuuki -t!- lépkedtem felé.
- Az ő hibája! Miért ugrott a golyó elé?!- rémüldözött. Valószínűleg Yuuki- nak egy humánosabb módszert szánt. Egy pillanatra látni véltem, ahogy Zero szeme Yuuki- ra vetődik és féltést áraszt.
Erre a mondatra megtorpantam.
- Te Yuuki- t hibáztatod azért, hogy megvédett engem TŐLED? Ez már több a soknál. Kitépem a szívedet és a fejeddel együtt ezüst tálcán viszem Yuuki színe elé, ha majd felébred!- fenyegettem.
- Nem. Mert nem fog felébredni. Követi a szüleiteket, ahogy te is fogod hamarosan- nevetett és folyamatos tüzelésbe kezdett.
Elég volt Zero- ból. Nem engedhetem meg, hogy veszélyt jelentsen a családomra, a szerelmemre. Mit sem törődve azzal, ha eltalál felé iramodtam. egy villám gyors rúgással kirepítettem az ablakon, amit Yuuki előzőleg szétzúzott Toga- hoz.
- Most már ketten vagytok, de még így sincs esélyetek ellenem. A reményetek utolsó szikráját is kioltom- vázoltam fel előttük a jövőjüket.
- Inkább mi a tiedet. Yuuki még azelőtt meg fog halni, mielőtt legyőznél kettőnket- kuncogott Toga.
- Azt majd meglátjuk. Yuuki erős lány. Túl fogja élni a sebesülést és folytatja életét velem- tisztáztam kedvesem állapotát.
- Kanamehh!- hallottam meg Yuuki suttogását. Gyenge volt a beszédhez, de eszméleténél volt.
- Ne aggódj édesem. Elintézem ezeket a patkányokat és segítek rajtad. De addig el ne aludj, különben viszont látod szüleinket és Rido bácsikánkat- emeltem meg hangomat, hogy jól hallja.
Tudtam, Yuuki mindent megtesz, hogy életben maradjon. Ezért én is mindent meg fogok tenni, hogy békés és boldog élete legyen. Kezdve azzal, hogy elintézem ezeket a csótányokat itt előttem. A föld ismét remegni kezdett, de most az én erőm végett.
- Nos milyen érzés Zero? Hogy a lábad nem áll stabilon a földön?- gúnyolódtam. Felvettem szerelmem gyakorló kardját és elvágtam Zero bal lábán az inat és belevágtam direkt egy érbe is.
- Áh! De korcs vámpír! - sziszegte. Fájt neki. Ahogy nekem fájt és ahogy nekem fáj most a szívem, mert az életem a kastélyban van és az életéért küzd.
- Még mindig nagy a szád közrendű? Majd én elhallgattatlak- vontam vállat és megint rá támadtam. Most a karját szerettem volna hatástalanítani, de elrántotta. Ennek ellenére a csuklóját elvágtam.
- Ez mellé ment Kuran!- nevetett.
- Annyira azért nem. De ez már nem fog mellé menni- heherésztem és belerúgtam egyet, mire Toga ugrott rám és kivette a kezemből a kardot.
- Na most légy bátor Kuran kölyök!- lépett Zero mellé mestere.
- Nem kell mondani. Az vagyok- mormogtam és felhasítottam a talajt, ami kiejtette Toga- t az egyensúlyából.
Ettől ő a fának esett, én pedig a felhasított földdarabbal a fához kötöztem.
Gúnyos mosolyra húztam számat. Megkönnyebbültem, hogy Yuuki biztonságban van, még ha nem is a szó minden értelmében.
- Most már csak ketten vagyunk Zero. Végre érezheted min megy keresztül most a húgom, akit te sebesítettél meg, mert rögeszméddé vált a vadászat. De had kérdezzek valamit. Tudod- e miért tiltott a nemes és tiszta vérű vámpírok vadászata?- kérdeztem, hátha jobb belátásra bírhatom az igazsággal.
- Nem. Nem tudom, de nem is érdekel- vergődött hason fekve, mert amikor belerúgtam, már akkor is fél térden volt, a ruhás után pedig hasra esett.
- Ne mond el neki te féreg. Annak már több évszázada. Már nem élnek olyan vadászok- próbált elhallgattatni Toga, de nem sikerült ez talán megállítja Zero- t a céltalan öldöklésben.
- Nos, ennek története van. Néhány évszázaddal ezelőtt még szabad volt az irtásunk, de a szövetség észrevett valamit a vadászokon. A szövetség annak idején eltitkolta előletek, hogy a nemes és tiszta vérű vámpírok nem ölnek embert. A halottak és a véradók vérét vásároljuk fel és azt fogyasztjuk. Csak a legvégső esetben fajulunk arra a módszerre, hogy saját magunk vadásszunk. Tehát nem vagyunk gyilkosok, mint hiszitek. Inkább védjük az uralmunk alá eső városok lakóit a megvadult közrendűek és az E- szintűek terrorjától. Azonban ezt az akkori vadászok nem tudták, csak akkor tudták, meg amikor valamelyik általuk megölt nemes párja felnyitotta a szemüket. Azonban akkor már rengeteg fajtánkbelit megöltek. Ezt nem bírta el a lelki ismeretük, sem a tudatuk. Nem tudták megemészteni, hogy hidegvérű gyilkosok voltak. Rosszabbak, mint mi. Ezért megbolondultak. Szépen lassan az őrületbe kergette őket a lelki ismeret. Akik pedig nem őrültek meg és folytatták a vadászatot, még ha közrendűekre, vagy E- szintűekre vadásztak is, minél többet öltek meg, annál szomorúbbak és elkeseredettek lettek. Végül belehaltak ebbe a bánatba. Mikor a vadászok serege megritkult, akkor tért észhez a szövetség és tiltották be a tiszta vérűek és nemesek vadászatát. Nem akarták, hogy az újabb nemzedékek is így végezzék, mint elődeik- meséltem. Ekkor észrevettem, hogy Zero még mindig Bloody Rose- t szorongatja.
- És ehhez nekem mi közöm?- értetlenkedett.
- Pusztán annyi, hogy ha megölsz engem, vagy ha Yuuki meghal, tudnod kell, hogy ártatlanokat öltél meg!- sziszegtem, mert kezdtem megint elveszteni higgadtságomat.- És azt tudod- e, miért vagytok ti Kiryuu- k ilyen kevesen? Mi több, már csak te vagy egyedül.
- Kaname, ez már tényleg túlzás!- próbált szabadulni Toga a kötelei közül.
- Nem tudom- hajtotta le fejét Zero.
- Azért, mert többségetek abban az időben élt és nem volt erős elméjük. Mind ideg összeroppanást kaptak és elhaláloztak. Csak azoknak maradtak leszármazottaik, akik erős elméjűek voltak, de a bánatba nem sokára ők is belehaltak. Te is ilyen sorsra akarsz jutni? Mert akkor jó úton haladsz- léptem elé.
- Nem. Én nem leszek olyan, mint ők voltak, mert nekem erős szívem és elmém van- fogta rám megint azt a nyavalyás pisztolyt.
- Látom még mindig nem érted. Neked kifejezetten gyenge szíved van. Hiszen öcséd halálakor is átvette feletted az irányítást Bloody Rose. Fogd fel, hogy meghalsz, ha nem hagyod Yuuki- t békén- akadtam ki. Ráléptem a kezére, mire szorítása alább hagyott és kivettem a kezéből Bloody Rose- t.
Még egy ideig hagytam had gondolkodjon a történteken és a vadászok múltján. Vártam, hátha történik valami és történt is. Kaien Kurosu hangja törte meg a többé kevésbé csendet.
- Te jó ég! Kaname! Mit tettél velük?- szörnyülködött, amire nekem elfogyott minden türelmem.
- Még hogy én? Láttad már mit művelt a fiad a húgommal?- szorítottam ökölbe a kezemet, nehogy lepofozzam Kaien- t is.
- Kanameh! Hagyd őt! Ne... legyél olyan... mint Zero!... Segíts!- rázott ki a tébojultságból szerelmem hangja...
.jpg)
