Vampire Knight Hunting

21. fejezet

Vigyázz Yuuki!




(Yuuki szemszöge)

Kaname egyre szorosabban ölelt, Zero egyre közelebb ért hozzánk. Kaname megelégelte, hogy egy helyben állunk és nem mozdulunk. Nem menekülünk Zero elől. Nem védjük az életünket. Egyszer csak elengedett és ölbe kapott.
 - Kaname! Mi van?- ijedtem meg a hirtelen mozdulattól.
 - Semmi. De most velem jössz. Átmegyünk a nappaliba. Nem hagyom, hogy véget érjen az életünk, amit alig kezdtünk el élni!- nézett rám jelentőségteljesen.
 - Rendben, de oda is követni fog ugye tudod?- adtam tudtára, hogy a helt nem számít sokat szerintem.
 - Igen, de ott nyíltabb harcba kezdhetünk, mert nincs semmi olyasmi, amire veszélyt jelentenénk- ekkor már nem nézett rám, hanem egyenesen a nappaliba rohant velem.

Zero épp akkor ért a bálterembe, tehát nem talált minket ott, hanem folytatta a keresést. Féltem. Nagyon féltem. Kaname leültetett egy kanapéra és mellém ült, átkarolva a vállamat. A félelemtől eleredtek a könnyeim.
 - Yuuki! Miért sírsz édesem?- aggodalmaskodott Kaname.
 - Félek. Nagyon félek. Élni szeretnék veled, és a barátinkkal együtt. Szeretnék még vámpír lenni és tovább vinni a Kuran nevet- zokogtam a mellkasába bújva.
 - Emiatt nem kell félned. Megvédelek téged és magamat is. Ígérem. Aido pedig jobban lesz, a többiek meg elmenekültek vele. Ők már biztonságban vannak- simogatta a fejemet.
 - De ti többé már egy percig sem- rontott be Zero, ránk szegezve a Bloody Rose- t.
 - Zero! Kérlek ne csináld Hagyj minket élni. Nem bántunk senkit. Éljünk békében kérlek!- könyörögtem neki össze tett kezekkel.
 - Nem Yuuki! A ti fajotok már magában is fájdalom az embereknek. Mindig lesznek olyanok közületek, akik bántani fogják az embereket, még ha nem is ti vagytok azok, nem hagyhatlak életben titeket- rázta meg a fejét.
 - Akkor nincs más választásunk, mint eltörölni téged a föld színéről és békében élhetünk, igaz?- állt fel mellőlem, de megfogtam a kezét, hogy maradásra bírjam.- Ne fél! Vissza jövök. Ígérem!- homlokon csókolt és Zero felé fordult.
 - Ne tegyél meggondolatlan ígéreteket, mert a végén nem teljesíted- támadt Zero Kaname- ra.

Eldurrantotta Bloody Rose- t és míg Kaname a golyó elől tért ki, Zero bevitt egy erős rúgást a hátába. Ijdtemben összerezzentem és sikítottam egyet.
 - Kjáááááááááá! Kaname!- ugrottam fel ültömből és felé indultam volna, de Toga utamat állta.
Hogy tért magához és szabadította ki magát ilyen hamar?
 - Nem hiszem, hogy most arra van időd, hogy neki segíts. Vége az életednek kicsi hercegnő!- dobta el a cigit, amit előtte eloltott.
A fejem centikre volt a puskától. Félelmemet hirtelen a harag érzése váltotta fel. Elegem volt. Megvédem magunkat és megtanítom Zero -t és mesterét kesztyűbe dudálni.

Lebuktam Toga keze alá és hasba vágtam. Ettől megtántorodott és volt időm lekapni a falról egy kardot. Ez volt az edző kardom, de Kaname a nappaliban tartotta dísznek. Engem nem csak a kardom segített a harcban, hanem a karmaim is, amik idő közben megélesedtek és megerősödtek.
 - Úgy tűnik felébredt benned a harci szellem- méregetett lenézően. Nem hitte, hogy egy nála sokkal fiatalabb lány legyőzheti.
 - Nem. Pusztán a gyilkos ösztönöm szökött az egekbe- ráztam a fejem és felé vetettem magam.
Hol a karddal vágtam, hol a karmommal. Mindet kivédte, persze van amit nehezebben. Állandóan támadtam, nem hagytam időt neki, hogy használja a puskát. Az ostoba azt hitte kardot rántok, ha nem tudom használni. Kihasználtam minden lehetőséget. A nappali elég magas volt ahhoz, hogy felülről támadjak. Felugrottam és onnan vágtam a vállába, ami találatot ért el.
 - Argh! Ez fájt kicsi lány!- fogta meg a vállát, amiből folyni kezdett a vér.
 - Ez volt a célom. Az a karod most már használhatatlan, mert elvágtam az inakat a válladban. Trükkös nem igaz? Amikor harcolni tanulunk nem csak az erőnket fejlesztjük. Megtanuljuk hol kell kiiktatni egy ember kezét és lábát- eresztettem le a kardot, de elhamarkodtam a döntést, mert Toga mögém került és a szabad kezével, amiben a puskája volt, a torkomnak szegezte.
 - Ügyes csel, de nézz csak oda! A bátyádat Zero sarokba szorította. Nemsokára távozik közülünk. Meglátogatja a szüleiteket. Ha jól hallottam Kaien- től Juri és Haruka igaz?- gúnyolódott.

Kaname tényleg sarokba szorult. Nem tudott mozdulni a helyzetéből, ha nem veszi komolyan a küzdelmet. Abban a pillanatban találkozott a tekintetünk Kaname- val. Mindkettőnkében aggódás és harci szellem keveredett. Kaname észrevette, hogy Toga egyik karja nem mozdul és véres, az én kezemben pedig kard van. Megértette, hogy én okoztam a sérülést. Vissza nézett a szemembe és én az övébe. Bólintott, jelezve hogy kezdjük a komoly csatát. Még láttuk, hogy egyszerre kezd vérvörösen izzani barna  szemünk, onanntól viszont saját ellenfelünkkel foglalkoztunk.

Felemeltem a kardot és Toga felé irányítottam. Nem akart még egy sérülést, ami hátráltatja ezért elengedett.
 - Ez bizony hiba volt! Ti mocskos emberek nem vehetitek szátokra a szüleink tiszta és gyönyörű nevét!- mosolyogtam gonoszan. Szétzúztam két ablakot, az üveg falból. A nappali egyik fala ugyan is olyan ablakokból tevődött össze, amik földtől plafonig értek. Minden szoba ablaka ilyen volt. Szétzúztam kettőt a nappali ablakok közül és kitaszítottam Toga- t rajta. Háttal a földre esett, de hamar fel is állt. Még egy ideig eljátszadoztunk. Megint ugyan azt a trükköt vetettem, be de most sziklasárkányok kíséretében. Akármennyire próbálkoztam, Toga esélyt talált a támadásra és lőtt. Egy sárkány segítségével védtem ki.
 - Ez nem volt bölcs döntés nyomorult vadász!- morogtam még mindig izzó szemekkel.
 - Gondolod?- húzta fondorlatos mosolyra száját.
 - Nem. Tudom!- kiáltottam és remegni kezdett a föld a lábunk alatt. Persze én csináltam és csak én álltam rajta biztosan.

Amikor azonban Toga is egyensúlyt talált nevetni kezdett.
 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet volt. Nézz hátra!- mutatott a kastélyba.
Zero fogta pisztolyát Kanem- ra, aki háttal állt a falnak és nem mozdult. Két lábába Zero tőrt szúrt. Pont az inakba.
 - Igaz, hogy csak véletlenül találta el gondolom az inakat, de piszkosul fájhat neki és nem tud elfutni sem. Tehát válassz. Az én fejem, vagy Kaname élete?- nevetett.
A talaj ismét mozdulatlan és merev volt én meg rohanni kezdtem Kaname felé, hogy kikapjam Zero kezéből a Bloody Rose- t.

Sajnos későn érkeztem. Mire beértem Zero kilőtte a golyót. A kardot idő közben elejtettem sietségemben, tehát nem tudtam volna kivédeni a lövedéket.





(Kaname szemszöge)

Bármivel próbálkoztam Zero kitért előle. Mondjuk nem is koncentráltam annyira a harcra, mert Yuuki- t figyeltem hogy boldogul azzal a vadállattal. Ennek meg is lett az ára. Zero egy- egy tőrt szúrt a lábamba és akaratlanul, de az inamba talált. Iszonyatosan fájt. És mozdítani sem bírtam a lábaimat. A gyógyulási folyamat sem indult még meg. Köztudottan a tisztavérűek gyorsabban gyógyulnak az összes vámpírnál. Zero a szoba másik végén volt ugyan, de nyert helyzetben. Közvetlen a szívem alá célzott, de nem lőtt, mert remegni kezdett a föld.

Biztos voltam benne, hogy ez Yuuki műve. Próbáltam kiszabadulni, de a rengés hamar abba maradt. Zero kihasználva a helyzetet lőtt is. Én még mindig szabadulni próbáltam. Észre sem vettem, hogy a golyónak már rég el kellett volna találnia engem. Felnéztem és Yuuki- t láttam meg magam előtt széttárt karokkal.

Felém fordult és kísérteties látvány tárult elém. Yuuki hófehér ruháját egy vörös folt díszítette. És a szagából tudtam mi volt az. Vér.
 - Jól vagy Kaname? Ugye ne... ugye nem esett bajod?- kérdezte és ettől a szájszegletéből is vér kezdett folyni. Ekkor kapcsoltam mi történt. Yuuki a testével fogta fel a golyót, hogy megvédjen engem.
 - Yuukiiiii!- üvöltöttem és kiszakítottam lábamat a tőrök fogságából, hogy elkapjam az eszméletét vesztett kedvesemet...

20. fejezet

Meneküljetek!




(Yuuki szemszöge)

Pechünkre Zero egy ügyes, de kecsesnek nem mondható mozdulattal kikerülte őket.
 - Én leszek hulla? A ti vezéreitek iszkoltak el, mi viszont a magunk urai vagyunk- iramodott meg Zero Aido felé.
 - Nem értesz te semmit a mi társadalmunkból, tehát ne jártasd a lepénylesőd. És csak hogy tudd. Mindent meg fogunk tenni, hogy a vezéreinket biztonságban tudjuk. Yuuki úrnő még csak most tért vissza hozzánk. Nem fogjuk elveszíteni a hercegnőnket!- szögezte le teljes bizonyossággal Aido.
 - Úgy van ahogy Hanabusa mondja! Végetek!- értett egyett unokatestvérével Akatsuki és tűz záport lőtt Toga- ra, amiből egy találatot ért el.
Eltalálta Toga kezét és megégette. Ki is ejtette a puskát a kezéből. Ekkor Ichijou lépett közbe és a kardjával támadni kezdte őt. Toga felkapta a puskát és azzal védekezett. Rálőtt Ichijou- ra, de a mi kis barátunk kivédte. Ügyes!

Eközben Zero tovább próbálkozott Aido- val, hogy bejuthasson hozzánk.
 - Ne is álmodj róla, hogy rajtam keresztül jutsz- emelt pajzsot maga elé Aido, mert Zero folyamatosan támadott.
 - Pedig át fogok. Nem állhat senki az utamba!- harsogta.
 - Nem. Nem fogsz!- válaszolt Hanabusa és a földből hirtelen rengeteg apróbb jéghegy emelkdett ki, de egy sem talált. Zero remekül tud menekülni. Bár mindig is úgy tartotta, hogy jobb menekülni, mint elveszíteni egy csatát. Be kell vallanom van benne igazság.

Aido, ahogy látta Zero- t visszább vonulni elbizakodott és nem vette észre, hogy Zero csak erre várt, én pedig igen.
 - Aido! Vigyázz!- sikítottam, ám későn hallott meg.
A Bloody Rose eltalálta a jobb lábát.
 - Én mondtam, hogy átjutok a védelmeden. Óh! És hasztalan Yuuki! Ha meghallja, még akkor sem védte volna ki. Bloody Rose gyors fegyver- nevetett.
Gyűlöltem ezért.
 - Ne aggódjon értem úrnő! Jól vagyok! Tudok még harcolni. És köszönöm, hogy figyelmeztetett. Hibáztam, de nem fordul elő még egyszer!- próbállt felállni, mert térdre rogyott.

Zero valószínűleg egy inat talált el.
 - Ruka! Menj segíts Aido- nak!- utasítottam.
 - De Yuuki úrn...- akadékoskodott.
 - Mi megleszünk! Végtére is tiszta vérűek vagyunk. Eredj!- erősítettem meg hangomat.
Bólintott és elment. Nem vettem észre, hogy közben Zero szemtől szemben áll a tárdelő Aido- val. Sejtettem mire készül.
 - Ne! Zero ne! Ne őt- ordítottam. Inkább nekem kellett volna Aido helyében lennem. Elkéstem, de Zero legalább megzavarodott, ezért csak Aido bal vállát találta el. Ez viszont elég volt ahhoz, hogy Aido elveszítse az eszméletét.
 - Nem kell félned Yuuki! Most te jössz!- mondta és a hátsó ajtón rontott be. Csak szobák választották el tőlünk, de Ruka legalább már kifelé tartott egy másik kijáraton.

Toga még mindig a másik két nemessel küzdött. Nagyon kimerült volt már, de ami barátaink még nem. Jól tartották magukat. Néhány találatot be is vittek, de nem eleget ahhoz, hogy kipipálhassuk.
 - Ruka! Intézzétek el Toga- t és induljatok el Aido- val a birtokuk felé. Valaki meg menjen az akadémiára! Segítség kell! És csak Kaien tudja leállítani Zero- t. Addig mi feltartjuk!- adtam parancsot fejben. Ez is mágia volt.
Ruka bólintott, hogy hallott.

Ügyesek a fiúk. Toga próbálkozott, de nem bírt velük. Jól védik a hátukat. Jók a támadásaik és az érzékszerveink is kifinomultak. Toga- nak eséje sincs.
 - Megjöttem srácok! Itt vagyok segítek!- érkezett meg Ruka.
 - Ruka!- ragyogott fel Ichijou szeme a segítség láttán.
 - Ne most! Az a parancsot katuk, hogy vigyük innen Aido- t és egyikünk menjen segítségért Kurosu Kaien- hez! Akatsuki, te kapd fel Aido- t, Ichijou te is menj. Én addig feltartom a vadászt!- adta az instrukciókat Ruka.

Ügyes lány. Gyors és ez nagy haszna. Könnyen kikerülte Toga támadásait. Még a puska golyókat is elkerülte. Egy sebes mozdulattal Toga mögé került és egy erős csapással a halántékára, leszerelte őt.
 - A vadász kiütve!- szólalt fel.
 - Akkor kötözd meg, nehogy idő előtt magához térjen!- kérte Ichijou. Ő volt hármuk közül a legóvatosabb és legmegfontoltabb.
 - Oké.
Ruka szerzett valahonnan kötelet, megkötözte Toga- t és a kastély falának aljában hagyta. Fogták Aido- t és elfutottak vele. Remélem hamar elér ide a segítség. Nem hiszem, hogy sokáig bírni fogjuk.

Kezdem komolyan meggyűlölni Zero- t. Szívem jelen pillanatban nem vágyik másra, mint hogy Zero fejét ezüst tálcán lássa viszont. Nem értettem honnan fakad Zero ilyen mértékű utálata. Nem bántottunk senki. És Sayori- val is csak azért tettük, amit tettünk, hogy biztonságban legyünk. Hogy a titkunk titok maradjon. Zero- nak sem lett volna jó, ha kitudódik róla a vámpírság. A könnyeimet csak Kaname ölelő karjai tartották vissza. Hallottam, ahogy Zero keres minket. Nem tudta melyik helyiségből kísértük figyelemmel a harcot. Az volt a szerencsénk, hogy a bál teremből is ment fel az emeletre egy lépcső, amit használhatunk, ha úgy hozza a sors. Kaname nem akart tovább lent maradni. Szorosabbra fonta karjait körülöttem és úgy szólalt fel...

19. fejezet

Védjük a Kuran- okat!





(Yuuki szemszöge)

Kaname tartotta magát az ígéretéhez. Elmondása szerint sokkal jobban érzi magát, amióta többet vagyunk együtt. Már ő sem elégszik meg néhány futó találkozással. Egyre több közös programot talál ki, de mivel nem akarom gátolni őt a munkában figyelmeztetem, hogy ideje folytatnia amit elkezdett. Ilyenkor fintorogva panaszkodott, hogy minek kell mondanom és jót nevetek rajta. Kelletlenül, de vissza megy az unalmas papírjai közé. Olyankor megsajnálom és bíztatásul kap egy csókot.

Egy ilyen alkalommal a kertben sétálgattunk és a rózsákat szemléltük. Imádtuk a rózsákat. Neki mindig is ez volt a kedvenc virága, nekem pedig azóta az, mióta ajándékba kaptam tőle egy viaszba tartósított rózsa szálat, ami egy olyan bokorról származik, ami 10 évente egyszer nyílik. Nagyon a szívemhez nőtt az a tárgy. Az volt a kabalám. Minden hova magammal vittem. Akkor volt hatalmas jelentősége, mikor sok időt kellett Kaname nélkül töltenem. Az a rózsa emlékeztetett rá. Ahogy az összes többi itt a kertben.

Kézen fogva sétáltunk a járdán, a kertben mikor Kaname hirtelen megtorpant egy rózsa bokor előtt.
 - Nézd ezt a rózsát!- mutatott a bokor tetejére.
 - Látom. Gyönyörű szép. A bokor legszebb darabja- bólogattam.
 - Egy tökéletes szál. Vétek lenne, ha tökéletességében maga maradna. Kell neki egy társ!- elengedte a kezemet és leszakította a rózsát.
 - Hé! Mit csinálsz? Most el fog hervadni hamar!- búslakodtam.
 - Nem olyan hamar és itt jobb helye lesz. Most két tökéletes lény van egymás mellett. Bár nem, a te tökéletességed nem fogható semmihez- szája büszke mosolyra húzódott és beletűzte a rózsát a hajamba.
 - Túlzol, de szeretem, amikor ilyen szépeket mondasz. Mellettem is most már két tökéletes lény van. Te és a rózsa- összekulcsoltuk ujjainkat és gyengéd csókban összeforrtunk.

Hirtelen rossz érzés fogott el. Egyedül Kaname jelenléte nyugtatott meg. Viszont hamar kiderült, félelmem nem volt alaptalan, mert váratlan ,,vendégeket" kaptunk.
 - Utálom az érzelmes pillanatokat. Főleg, ha két vámpírt látok így. Mindjárt hányok. Fujj!- gúnyolódott egy ismerős hang. A hang Zero- hoz tartozott.

Kaname, amint meghallotta Zero hangját abba hagyta a csókunkat és a háta mögé terelt.
 - Mit keresel itt? Hogy találtál meg?- méltatlankodott kedvesem.
 - Egy kis segítséggel és a városiaknak hála megtaláltuk a kastélyotokat vér szívók- pattant be Toga is.
 - Hogy lehettek itt? Neked az orvosiban, neked pedig házi őrizet alatt kellene lenned- másztam elő Kaname mögül, de nem engedett előrébb, mint ő maga. A kezével visszatartott.
 - Azóta eltelt egy hónap hercegnő. Zero pedig leleményes kölyök. Megszökött a figyelő szemek elől- gyújtott rá a szivarjára Toga.
 - Nem valami hasznosak a kis bérenceid Kaname!- gúnyolódott Zero.
 - Ők talán nem, de majd én ellátom a bajod- löktem félre Kaname karját és közeledtem volna Zero felé, ha Kaname nem állít meg.
 - Ne vedd fel a harcot Yuuki! Maradj!- derekam köré font karjaival erősítette meg szavait.

Bólintottam és hátrálni kezdtem, hogy minél közelebb legyek hozzá.
 - Még hogy te ellátod a bajomat? Ez nevetséges. Lehet, hogy Toga ellen volt esélyed, de ellenem egy csepp sincs. Még a drágalátos Kaname- d sem fog tudni megvédeni!- kötözködött és előrántotta Bloody Rose- t. Egyenesen Kaname fejére célzott, de nem lőtt.
 - Mire vársz nagyszájú? Nincs bátorságod lőni? Félsz, hogy eltalálod Yuuki- t?- feszítette tovább a húrt bátyám.
 - Attól nem aggódom, de nem pazarlom a golyókat trükkös célpontokra- vonta meg vállát mint egy mellékesen.
 - Na persze!- kuncogott bátyám, még mindig szorosan tartva engem.- Üzenj Akatsuki- éknak, hogy jöjjenek segíteni!- suttogta fülembe olyan halkan, hogy Zero füle, hiába vámpír fül, nem hallotta meg.
Bólintottam egy láthatatlant és vámpír mágia segítségével hívtam a barátainkat segítségül.

Pillanatokon belül meg is érkeztek, olyan kedéjállapottal, hogy ha Zero- nak van esze elfut.
 - Te korcs! Hogy mered betenni ide a lábadat? Mi képzelsz? Hol vagy?- kiabálta Aido.
 - A nyamvadt kis tiszta vérűitek birtokán. Nem nagy szám. Az akadémiára nehezebb bejutni. Pedig ott nem lakik senki híresség vagy nagyúr- heherészett a kis köz rendű.
 - Te kis patkány most megdöglesz!- motyogta Ichijou.
Először hallottam, hogy ilyen szavak hagyták volna el Ichijou száját.
 - Kérem most menjenek be! Ez kemény harc lesz!- fordult hozzánk Ruka.
 - Te is kint maradsz?- néztem nagyot. Igaz, hogy vámpír, de ezek ellen ha egyedül marad nincs esélye.
 - Azt már nem Ruka! Menj velük és védd meg őket, ha egy is átjutna itt- utasította Akatsuki Ruka- t. Már régóta tudom, hogy Akatsuki gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt, de nem tőle, hanem egyszerűen csak látom.
Ruka hajdanán rajongott Kanem- ért, de mikor látta, hogy Kaname valóban csak engem szeret és őt csak barátként kezeli letett róla, de nem vette észre Akatsuki érzéseit és most sem veszi észre. Szegény Akatsuki.
 - Jól van! Sok sikert hozzájuk!- bólintott Ruka és szaladni kezdett velünk a kastély hátsó bejáratához, ami a kertre nyílt.

Berohantunk. Kaname egész idő alatt nem volt hajlandó elengedni a kezemet. Nem hagyta, hogy elhagyjam az oldalát. Kellemes érzéssel töltött el a gondoskodása és a szeretete. Legalább a mai nap ez is kijár, nem csak a félelem. A bálterembe vonszoltam, ahol behúzott függönyös ablakok nyíltak a kertre, ahol a harc zajlott. Minden szót tökéletesen hallottam és minden hangot remekül tulajdonoshoz tudtam kötni.
 - Menj a Kuran- ok után! Én lefoglalom a csőcseléket- parancsolt Toga Zero- ra.
Természetesen boldogan engedelmeskedett. Szemrebbenés nélkül otthagyta Toga- t két erős vámpírral a nyakán. Ezt az önzést.

Merem állítani, hogy Zero- t az sem érdekelné, ha Toga meghalna, ha cserébe tálcán kínálnák fel neki Kaname és az én fejemet. De lehet, hogy megelégszik csak az enyémmel is, bár ezt már nem veszem biztosra. Ha ide jött minden itt lévő, élő vámpírt meggyilkol, akit ér. Hisz ez a dolga. Vámpír vadász lévén.

Már az ajtónál járt, mikor Aido lépett elé és útját állta.
 - Nem mész te sehova. A Kuran testvéreket mi védjük. Csak a holt testünkön keresztül kapod meg őket- dacoskodott Aido és megidézett egy tucat jég pengét.
 - Ó! Ezt boldogan vállalom a cél érdekében. Különben sem hagynálak életben titeket. Fogadni mernék, hogy ilyen pengékkel sebesítetted meg Toga barátomat is!- lihegte. Kezdett fáradni. Ez jó jel. Könnyebb lesz a győzelmet elérni.
 - Nagy a szád ahhoz képest, hogy mindjárt hulla leszel- hozta nyilvánosságra mindannyiunk gondolatát Hanabusa és egy kézmozdulattal Zero- ra küldte a jég pengéket...

18. fejezet

Kutatás az űzött vad után!




(Zero szemszöge)

Egy hónap telt el azóta, hogy futni hagytam a Kuran- okat. Egy kerek hónap, amit azzal töltöttem, hogy gondolkoztam. Azon, miképp találhatnám meg a fészküket, a Kuran kastély-t. Ez idő alatt Toga is teljesen felépült. Semmi baja nem volt. Folytatta a tanítást az akadémián.

Engem Kaien szigorú felügyelet alá helyezett. Szinte minden lépésemet figyelte valamelyik nemes vámpír az esti tagozatból. Kaien pedig egy szót sem szólt ez ügyben. Még helyeselte is. Úgy tűnik mindenki veszélyesnek tart. Egy valakit kivéve.

Meglepő módon Sayori kereste a társaságomat. A hangjában hallható volt az én vámpír fülemnek, hogy szomorú. Hiányzott neki Yuuki. Nem ráztam le. Valamikor jól, valamikor rosszul esett a társasága. Könnyű volt vele beszélgetni, akármiről tudott társalogni. Mondjuk úgy, hogy ő volt az egyetlen barátom, száméra pedig majdhogy nem csak én voltam. Mindenkivel kijött, de furcsa hangulata miatt kerülték őt a lányok. Ennek Yuuki is az oka volt. Úgy gondolták, hogy kapcsolatban áll vele, azzal a lánnyal, aki ,,ellopta" tőlük Kaname és a többi vámpír szívét. Akik itt maradtak nem voltak annyira népszerűek, mint hajdanán Kaname, Aido, Akatsuki, Ichijou és Shiki.

Egyik éjszaka eltökéltem, hogy nem érdekel mibe kerül, de a Kuran- ok nyomába eredek. Feltehetőleg Kaname megpróbálta elterelni a nyomaikat, de előbb utóbb haza kellett mennie. Én pedig meg fogom találni.

Másnap bementem rendesen órákra és végeztem a prefektusi munkát, hogy ne keltsek feltűnést Kaien szemében, se a nemesekében. A terv bevált. Éjszakára lekoptak az őrzőim. Felszerelkeztem a legszükségesebb dogokkal. Bloody Rose- zal, egy másik vámpír vadászoknak kifejlesztett pisztollyal, hozzá néhány tartalék tárral és egy térképpel, ha Kaname sikerrel járt volna és eltüntette a nyomokat, ezzel biztos megtalálom őket.

Útnak is indultam. Toga- t ott hagytam, nehogy megint baja essen. Élje tovább a kis életét. Tanítsa az embereket és a vámpírokat! Had okosodjanak. Haladtam a nyomok mentén és elértem a Yuuki- val vívott harcom helyszínére. Ott viszont eltűnt minden nyom. Semmi szagot, se lábnyomot, se harcra utaló nyomot nem hagytak maguk után. Szép munka volt Kaname Kuran! De engem ne lesz egyszerű félre vezetni. Mivel Yuuki szaga teljesen megszűnt, Kaname- val való találkozásom helye felé vettem az irányt.

Ahogy sejtettem. Kaname szaga megmaradt. Azt követtem. Lefelé vezetett a hegyoldalról, a folyóig. Ott megszűnt, de a túloldalon folytatódott. Hezitálás nélkül a nyom irányába vetettem magam, de az is téves útra vezetett. Egy üvegház bejáratánál megszűnt. Az átkozott virágok minden féle illatot elnyomtak. Cseles! De nem eléggé. Ránéztem a térképre.

Kaname nem volt alapos. Biztos hiányzott már neki a kicsi Yuuki- ja. Az üvegház közelében volt egy város. A hegy lábánál. Ott biztos találok valamit. Vagy az emberek tudják hol van a Kuran kastély. És meg is szállhatok éjszakára. Idő közben reggel lett és eltelt egy nap. Jó hosszú utat megtehettem. Este 11 óra környékén meg is érkeztem a városba. Betértem egy fogadóba és szobát béreltem estére.

Dél környékén járt, mikor felkeltem és lementem ebédelni. Nem terveztem, hogy még egy estét maradok, ezért leadtam a szoba kulcsot és leültem egy asztalhoz. Nemsokára egy fekete kabátos alak állt mellettem.
 - Leülhetek Zero?- kérdezte, de én nem ismertem meg.
Nem várta meg, hogy válaszoljak. Egyszerűen leült és levette a kalapját. Toga ült velem szemben.
 - Toga? Mit keresel itt? Neked az akadémián kéne lenned- háborodtam fel, de csak halkan nehogy gyanút fogjanak.
 - Elszöktem, ahogy te. Segítek megkeresni a Kuran kastélyt. Tartozom nekik 2 hét beteg ággyal- közölte könnyedén.
 - Akkor van egy hírem. Nem tudom hol van a kastély és mivel még mindig itt vagyunk feltételezem te sem- dőltem hátra a széken.
 - Én valóban nem, de ha csendben maradsz meghallasz dogokat- gyújtott rá egy cigarettára.

Nem volt jobb ötletem, tehát befogtam a számat és füleltem. Megérte. A mögöttem ülő ember érdekes dolgokat mesélt a barátjának.
 - ... mostanában igen sok a földrengés ebben a városban nem? Azt mondják, hogy a hegy mögött van a centruma és a többi városra nem hat ki.
 - Igen én is hallottam. Biztos visszatértek a sötét lelkek, akik abban a kastélyban élnek Nem gondolod?
 - De ha ott van a centrum, a kastélynak össze kellett volna dőlnie nem?
 - Ki tudja? Ez a város egyre furcsább...
Ennyi elég is volt nekem, hogy tudjam miről van szó.
 - Yuuki az. És talán Kaname is. Biztosan készülnek egy csatára. Velünk- vigyorogtam gúnyosan.
 - Úgy van. Akkor megyünk?- nyújtott kezet Toga.
 - Megyünk! De ennyi infó még nem elég. Gyűjtsünk még több szóbeszédet és találkozzunk ugyan itt egy óra múlva- javasoltam.
 - Okos beszéd. Akkor egy óra múlva. Pá!- köszönt el és már ott sem volt.

Én is mentem a magam útjára. Beszéltem néhány helybélivel és mint kiderült A Kuran kastély visszatérő gonosz lelkek tanyájának hiszik, ami a hegy mögött van a tenger partján a szirten. Az emberek félnek odamenni, mert aki arra ment, még nem tért vissza. Ebből két elméletem született. Vagy vacsora lett belőlük, vagy nemes egyszerűséggel kiiktatják őket, hogy a titkuk titok maradjon. Micsoda hidegvérű gyilkosság.
De ugyan akkor azt is hallottam valakitől, hogy a város védelmezői élnek ott. Na persze! Micsoda védelmezők a vámpírok!

Az óra leteltével vissza mentem a fogadó elé, ahol már Toga várt.
 - Na mit tudtál meg?- kérdeztem.
 - A hegy mögött van a tenger. Annak a partján van, azaz a szirten, mert ugyebár hegy mellett vagyunk, a kastélyuk. És azt is tudom, hogy az emberek akik arra jártak, ők lettek a vacsora, vagy a szeszélyes kedéjállapotuk áldozatai- vonta meg a vállát. Nem értette miért ölnek ennyit. Engem nem is érdekelt, mert most ők fognak meghalni.
 - Én meg olyan marhaságot hallottam, hogy őket tartják a város védelmezőinek- kacagtam, mert ilyen hülyeséget még nem hallottam.
 - Van benne igazság. A városban ugyan is nincs egyetlen E- szintű, vagy akár köz rendű vámpír sem. És a fő téren a szökőkút is egy vámpírt formáz. Méghozzá egy fiatal lány vámpírt. Meglehet, hogy a kis hercegnő tiszteletére?- találgatott vadász társam.
 - Kizárt. Yuuki- t nem ismerheti senki. Állítólag a szülei nagy titokban tartották, hogy van egy lányuk is. De ne foglalkozzunk ezzel. Induljunk a hegy mögé, a kastélyba- fondorlatoskodtam.
 - Oké. Úgy kell megközelítenünk, hogy ne érezzék meg, hogy jövünk- okított Toga.
 - Akkor kerülünk- sóhajtottam.

Utáltam kutyagolni, de a cél szentesíti az eszközt. Már pedig a Kuran vér minden pénz és fáradtságot megér nekem. És most nem csak Kuran- t ölhetek, hanem nemes vámpírokat is. Ez pedig dupla élvezetnek fog számítani...

17.fejezet

Levél az akadémiáról




(Yuuki szemszöge)

Hála az égnek szerencsésen hazaértünk a Kurosu akadémiáról. Aido, Ruka és én értünk a kastélyhoz először. Aido vállalta a feladatot, hogy kint marad és bevárja Kaname- ékat. Addig én és Ruka bementünk a kastélyba felfrissülni. Vettem egy meleg zuhanyt és felvettem egy fehér ujjatlan  ruhámat. Hogy ne fázzam egy szintén fehér kendőt terítettem a vállamra és lementem a nappaliba, hogy ott várjam Kaname- t és a többieket. Órák teltek el, de nem jöttek, lassan úrrá lett rajtam a félelem. Már rég vacsora idő volt. Kezdtem megszomjazni és megéhezni, ezért Ruka- val vacsorát készítettünk elő. Megterítettünk és elővettük az ételeket. Ruka- t kértem meg, hogy a kamrából vegyen elő vért, amíg én szólok Aido- nak.

Kimentem és behívtam Aido- t.
 - Aido! Kérlek gyere és vacsorázz velünk- léptem ki a szabadba, ahol hűvös volt, ezért összefogtam a vállamon a kendőt.
 - Kaname úrfi még nem érkezett meg! Bevárom őket is- ellenkezett.
 - Gyere csak be. Először is mert hideg van. Másodszor pedig nem hiszem, hogy te ne lennél éhes és szomjas. Harmadszor is nem hinném, hogy Kaname és a többiek felbukkannak az elkövetkezendő egy órában. Úgyhogy gyere- karon ragadtam és beráncigáltam a kastélyba.

Asztalhoz ültünk, megvacsoráztunk. Két pohár vért ittam meg, de nem éreztem elégnek, mégsem ittam többet, mert nem akartam gyengének tűnni előttük. Épp leszedtük az asztalt, mikor a nevem említésére lettem figyelmes.
 - Ti szólítottatok?- fordultam meg rémülten.
 - Nem úrnő. Nem mi voltunk- rázta meg a fejét Ruka.
 - Akkor ezek a fiúk- kiáltottam és mindent az asztalra raktam a kezemből és kiszaladtam az előtérbe.
Kaname ott állt egy szál rózsával a kezében. Olyan boldog voltam, hogy eszemet vesztve rohantam a karjaiba.
 - Kaname! Annyira hiányoztál! Úgy féltem. Féltettelek titeket. Mi tartott ilyen sokáig?- sírtam mellkasába temetve arcomat.
 - Semmi baj kedvesem! Te is hiányoztál nekem. Kis kerülőt kellett tennem, hogy eltereljem a nyomainkat. Na ne sírj! Ezt a rózsát neked hoztam- ölelt át gyengéden, mégis sokatmondóan és a hajamba tűzte a rózsát.

Nem tudtam abbahagyni a sírást. Ezek nem bánat könnyek voltak, hanem a megkönnyebüléstől sírtam.
 - Yuuki drágám ne sírj már. Semmi bajom! Nem tudom nézni ahogy sírsz- felemelte a fejemet és megcsókolt, ezzel elhallgattatva. Karjaimat a nyaka köré fontam és beleéltem magam megnyugtató csókjába. Mikor elfogyott mindkettőnk levegője elváltunk és észre vettem, hogy maszatos az arca.
 - Kaname! Tiszta piszok vagy! Gyere csak!- lehúztam a kendőt ami a hideg ellen védett és törölgetni kezdet Kaname izzadságtól és portól koszos arcát.
 - A fürdő többet segít édesem. Ha megengeded vennék egy forró zuhanyt és megvacsoráznék a társaságodban- nézett rám meleg tekintetével.
 - Remek ötlet, addig előkészítem a vacsorádat. Akatsuki és Ichijou már elmentek enni szóval kettesben leszünk- mosolyogtam.
 - Így értettem. Tökéletes lesz- puszilta meg a fejem búbját és felment az emeletre a hálótermébe, én pedig a konyhába vettem az irányt, hogy megterítsek neki.

Mire megterítettem Akatsuki és Ichijou befejezték a maguk vacsoráját és elmentek a dolgukra. Gondolom, mert mind fáradtak vagyunk a hálószobájukban kerestek valami nyugodt kis elfoglaltságot.

Mire előkészítettem Kaname számára is a vért, addigra már elkészült a tisztálkodással és tiszta inget és egy sötét barna vászon nadrágot kapott magára. Amint meglátta milyen étek várja nagyon meglepődött.
 - Sült csirke és steak burgonya? Mikor volt ennyi időtök főzni?- lépkedett felém. Illetve a bőséges asztal felé.
 - Amíg rátok vártunk hosszú idő eltelt. És Ruka- val gondoltuk hasznosan is eltöltjük- vontam vállat mosolyogva, mert láttam a szemében, hogy rávetné magát az ételre.
 - Értem. És miért csak egy személyre terítettél. Te nem eszel velem?- vonta fel egyik szemöldökét.
 - Nem, mert én már jól laktam Ruka- val és Aido- val együtt amíg rátok vártunk, de egy pohár vért elfogadok- mosolyogtam és leültem vele szemben egy székre.
 - Helyes. Akkor igyunk kettőnkre!- ült le ő is és kitöltött egy- egy pohár vért.
 - Inkább kettőnkre és a barátainkra is- javítottam ki, majd felhúztuk az italunkat.
 - Ahogy tetszik. De most ennék is. Mesés illata van az ételnek- szedte teli a tányérját krumplival és még több csirkével.
 - Természetesen, de meg ne fulladj. Nem eszi meg előled senki- kacagtam, mert úgy porszívózta be a kaját, mintha legalább egy hete nem ehetett volna semmit.
 - Igyekszem szívem, de farkas éhes vagyok. Zero megfuttatott minket- nézett fel rám egy percre abba hagyva az evést.
 - Ahogy minket is. Egyél nyugodtan. Nem zavarlak- bólogattam.
 - Te soha nem zavarsz. Biztos nem kérsz? Nem hiszem hogy sokat ettél a maradékból ítélve- bökött a csirkére és a steak krumplira.
 - Eleget ahhoz, hogy holnapig ne legyek éhes. Tele vagyok, de ha ez megnyugtat add ide a villádat- nyújtottam a kezemet.
Felszúrt rá egy hatalmas darab húst és a kezembe adta volna, ha nem támad kedvem játszani.

Szám széles vigyorra húzódott és megkerültem az asztalt. Kaname nézett egy nagyot, de megértett mindent, amikor mellette álltam meg. Nem adta át az evőeszközt, hanem ő tette a számba. Gondosan megrágtam és lenyeltem a falatot. Köszönet képpen megcsókoltam szívem választottját, aki annyira bevadult a játékomra, hogy leverte a tányért az asztalról és az ölébe kapott. A levegőt visszatartva élveztük egymást, de mikor elfogyott az utolsó csepp oxigén is elváltunk egymástól.

Lenéztem az asztal alá, mire Kaname is követte pillantásomat. A levert tányéron nevettünk egy nagyot és felálltunk, hogy összetakarítsuk a zsíros étel földön heverő maradványait. Ketten murisabb volt, mint ha egyedül csinálom. Szórakoztattuk egymást közben. Összekentük egymást vízzel és egymást dobáltuk a vizes törlő ronggyal. Észre sem vettük, hogy mindeközben kihajnalodott. A nap fényes sugarai bántották szemeimet, ezért igyekeztem elfordulni. Kaname tapasztaltabb volt és jobban hozzá volt szokva. Gyorsan az ablakhoz lépett és behúzta a sötétítőket. Befejeztük a pakolást és csatlakoztunk a barátainkhoz, akik szintén okosak voltak és besötétítettek a kastély többi szobájában.

Kimerültek voltunk mindannyian. Váltottunk még néhány szót, de nem bírtuk tovább a nappal számunkra éjszaka. Eloszlottunk az emeleten. Mindenki ment a maga hálójába. Kaname elkísért engem az enyémig, hiszen egymás mellett voltunk.
 - Jó éjt kedvesem!- csókolta meg a kezemet.
 - Köszönöm! Neked is legyen jó éjszakád és szép álmod!- bólintottam.
 - Ha te is szerepelsz benne biztosan az lesz- húzta mosolyra száját.
 - Akkor egy véleményen vagyunk. Álmodjunk egymással és akkor megoldottuk a problémát!- vetettem fel.
 - Remek ötlet. Én biztos veled fogok- ölelt át.
 - Én pedig veled!- viszonoztam. Néhány másodperc után búcsút intettünk egymásnak aznap éjjelre.

Nekem azonban nem voltak szép álmaim. Mi több aludni sem tudtam szinte. Szomjúság gyötört. Kellett nekem vakmerőnek lennem. Nem tudtam álmodni, ezért nem tudtam Kaname- val álmodni. Bármennyire is szomjazom, nem adhatom Kaname tudtára. Nehéz kihívás, mert nem vágytam semmi másra abban a pillanatban, mint Kaname éltető vérére és arra, hogy fogaimat Kaname nyakába mélyesszem, ám gyorsan ki is vertem a fejemből. Nem akartam megölni őt. Szeretem! Mindennél jobban szeretem!



Sajnos- mint kiderült- az élet nem habos torta. A napok ugyanúgy folytatódtak, mint mielőtt elmentünk volna az akadémiára. Kaname reggeltől estig dolgozott. Rám alig maradt ideje. A dolgok csak abból különböztek, hogy nem mutatkoztunk nyilvánosan. Nem léptünk utcára, csak ha nagyon muszáj  volt. Kaname engem még akkor sem engedett ki. Bosszankodtam is eleget, de mindig csak nevetett rajtam, ahogy puffogtam.

Én viszont nem voltam ilyen megértő. Kezdett ingerelni, hogy Kaname reggeltől (mármint a mi reggelünktől) estig a dolgozó szobájában poshad, nekem meg nincs jobb dolgom megint, mint a könyvek. Szeretek olvasni, nem erről van szó, de hiányolom Kaname társaságát. Nekem nem elég az, ha vacsoránál találkozunk, mert akkor megoszlik a figyelme mindenki között. Azt akartam, hogy néha legyen csak velem kettesben. Egyszer kérdőre vontam, de lerázott azzal, hogy megint a régi ügyön, az új kormány, a vámpír tanács ügyén dolgozik.

Egyik nap éjfél környékén járhattunk (az emberi idő szerint, számunkra dél volt). A bál után eltelt két hét. Megelégeltem, hogy Kaname még mindig nem mutatkozik. Felmentem az emeletre és berontottam a dolgozó szobájába. Papír munkát végzett és összerezzen, mikor az ajtó becsapódott mögöttem.
 - Mi történt Yuuki? Mi ez a tombolás?- nézett rám kérdőn.
 - Semmi különösebb dolog nem történt Kaname. Pusztán megelégeltem, hogy soha nem vagy velem- fontam össze karjaimat a mellkasomon.
 - Dehogy nem. A vacsora alatt is együtt vagyunk- állt fel, hogy közelebb jöjjön, de távolságot akartam tartani, hogy érezze milyen, ha ejtve van a vámpír, ezért hátrálni kezdtem és nevettem, mint aki megőrült.
 - Én arra gondoltam, hogy soha nem vagyunk kettesben, mert egész álló nap idebent kuksolsz és ki se dugod az orrodat, hogy megnézd mit csinálok vagy szólj egy kedves szót. Hiányzol Kaname! Fel tudod fogni mit jelent ez? Nem bírom! Szeretnék veled lenni. Vedd már észre az érzéseimet!- buktam ki végleg és széttártam karjaimat, hogy lássa komoly vagyok.
 - Azt hiszed én nem erre vágyom? Ugyanúgy gyötrődöm, mint te. De valakinek ezt is meg kell csinálnia- mutatott a papírokra és megemelte a hangját. Kezdte leveszíteni a türelmét.
 - Igazán? Ha annyira vágyakoznál utánam tudnál időt szorítani nekem is az életedben. Nem kérek sokat. Csak egy... nem is tudom akár 10 perc is elég. Napi 10 perc. Az nem sok- ordítottam már teli torokból.

Kaname itt teljesen elvesztette higgadtságát és nehéz fenyegető léptekkel indult el felém. Megijedtem és tovább hátráltam, míg végül az ajtónak estem háttal. Kaname semmivel nem törődve közelített és utolért. Nagyot vert az ajtóba és egy erős, vad és követelődző csókot nyomott az ajkaimra.

Nem bírtam tovább. Az érzelmek utat törtek maguknak és könnyek formájában nyilvánultak meg. Kaname észrevette, hogy sírok és abbahagyta a csókot. Nem akartam elengedni, átöleltem. Viszonozta, de az ő ölelése kétségbe esett és olyan volt, mint aki magához akarna láncolni.
 - Soha ne kételkedj az érzéseimben- suttogta a fülembe.- Hah! Igazad van! Ideje észrevennem magamat. Bocsáss meg kérlek! Esküszöm, hogy mostantól több időt fogok neked szentelni, de ne várj sokkal többet, mint most. Amíg ez el nem rendeződik, addig nem lehetünk teljesen szabadok és a figyelmem sem lehet teljesen a tiéd. De mindent elkövetek, hogy minél hamarabb sikerüljön véghez vinnem a terveimet- esküdözött.
 - Én csak ennyit akarok egyelőre, de tartsd meg szavad és siess. Addig pedig minden türelmemmel várni foglak- még egy utolsó kis csókra egyesültünk és elhagytam a szobát.

Este vacsora után Kaname szavához hűen nem ment vissza a munkához. Kézen fogott és a szalonban beszélgettünk. Ámde most, hogy végre a figyelmének egy része csak az enyém, az én figyelmem nem lehet az övé. Mindent meg kellett tennem, hogy ne ugorjak a nyakának és ne kezdjem szívni a vérét. A szomjúság még mindig kielégíthetetlenül kínozott. De amikor Kaname az ölébe húzott és átölelt, mint aki halálos bűne után vezekel, elszállt a szomjúság és csak ő létezett számomra.
 - Ne aggódj Yuuki! Még ha úgy is érzed, hogy elhanyagollak azt ne feledd, hogy én mindig vigyázni fogok rád! Te vagy a mindenem! Ezt ne feledd el soha se- simogatta megnyugtatóan a hátamat.
 - Rendben. Igyekszem észben tartani!- kuncogtam és amennyire csak lehetett odabújtam hozzá, de rövidke boldogságunkat beárnyékolta a hajnalodás.- Auuu! Ez irritál!- Bújtam el Kaname ölelésében a fény elől.

Kaname időközben behunyt szemei idegesen kipattantak és rohant az ablakhoz, hogy besötétítsen.
 - Jól vagy drágám? Már nem fáj ugye?- kérdezte és tekintete bűn bánást sugárzott.
 - Persze! Nem fájt, csak irritált. Az alvás alatt nem volt probléma a fénnyel- simogattam meg a fejét.
 - Előbb utóbb meg fogod szokni ismét, de addig egy kicsit zavaró lesz a hajnal hasadás- tette kezét az arcomra.
 - Amíg megszokom, igyekszem elkerülni- nevettem.- Most viszont ideje lenne vissza vonulni mára. Nem gondolod?
 - De igen. Menjünk! Gyere!- kapott ölbe és együtt nevetve cipelt fel a szobámig.- Jó éjt hercegnőm! Holnap reggel találkozunk!- rakott le és egy jó éjt puszival búcsúzott.
 - Ugye te fogsz kelteni?- néztem rá kérlelve őt.
 - Hmm. Hát persze!- mondta megfontoltan. Szerintem úgy gondolta, hogy ennyi még mindig belefér.
Megvárta, hogy becsukjam magam mögött az ajtót és csak utána tért a saját hálótermébe.

Megfürödtem, felvettem a hálóingemet, amit az akadémián kaptam tőle. Imádtam. Akárhányszor mostuk ki, megőrizte Kaname kellemes és megnyugtató illatát. Fáradt voltam és kimerült, tehát ágyba bújtam, de nem tudtam aludni. Túl szomjas voltam. Egy- két órán át még próbálkoztam az alvással, de sikertelenül. A végén annyira elvette az eszem a torkom szárazsága, hogy kimásztam az ágyból. Tudtam, hogy már mindenki alszik, ezért csendesen átmentem Kaname szobájába.

Kaname is békésen álmodott. A nevemet mondogatta, tehát velem álmodott. Olyan bűntudatom volt, hogy majdnem elsírtam magam. Odalopóztam az ágyhoz és felmásztam Kaname fejéhez. Gyönyörű volt az alvó Kaname arca. Egész este tudtam volna nézegetni, de megérezte, hogy ott vagyok és felébredt.

Nagyon megijedt. Még egyszer sem látogattam meg ilyen időpontban a szobájában.
 - Mi a baj Yuuki? Történt veled valami?- rémüldözött.
 - Nem semmi. Azaz semmi komoly- néztem le a térdemre.
 - Akkor hogy- hogy ilyenkor itt talállak?- emelte fel az államnál fogva a fejemet és a szemembe nézett.
 - Kaname én... én...- dadogtam, mert szégyelltem magam.
 - Te? Mi van veled?- cirógatta meg az arcomat.
 - Szomjas vagyok. Nagyon szomjas- bámultam rá jelentőség teljesen.
 - Ezt nem kell szégyellned kedvesem. Vámpír vagy és alig egy hónapja ébredtél fel hosszú álmodból. Ez igazán természetes- nevetett halkan.- És már mondtam, mindent meg fogok adni neked, amit akarsz. Ha a vérem kell, megkapod azt is, csak ne lássalak szenvedni, mert attól én is szenvedek. Na, gyere!- húzott oda magához és oldalra döntötte fejét, hogy szabad utat adjon a fogaimnak.

Lesimítottam Kaname kósza haj tincseit a nyakáról, megízleltem és hezitálás nélkül beleharaptam. Annyira elragadott a hév, hogy ledöntöttem Kaname- t az ágyra, hogy korlátok nélkül ihassak. Kaname vére íny csiklandozó volt és éltető. De elég sokat kellett kiszívnom ahhoz, hogy jól lakjak vele.

Mikor teljesen eltűnt a szomjam leváltam Kaname nyakáról és megpusziltam a fogaim okozta sebhelyet.
 - Holnapra eltűnik! Jobban vagy már? Elég volt?- simogatta a fejemet, de nem ült vissza föl, hanem még mindig fekve voltunk.
 - Igen! Nagyon köszönöm! Remekül vagyok! De te is?- én pedig a sebhelyet cirógattam. Éreztem, hogy kezd elnyomni az álom. Amit az elmúlt napokban elszalasztottam, az most kezdi behozni magát.
 - Semmi bajom. Boldog vagyok, hogy jól érzed magad- suttogta a fülembe, amitől szokásom szerint összerezzentem.
 - Remélem tényleg eltűnik holnapra- csókoltam meg megint a sebet. Annyira kimerült voltam, hogy fejemet Kaname vállára hajtva hunytam le szemeimet.
 - Igen. Én is álmos vagyok- mondta egyenletessé váló szuszogásomat hallva.
Még éreztem, ahogy magunkra húzza a takarót és elmotyog egy ,,Szép álmokat!", de utána se kép, se hang. Átadtam magam az álmoknak, amik természetesen Kaname- ról szóltak.

Reggel, ahogy ígérte, Kaname ébresztett. A karjaiban ébredtem, ebből arra következtetve, hogy ő is csak nem rég kelt.
 - Nagyon szép estém volt tegnap! Főleg, mikor arra aludtam el, hogy azt hajtogatod szeretsz!- újongott.
 - Meghiszem azt. A saját húgod szívta ki belőled az életet- hitetlenkedtem.
 - Az nem érdekelt. Arra nem is figyeltem. Csak arra, hogy egyre jobban érzed magad és a gyönyörű hangra, ami az ivásodat kísérte- hanyatt fektetett, fölém hajolt és ebben a pózban csókolt meg. Kissé félreérthető volt, de nem zavart. Szívesen odaadtam volna magamat neki az éjszaka történtek miatt.- Yuuki! Bocsáss meg, de ideje dolgoznom. De tudod mit? Éjfél környékén gyere fel és látogass meg.
 - Számíthatsz rám!- bólogattam és kikászálódtunk az ágyból.

A nap javában tartott már. Szokás szerint, ha jó idő volt ma is a szirti pavilonban voltam. Egy emberek által írt könyvet olvastam a fajtánkról, mikor hirtelen Seiren jelent meg előttem.
 - Üdvözlöm önt, Yuuki úrnő! Ezt a levelet Kurosu Kaien küldi önnek- térdelt le és felém nyújtotta a borítékot.
 - Értem! Köszönöm Seiren! Kérlek várd meg míg választ levelet írok neki! Gyere fel velem az én dolgozó szobámba.
Igen nekem is volt egy. Az akadémiával kapcsolatos ügyek egy részét ugyanis nekem kellett intéznem.

Felmentünk a szobába és kibontottam a levelet, miközben helyet foglaltunk az íróasztalnál.


,,Kedves Yuuki!

Zero nevében írok most levelet neked. Hallottam a haza utatokon történtekről és mélységesen sajnálom Zero és Toga tetteit. Zero büntetésben fog részesülni cselekedetéért, de úgy vélem Toga már megkapta a magáét. Véleményem szerint megérdemelte amit kapott, de mégis úgy vélem eltúloztátok a csatát. Toga súlyos sérülést kapott. Állapota stabil, de még mindig nem tért magához. Kérlek a jövőben korlátozzátok az akadémia tagjai felett alkalmazott támadások erősségét. És még egyszer bocsásd meg Zero- nak bal lépését!

Köszönettel:  Kaien Kurosu
2010. 07. 12."



A levél elolvasása után roppant dühös lettem. Szemem izzott a felháborodástól. Még hogy fogjuk vissza magunkat? Ha megtennénk megölnének azok az átkozottak. Nem vártam meg, amíg kijózanodom. Elkezdtem válaszolni Kaien levelére.

Perceken belül kész voltam.
 - Köszönöm a türelmedet Seiren! Ezt kérlek vidd el Kaien- nek!- adtam át neki a Kuran pecséttel ellátott papírost.
 - Ahogy óhajtja! Viszlát!- vette át a levelet meghajolt és elment.
Nem volt kedvem visszamenni a friss levegőre. Az asztalra könyökölve kezdtem el gondolkodni Kaien írásán...

16. fejezet

Magyarázat




16(Kaien szemszöge)

 A bál óta eltelt 2 nap, de Sayori még mindig nem ébredt fel. Ilyen erős lenne Yuuki mérge? Nem csodálnám. Elvégre is ő a Kuran- ok, a vámpírok legősibb és legtisztább vérű családjának leánya. De hogy a legjobb barátnőjével, azaz a volt legjobb barátnőjével ezt tegye... hát ez már túlzás. Na de megértem őt. Mármint őket. Tényleg veszélyben voltak, amíg ennek a lánynak a kezében volt a titkuk. Meg kell értenem mi vitte rá őt, hogy ilyen dolgot műveljen.

Így gondolkodtam a történteken Sayori mellett, mikor felnyitotta szemeit.
 - Jó reggelt Sayori! Hogy érzed magad?- kérdeztem. Ki akartam deríteni mennyire volt hatásos Yuuki terve.
 - Jól! Ahhoz képest, hogy nem bírom az italt és elájultam a sok pezsgőtől. Az utolsót amit ittam pont Yuuki adta nekem. És valóban hol van Yuuki?- nézett körbe. A varázslat úgy tűnik hatásos volt, mert nem emlékszik a vámpírokra. És Yuuki- ék gondoskodtak a látszatról is. Módosítottak néhány emléket, hogy Sayori azt higgye, hogy az italtól vesztette eszméletét. Köszönöm Yuuki! Ez nagy megkönnyebbülés.
 - Örülök hogy nincs semmi bajod. Pedig nem is ittál olyan sokat. És Yuuki- ról csak annyit, hogy elment- nyugtattam.
 - Hova? Mikor jön vissza?- rémüldözött.
 - Semmi baj Sayori! Nyugodj meg. Yuuki biztonságban van a... barátaival és Kaname- val, ezért nem hiszem, hogy visszajön ide az akadémiára. Esetleg látogatóba, de kevés az eséj rá- hajtottam le fejemet. Yuuki nagyon jól érzi magát Kaname- val és a nemesekkel. Jobban, mint amikor velünk élt. Úgy néz ki mindig is vámpír volt. Sosem érezte jól magát emberi bőrben, a vámpír tudat még az alvása alatt is elkísérte.

Megértettem Sayori- val, hogy Yuuki jól van és nem kell ezzel törődnie és magára hagytam, had pihenjen. Vissza kellett mennem az irodába. Az út alatt találkoztam diák csoportokkal és megkönnyebbülve vettem észre, hogy senki sem beszél a báli botrányról, sem pedig Yuuki- ékról. Ez jót jelent, mert nem kell senkinek hazudnom róluk. Ez mindig nehéz, nincs rá garancia, hogy elhiszik.

Egészen addig éreztem így, amíg meg nem láttam az udvaron Zero- t Kaien- nel a hátán. Azonnal lerohantam és átvettem tőle a sebesültet és felvittem a gyengélkedőre, megkockáztatva, hogy Sayori még ott van. Szerencsére nem volt ott, tehát befektettük egy ágyba és elláttam a sebeit. Nagyon nagy volt a seb az oldalán és jég szilánkokat találtam benne. Tehát Aido volt. Biztos valamelyik Kuran- t védte. Nehezen ugyan, de ezt is megértem. Valószínűleg Zero- ék kezdeményeztek. Ezt még meg kell magyaráznia az ifjú vadász úrnak.





 (Zero szemszöge)

Kaien nekilátott ellátni Toga sebeit. Lassú, de alapos munkát végzett. Minden sérülést alaposan lefertőtlenítette és nyomó kötéssel lekötözött. Toga oldalán volt egy seb, amiből rengeteg apró kis jég szilánkot és szikla darabkát szedett ki. Aido és Yuuki összedolgoztak. Úgy tűnik külön- külön gyengék. Ezt legközelebb ki fogom használni.

Láttam, hogy Kaien a munka végén jár, megpróbáltam elsunnyogni, hogy ne kelljen magyarázatot adnom, de pechemre észrevett.
 - Ne menj sehova Zero! Nem gondolod, hogy magyarázattal tartozol a történtek miatt?
 - Nem. Nem igazán- válaszoltam megrántott vállal.
 - Én viszont igen- fordult felém és levette a szemüvegét, amit csak azért hord, hogy eltakarja vadász énét a diákjai előtt.
 - Ha mindenképpen ki akarsz filézni, akkor azt egy csendesebb helyen tegyük- ajánlottam fel. Nem hiányzott, hogy meghalljanak minket.
 - Jól van. Akkor menjünk az irodámba- nyitotta ki lőttem az ajtót, mert idő közben felállt ültéből.
 - Felőlem- zsebre vágott kézzel indultam az igazgatói felé.

Út közben elhaladtunk az udvar előtt. Sayori egy fa alatt üldögélt egymagában. Szánalmat éreztem iránta. Szánalmat, mert a barátnője, akiben feltétel nélkül megbízott, örökre elhagyta őt. Sayori- nak jó szeme lehet, mert észrevette, hogy őt figyelem és integetni kezdett nekem. Megszeppentem és elfordultam, úgy mentem tovább nevelő apám nyomában.

Úriember módjára ajtót nyitott nekem és betessékelt. Leültetett egy székre, majd ő is leült velem szembe. Papírt, tollat vett elő és írni kezdett, miközben kérdezgetett engem.
 - Nos halljuk Zero, mit akartál Yuuki- éktól?
 - Először mondd el mit írsz- böktem a papírra.
 - Semmi különösebb közöd nincs hozzá, de ha annyira tudni akarod bocsánat kérő levelet írok Yuuki- nak. Van egy olyan megérzésem, hogy ők sem veszteség nélkül élték át a napokat- mormogta.
 - Szerintem kisebb a veszteségük, mint nekünk. Majdnem megölték Toga- t. Ez nem zavar téged?- kezdtem dühös lenni.
 - Óh! Szóval tudsz valami mást is. És de igen zavar, csakhogy Toga magának kereste a bajt. Az ő felelőssége is ami történt, ennek ellenére szóvá teszem a levélben ne aggódj- tájékoztatott, de még mindig nem nézett fel az írásból.
 - Ha akarod- hagytam rá, bár kedvemre volt, hogy egy kicsit odapirít a Kuran- oknak.
 - Most viszont te jössz. Én kérdezek, te válaszolsz szépen. Először is: mit akartál te a Kuran testvérektől? Miért mentél utánuk?
 - Nem feltétlenül utánuk mentem, hanem csak Yuuki után. De mivel csak párban kaphatóak, ezért lett többes vadászat. És azért mentem Yuuki után, mert amikor vége lett az itteni harcoknak, megígértem neki, hogy elmegyek érte és megölöm, mint egy normális vámpír vadász. Mivel Yuuki azt mondta várni fog, kivártam a megfelelő alkalmat és elindultam betartani az ígéretemet. De mivel Yuuki- val együtt jár Kaname, őt is számításba vettem...- válaszoltam kifejtve kérdéseire.
 - Ezért vitted magaddal Toga- t. Mondván ő lefoglalja Kaname- t és az őt őrző vámpírokat, míg te kiiktatod Yuuki- t és a testőreit. Csakhogy Yuuki időközben meggondolta magát és ragaszkodik az életéhez és megtanulta használni a rendelkezésére álló fegyvereket és helyben hagyott titeket. Kitaláltam?- fejezte be helyettem.
 - Igen. De csak Toga
 - Ahogy mondod. És nem mész sehova, amíg én vagyok az igazgató, de mondhatom ezt úgy is, mint veterán vámpír vadász. A tiszta vérűeket megölni szabály szegés. Nem teheted. De ha nem fogadsz szót erőszakkal is megállítalak. Ugye tisztában vagy vele, hogy semmi perc alatt lerendezlek- közölte és ekkor már felnézett a levele felől.
 - Sajnos igen. Tudom, hogy szabály szegés és azt is, hogy erősebb vagy nálam. De a szövetség már nem létezik, tehát szabályok sem. A vadászat korlátlan. Nincsenek határai többé- meredtem rá.
 - De igen. Ezek íratlan szabályok, melyeket betartasz, vagy nem vagy vadász. Ha pedig nem vagy vadász, vagy egy vámpír tápláléka leszel, vagy a többi vadász semmisít meg- tette össze kezeit és sóhajtott egyet.
 - Aha. Majd meglátjuk. Most már mehetek végre? Fáradt vagyok és éhes. Visszamennék a Nap pavilonba, miután benéztem a házba valami kaja után- tájékoztattam napi tervemről.
 - Jól van elmehetsz. De fogd vissza az indulataidat a közeljövőben. És hagyd békén Yuuki -t. Oh! És még valami. Beszélgess gyakrabban Sayori- val. Aggódik Yuuki miatt és úgy veszem észre érdeklődik irántad- mosolygott. Biztos észrevette az udvari incidenst.
 - Felőlem. De nem azért teszem, hogy Yuuki- nak jobb legyen, vagy mert érdekel a csaj. Csak nincs jobb társaságom- jegyeztem meg csak úgy magamnak, de meghallotta, mert egy ,,Te tudod" volt a válasza.

Elhagytam az irodáját és a felé a ház felé vettem az irányt, ahol Kaien- nel ketten laktunk, vagyis régen hárman, amikor Yuuki még aludt. Ott töltöttük a szüneteket, amikor nem dolgozott és nem volt iskola, mint egy értelmes család. Kellemesebb volt, mint egész nap a pavilonban lógni, de nem volt olyan, mint az régi otthonom, amit a tiszta vérű vámpír, Hio Shizuka tett tönkre.






 (Kaien szemszöge)

Bár azt mondta vissza vesz a hevességéből és bár fiamként szeretem Zero- t, nem hittem abban, hogy felhagy a Yuuki utáni vadászattal. Túlságosan is határozott és makacs. Nem hallgat még senkire, de hiszem, hogy egy nap majd megváltozik. Amikor ráébred, hogy mi vagyunk az új családja és más nincs neki Toga- n, Yuuki- n és rajtam kívül. Rájön majd, hogy a céltalan öldöklés nem teszi majd boldoggá. Pont ellenkezőleg. Minél többet gyilkol, még ha vámpírt is, egyre szomorúbb és szomorúbb lesz, míg végül elesik majd a bánattal vívott csatájában.

A levél, amit Yuuki- nak írtam magyarázat és bocsánat kérés képpen, beborítékolva, megcímezve, lepecsételve az asztalomon hevert. Gondolkoztam, melyik esti tagozatos diák vihetné el, aki a legközelebb áll a Kuran családhoz és rájöttem, Seiren az. Szegény Zero- t kellett megkeresnem, hogy menjen a Hold pavilonba és küldje fel hozzám Seiren- t.

Seiren a Kuran család, inkább Kaname szolgája. Nem tudom, mi okból kifolyólag, de Seiren Kaname minden parancsát követi. Szerintem az életét is odaadná a gazdájáért.  Véleményem szerint Seiren még csak nem is nemes, bár kitudja.

Zero gyors munkát végzett. Seiren perceken belül megjelent az irodám ajtajában.
 - Mit óhajt igazgató úr?- lépett be tisztelet tudóan.
 - Feladatom van számodra. Haza kell menned a Kuran- kastélyba és ezt a levelet át kell adnod az úrnődnek, Yuuki Kuran- nak- nyújtottam át neki a borítékba zárt levelet.
 - Rendben. Néhány nap múlva visszatérek. Ha megengedi, én megyek is- bólintott és hátat fordítva indult útnak.

Az ablakból még figyeltem, ahogy kilép az iskola kapuin és a sötét erdőbe fut, ahol nem zavarja őt a Nap fénye...

15. fejezet

Sérült vadász



(Kaname szemszöge)

Nehéz szívvel hagytam ott az édesdeden alvó szerelmemet. Bár biztos voltam benne, hogy Aido gondját viseli, amíg el nem múlik a veszély, de szívesebben lettem volna én mellette. Mindig is így volt. Amikor kicsi volt, amikor emberi tudatában aludt és most is. De amikor szüksége lenne rám, hogy megvédhessem. Most nem lehetek mellette. Milyen jegyes vagyok én? Milyen báty?

Ezen gondolkodtam, amikor a hátunk mögül egy ismerős hang szólalt meg.
- A francba! Elvesztettem a nyomot, de úgy látom az uralkodói páros másik felét megtaláltam. Na mindegy. Most te is jó leszel, hogy kinyírjalak- gúnyolódott Zero.
- Tudod jól Zero, hogy engem nem tudsz megölni és jobb lenne, ha inkább a társadat védenéd. Őt biztos nem véti el Yuuki egyik sárkánya sem- egy gyors lépés és Zero mögé kerültem. Most ő volt háttal nekem.
- Kaname! Nekem nem te kellesz. Elengedlek titeket egy időre, ha átadod nekem Yuuki- t- ajánlotta fel.
- Erre már tudod a válaszomat igaz?- feleltem kérdéssel.
- Igen. Azt hiszem tudom. Kár volt feltételeznem, hogy megtennéd- ingatta a fejét.
- Zero! Magyarázd el mi értelme ennek!- kértem, mert reméltem, hogy így nyerhetek egy két hét előnyt, hogy lebeszélhetem Yuuki meggyilkolásáról.
- Yuuki- nak megígértem, hogy egy napon eljövök érte és véget vetek az életének. Ő pedig azt ígérte várni fog. És én mindig betartom a szavam- magyarázta.
- Azóta változtak a dolgok. Yuuki élni akar. Élni akar velem. Miért nem hagyod ezt neki? Tudtommal szereted őt- vettem elő legféltettebb titkát.
- Az régen volt, amikor még azt hittem, hogy ember. A legjobb barátom volt, de te felébresztetted. Megígértem neki. És meg is fogom tenni- hunyta le a szemét, ami azt jelenti, hogy gondolkodik.
- Zero! Gondold meg. Minden megváltozott. Ha belenyugodnál ebbe, akkor békében élhetnénk. Még te is. Biztos van másik olyan lány az iskolátokban, aki érdeklődik irántad- győzködtem tovább.
- Még ha van is, mit érnék vele. Közrendű vámpír vagyok. A ti fajtátok nyomorította meg az életemet. Ráadásul a főnökük a nagybátyátok volt. Az a Rido nevezetű- bömbölte.
- Rido meghalt, ahogy Shizuka is. Nincs senki, aki a békés élet útjába állna. Kivéve most téged. Legyen elég Zero! Hagyj minket elmenni!- már már könyörögtem neki.
- Nem... nem akarlak elengedni titeket, mert más alkalmam nem lesz ilyen jó, hogy ne nagyközönség előtt öljelek meg titeket- makacskodott.
- Értem! Szóval nem valami szabályos dolgot teszel igaz? Akkor hagy mondjak valamit. Ha most megölsz, Yuuki biztosan megmenekül és feljelent téged. Vagy rosszabb esetben Kaien- hez megy és a vadászpályafutásodnak vége lesz- fenyegettem. Ha nem hat a szép szó, ez biztos fog.
- Hah! Nem meri megtenni- vitatkozott tovább.
- De igen! Főleg ha megkérem rá. Ne feledd! Nem vagyunk egyedül- mutattam körbe a tanúkat.- És Kaien most a legfelsőbb vezetőség. Ő a legerősebb vámpírvadász egyben a legtekintélyesebb is. Tehát mindenről tud, amiről akar.

Zero mérlegelte a dolgokat. Egy ideig gondolkozott, hogy mit kéne tennie és végül döntésre is jutott.
- Rendben! Menjetek! De egy hónap múlva értetek megyek, hogy megszerezzem, amit most kellene- fenyegetett. Persze nem vettem komolyan.
- Rendben! Várni fogunk, de nem készületlenül. Megóvom, ami fontos nekem. Ezt ne feledd!- bólintottam és elindultunk, de megtorpantam, mert Toga vérének szagát hozta felém a szél.
- És jó lenne, ha megkeresnéd Toga- t. Az ő vérének szagát érzem.
Nem vártam meg, hogy válaszolhasson. Már futottunk is a Kuran kastély felé.






(Yuuki szemszöge)

Toga állt előttünk az úton.
- Most meg te? Mondjátok csak, nincs véletlenül tanítás?- méltatlankodtam.
- De van. Remélem boldogulnak nélkülünk- vonta meg a vállát Toga.
Felkaptam a vizet, de egyenlőre nem szálltam harcba.
- Aido! Ruka! Nektek adom. Nincs hangulatom harcolni vele. Nekem Zero feje kell- uszítottam őket Toga- ra.
- Igen úrnő!- mosolygott Aido.
Tetszett neki, hogy szórakozhat. Létrehozott néhány jéglándzsát és Toga- ra küldte őket. Szegény azt sem tudta hova lépjen. Mulatságos volt. Végül egy fa mögött talált menedéket.
- Várj! Segítek egy kicsit, hogy előcsaljuk a zsákmányt- kuncogtam, majd szét törtem a fát.

Az én képességem nem csak a föld irányítása volt, hanem szétzúzhattam bármilyen tárgyat a puszta akaratommal. Akár még növényeket is.
Toga kis bújócskájának a fa látta kárát. Szétzúztam, ezáltal megfosztva Toga- t a menedékétől.
- Aido most!- böktem a célzó Toga felé.
Aido lassan kapcsolt, mert Toga- nak sikerült lőnie. Kivédtük. Nem esett baja senkinek.
- Ez nem volt bölcs húzás a részéről Yagari tanár úr- tekintetem villámokat szórt. Annyira dühös voltam, amiért veszélybe sodorja a barátaimat, hogy késlekedés nélkül támadást indítottam.
A föld akaratomra elkezdett szétnyílni Toga felé. Felpattant és elugrott a szakadék pereméről.

Ekkor Aido fektette vállamra kezét.
- Yuuki úrnő! Azt mondta, hogy én bánhatok el vele. Kérem tartsa be a szavát és bízza rám a vadász urat- mosolygott. A feszültségem szinte kézen fogható volt.
Nem is igazán dühös voltam, hanem féltem. Féltettem Kaname- t. Féltettem a barátainkat. És féltettem az egész vámpír társadalmat.

Bólintottam és félreálltam. Megkerestem Ruka- t és odamentem hozzá. Hogy biztassuk egymást megfogtuk egymás kezét. Nagyon jó barátnők voltunk az utóbbi időben. A táncórák is nagyon átlendültek baráti hangulatba. Együtt táncoltunk a bálteremben, miközben a fiúkat kizártuk onnan. Még Kaname- t sem engedtük be egyszer sem.

Aido- nak nem volt egyszerű dolga. Toga nagyon kitartó volt. Védekezett és támadott. Folyamatosan engem vett célba. Aido igyekezett a védelmünkkel is foglalkozni, de nem volt könnyű neki. Ezért is vettem át én a védelmünket. Egy pajzsot emeltem Ruka és magam elé, amikor Toga támadt.

Egy idő után meguntam a játékot. Már nagyon haza akartam menni.
- Aido! Intézd el gyorsan vagy beszállok én is- adtam ki a parancsot.
- Igen Yuuki úrnő!- kiáltotta hátra, de nem fordult felénk.
Bölcs. Soha ne fordíts hátat az ellenségnek. Aido az utasításomra jobban összeszedte magát és Toga- t a földhöz fagyasztotta, majd egy gyors csapással leterítette. Toga kapott egy jégpengét az oldalába.

Vérzett. Nem voltam hajlandó törődni azzal, aki megtámadott minket ok nélkül. És most visszakapta azt, amit Ichijou- val tett.
- Szép munka volt Aido! Menjünk haza. Hiányzik már a bátyám- sürgettem meg.
- Igen úrnőm!- pattant mellém és futásnak eredtünk a kastély felé.







(Zero szemszöge)

Én is megéreztem Toga vérének szagát és mikor feleszméltem döbbenetemből Kaname- nak és pribékjeinek híre hamva sem volt már. Nem foglalkoztam az üldözéssel. Toga- nak szüksége van rám, így hát felé iramodtam.

Mikor megláttam mi történt elkapott a végtelen gyűlölet, de vissza kellett folytatnom. A Kuran- ok most nem fontosak. Toga- n kell segítenem. Kihúztam a testéből a jégszilánkokat és a pengét, majd a legnagyobb sebet, ami a penge maradványa lekötöztem a kabátomból leszakított anyaggal, hogy visszatartsam a vérzést. Ezek után felkaptam és irány haza, az akadémiára...

14. fejezet

Veszélyes éjszaka




Yuuki szemszöge)

Mikor leült a por láttam, hogy eltaláltam Zero- t, de csak megsebesült. A nyomorult a sárkányok erejét a lábát fogó jégre irányította és lerombolt azt. Kisebb sebesülésekkel tehát épségben megmarad.
- Szerencsés vagy Zero! Az ilyen támadásoktól a legtöbben meghaltak volna- fontam keresztbe karjaimat.
- Mint látod én még élek.
- Már nem sokáig!- emeltem meg a kezemet felélesztve a korábban lezúzott sárkányokat.
- Yuuki úrnő! Várjon!- kiáltotta Ruka.
- Mi történt?
- Kaname úrfi, Akatsuki és Ichijou menekülni kényszerültek. És Ichijou vérének illata terjeng a levegőben. Valószínűleg megsebesült- tájékoztatott Ruka.
- Értem. Akkor kövessük őket. Valószínűleg a folyóba menekültek. Tehát mi is ezt fogjuk tenni. Megkeressük éket és segítünk nekik. Induljatok! Én még elintézem Zero- t, hogy ne kövessen minket- utasítottam őket.

Ellenvetés nélkül a vízesés pereméhez futottak és leugrottak a folyóba.
- Bocsáss meg Zero, de ezt a táncot máskorra kell halasztanunk- ráküldtem mind a négy sárkányt, amik pont előtte értek földet és akkor port vertek fel, hogy eltudtam futni előle. Bele a folyóba.

Az E- szintű vámpírok inkább vérre szomjaznak, mint vízre. Ebből adódó a víztől való undoruk. Nekünk ez pont kapóra jött. Hajdanán Zero is ilyen E- szintű volt, ezért nem jött utánunk. Szabad volt az út lefelé a sodrás mentén.

Nem kellett megerőltetnünk magunkat, mert a sodródtunk a folyóvízzel együtt. Addig folytattuk ezt az utat, amíg távolról egy barlangot találtam a szurdokban.
- Aido! Ruka! Ússzunk oda be nappalra! Zero- tól úgy sem lenne nyugtunk, ha tovább mennénk- mutattam a hasadék irányába.
- Jó ötlet úrnő!- bólintottak és úszni kezdtek abba az irányba.
A folyó gyors sodrású volt ezen a szakaszon. Egy kissé nehézkes volt kikerülni belőle, de mikor sikerült ujjonghattunk.

A barlang ugyanis mély volt, tehát nehéz benne kívülről felfedezni bárkit is. Voltak kis mellékjáratai, amikben szükség esetén el lehetett bújni. A tetején volt egy kis kürtő, ami a felszínen egy ürgelyuknak látszik, tehát megint csak nem lehet észrevenni semmit és lehetővé teszi azt, hogy tüzet gyújtsunk. A mélységgel ugyanis együtt jár a sötétség és a hűvös. Egyikkel sem volt nagy baj, de mégis csak jobb, ha mindent lát az ember. Vagyis vámpír.

Így merengtem, mikor Aido megszólalt.
- Yuuki úrnő! Jön valaki!
- Csend legyen és gyertek ide!- hívtam magamhoz őket, mert én egy mellékjáratot fedeztem fel éppen.
Magam mögé toltam őket, ha Zero lenne az habozás nélkül lelőne minket. Nem hagyhattam veszni őket. És ha Zero lenne az ráugranék, hogy széttépjem, de nem ő volt. Szerencsére!

Amikor láttam, hogy egy tűzlabda robban szét a falon rögtön tudtam, hogy az nem lehet Zero. Kilestem és megpillantottam a bátyámat és kis csapatát. Kaname hátán pedig Ichijou- t sérülten.
Rögtön odarohantam hozzájuk, de előtte gondoskodni kellett tűzről.
- Aido! Vigyél magaddal valakit és menjetek hozzatok száraz fát. Már amennyire ez lehetséges. És kerüljétek a két vadászt!
- Igen úrnő!
Kiválasztotta maga mellé Ruka- t és elment. Akatsuki- ra itt volt szükség, hogy lássak.
- Te jó ég! Ichijou! Ki tette ezt?- felhajtottam a pulcsi és az ing karját és a vérző sebre mutattam.
- Toga volt! Annyira védett engem, hogy megfeledkezett magáról. Köszönöm Ichijou!- válaszolt helyette Kaname.
- Én is nagyon köszönöm Ichijou, hogy megvédted a bátyámat. Nagyon bátor voltál- hálálkodtam.
- Ez a kötelességem!- mosolygott.
- Meglehet, de hanem bánod meggyógyítalak. Most gyógyultál fel a nagyapáddal vívott harcból. Nem kell, hogy megint sebesült legyél- tettettem a felháborodottat.
Ichijou karja nagyon vérzett. Le kellett szorítanom valamivel. Az övem pont jó volt erre a feladatra. Fehér volt, de meg kellett tennem.

Leszorítottam a kezét. Ekkor tért vissza Ruka és Aido is. A fát ledobták egy helyre, Akatsuki pedig meggyújtotta. Volt már fény és meleg is.
Szükségem volt vízre, de nem volt mibe szállítani. Viszont Aido jege is megfelelő volt.
- Aido! Szükségem van egy kis jégre!- néztem rá.
Bólintott és mellettem egy kicsi jégoszlopot hozott létre.

Letörtem a tetejét a többit összezúztam.
- Köszönöm!- nevettem, mert furcsán nézett rám.
A jégtömböt Ichijou sebére helyeztem és elkezdtem letisztítani. Mikor körülötte tiszta volt a bőr, kiszedtem a golyót a sebből és megint lemostam az olvadó jéggel. Végül annyira, hogy ne csurogjon belőle a ér és korlátlanul használhassa a karját begyógyítottam a sebet. Ez a gyógyító képesség is a tiszta vérűek kiváltsága.

Pont volt nálam egy fehér kis vászonzsebkendő. Elővettem a zsebemből és a megmaradt heget azzal kötöztem be, hogy még véletlenül se szakadjon fel.
- Kész vagyok! Na milyen? Próbáld használni a karodat- kértem.
Azonnal ki is próbálta és megállapította, hogy jó munkát végeztem.

Nem fáztunk különösebben, de azért leültünk a tűz mellé mindannyian. Tegnap reggel óta nem aludtam egy percet sem, ahogy egyikünk sem. Fáradtak voltunk. A tűz pedig álmosított, ahogy néztük. Nem volt mit mondanunk egymásnak. Kaname elmondta mi lesz a dolgunk miután tovább indulunk.
- Szétválva kell folytatnunk az utat, ha esetleg megint megtalálnak felvehessük a harcot. Egészen hazáig külön megyünk. Ki tudja mikor és hol találnak ránk.
Helyeseltük az ötletet és csendben ültünk tovább a lobogó tüzet figyelve.

Kaname mellett ültem, aki megérezte enyhe félelmemet is. Magához ölelt és suttogva beszélt hozzám.
- Nem kell félni kedvesem! Elintézzük Zero- t és békében élhetünk majd- hajtotta fejét az enyémre.
- Nem magam miatt félek, hanem miattatok. Nem akarom, hogy úgy járjatok, mint Ichijou, vagy rosszabbul- fojtogattak a gyűlölet könnyei. Egy tiszta vérűnek nem szabad sírnia mások előtt ezért, hogy visszatartsam őket belefúrtam arcomat Kaname mellkasába.
- Miattunk ne aggódj. Megleszünk. Na! Gyere! Pihenj egy kicsit, biztos fáradt vagy- belehúzott az ölébe és ringatni kezdett.
Vállára hajtottam fejem, ő pedig a fejemre hajtotta sajátját és így ringatott, amíg végkimerülésben el nem aludtam. De mielőtt ez megtörtént volna az volt az utolsó mondatom, hogy ,,Gyűlöllek Zero!"

Beesteledett már, mikor Aido karjaiban ébredezni kezdtem. Már nem a barlangban, hanem az erdőben voltunk.
- Heh! Aido? Mit keresek itt? Hol van Kaname?- szegeztem neki a kérdéseket.
- Kaname nagyúr Akatsuki- val és Ichijou- val már elindult a másik úton. Nagyon mélyen aludtál és Kaname nem akart felébreszteni, ezért átadott nekem, hogy én vigyelek, amíg fel nem ébredsz- magyarázta.
Ekkor Ruka lépett a fejemhez és mosolygott.
- Persze látnod kellett volna az arcát! Nagyon elgyötört volt. Nem akart elválni tőled. Tényleg szívből szeret téged- mondta.
- Tudom. Ahogy én is szeretem őt. Aido! Lerakhatsz megállok a lábamon- veregettem meg a vállát.
- Igenis!- és gyengéden lerakott a földre.
Az út további részét a két lábamon folytattam. Egészen addig amíg Toga meg nem talált minket...

13. fejezet

Megvédem az életem!




(Kaname szemszöge)

Felfigyeltem, hogy Toga nem csak egy puskát hozott magával, hanem megannyi lövedéket is. És a legbiztosabb megoldást, egy tőrt is, ami vadászmágiával volt megerősítve.
- Nem vagy biztos a dolgodban Toga?- gúnyolódtam.
- Miért ne lennék?- vágott vissza.
- Mert minden eshetőségre készültél. Az a tőr veszélyes fegyver, de ellenünk semmit sem ér- mutattam a tőr helyére.
- Pusztán óvatos vagyok, te meg halott- szegezte nekem a puskát és elsütötte.

Ichijou előrántotta a kardját (más néven katana) és ketté vágta a golyót, ezzel elhárítva azt.
- Szép próbálkozás, de amíg mi védjük Kaname -t, addig nem érhetsz hozzá- eresztette le a kardot Ichijou.
- Meglehet. Akkor viszont mindannyitokat kivégzem- mondta és mindannyiunkat meglőtte. Akatsuki kivédte a támadást, de Ichijou annyira megakart védeni, hogy az ő karját súrolta az egyik lövedék.
- Ichijou! Te maradj ki egy kicsit a csatából. Még nem nyerted vissza teljes erődet a háború óta. Majd Akatsuki- val elintézzük ezt a vadászt- parancsoltam.
- Rendben. Legyetek óvatosak! A puskagolyók is vadász mágiával vannak átitatva- hajtotta le meghunyászkodva fejét.
- Mindig azok vagyunk- biztosítottam.
- Ez nem volt bölcs döntés Toga. Aki társunkkal kikezd, az magára vonja a mi haragunkat is-figyelmeztettem.
- Remek. Végre nem bújsz a testőreid mögé- nevetett, miközben egy újabb cigarettára gyújtott.
- Ügyes volt, hogy mindannyiunkat célba vetted, de mint látod nem okoztál sok kárt- mutattam Ichijou felé, aki ismét talpon volt.
- Nem is az volt a célom. Nézz csak hátra!- bökött a mögöttünk lévő sziklafal felé.

A folyó több, mint 5 méterre volt tőlünk. Nem sok, de menekülési útvonal gyanánt már nem szolgált.
- Szóval ez volt a terved. Hogy sarokba szoríts minket- állapítottam meg.
- Valahogy úgy. Elzártam előletek az egyetlen menekülési lehetőséget, tehát szabad a vásár számomra.
- Nem hiszem. Ne feledd kikkel van dolgod. Vámpírok vagyunk. Ki fogunk törni innen- bátorkodott felszólalni Akatsuki is, aki nem is várt semmire, tűzlabdákat küldött Toga- ra.
- Nyugalom Akatsuki, de igazat kell adnom neked. Nem fogjuk hagyni, hogy ellenállás nélkül elhalálozzanak minket- néztem rá kihívóan és egy sziklasárkányt küldtem felé, amit kikerült, a sárkány pedig nekimenve a hegyoldalnak széttört.
- Ügyes, de nem eléggé- kiáltotta Akatsuki és Toga- ra vetettük magunkat.






(Yuuki szemszöge)

Zero megtalált minket és rám szegezte a Bloody Rose- t. Ruka és Aido kelt a védelmemre.
- Várjatok! Zero nem érti, miért védelmeztek engem- állítottam meg a fejben már megkezdődött csatát.
- Természetesen azért, mert tiszta vérű vagy és nem hagyhatunk veszni. Ezenfelül Kuran is, akik mindig is a legerősebb tiszta vérűek közé tartoztak- nézett rám vádlón Aido.
- Azt nem érti, hogy miért engedem, hogy megvédjetek, amikor megígértem neki, hogy megvárom, hogy eljöjjön értem és megöljön- pontosítottam.
- Hogy mit tettél Yuuki úrnő?- csodálkozott Ruka.
- Nem kell felkapni a vizet Ruka. Azóta sok minden megváltozott. Eszem ágában sincsen feladni az életemet, ami még csak most kezdődött el igazán!- néztem Zero- ra gyilkos pillantással.
Le akartam tépni a fejét azért, amiért elvárja, hogy feladjam magam.
- Remek! Akkor nem fogok unatkozni. Táncolunk egyet hercegnő?- nyújtotta kit azt a kezét, amiben a pisztolya volt.
- Ezer örömmel Zero!- léptem felé, mire Aido és Ruka összébb zárták a köztük lévő rést.- Kérlek! Nem lesz semmi bajom!
- Nem tehetjük Yuuki úrnő. Kaname úrfi megtiltotta nekünk- fordult felém Ruka.
Elegem lett! Felvettem egy merészebb hangnemet.
- Megparancsolom, hogy engedjetek át! Nem mondom többször!- morogtam.
- De hát...- ellenkezett volna Aido.
- Azt mondtam engedj át! Mi nem világos ebből?- vicsorogtam. Nagyon tengett már bennem az adrenalin.
- Öööö... Igen Yuuki úrnő!- léptek félre az útból.
- Most pedig Zero! Készülj a halálodra- kuncogtam.

Megkezdődött a harc! Zero folyamatosan tüzelt Bloody Rose- zal, de én mindannyiszor kitértem előle, vagy egy sziklapajzzsal védtem magam.
Az egyik ilyen után megelégeltem a védekezést, Zero- ra küldtem egy sziklasárkányt, amit ügyes mozdulattal kikerült.
- Ezzel még nincs vége ifjú vadász!- figyelmeztettem.
Az akaratommal megfordítottam a sárkányt és előidéztem egy újabbat a segítségére. Zero felugrott a levegőbe, ezzel menekülve és széttörve a sárkányokat.

Nem az a fajta vagyok, aki könnyen feladja és támadt egy hirtelen vezérelt ötletem.
- Aido!- hívattam társamat.
- Igen!- lépett mellém.
Odafordultam hozzá és a fülébe suttogtam a tervemet.
- Fagyaszd Zero- t a földhöz, hogy ne tudjon ugrándozni, akkor könnyedén eltörlöm a föld színéről.
- Remek ötlet úrnő!- bólintott.
És már cselekedett is. Jégzuhatagot küldött Zero felé, ami annyira meglepte őt, hogy telibe is találta. Zero lába a földhöz volt fagyasztva.
Nem tétlenkedtem sokáig, létrehoztam újabb két földsárkányt és kereszt tűzbe indítottam őket Zero felé. Elérték Zero- t és összezúzódtak, akkor a port kavarva, hogy nem láttuk a végeredményt, hogy Zero halott, sérült, vagy egy karcolás nélkül megúszta- e...






(Kaname szemszöge)

Csak hamar kikészítettük Toga- t olyannyira, hogy már alig tudott észlelni minket, ha gyorsan mozogtunk.
- Mi történt Toga? Lelassultál- állapítottam meg.
- Mert én nem vagyok vámpír. Hála az égnek!- fújt egy nagyot.
- Pedig milyen jó ez az élet. Azt tenni, amit csak akarsz, senki sem mer ellent mondani. Ez az igazi élet- gúnyolódtam satnya halandóságán.
- Meglehet, de vannak hátrányai is. Nem de?- firtatta tovább a témát.
- De igen. Egyetlen egy van. Az, hogy a vérhez vagyunk kötve. Ám ez nem olyan súlyos hátrány. Együtt lehet vele élni- vontam vállat.
- Igaz, de az emberek megvetnek titeket, már ha hisznek a létezésetekben- mosolygott.
- És szerinted ez érdekel minket? Ti emberek csak táplálékok, múló porszemek vagytok a szemünkben. Életetek hossza a mienkhez képest csak egy pillanat, míg mi örök életűek vagyunk. Nem tényező létünkben a ti véleményetek- osztottam meg vele látásmódunkat.
-Hm. Nem csoda. Felsőbbrendűnek érzitek magatokat, de mi is öltünk már vámpírt. Nem is egyet. És most ti hárman vagytok soron- felállt és ismét sortűzbe kezdett.
- Akatsuki! Fejezzük be a játékot, de ne öld meg. Jó móka vele harcolni- adtam ki a parancsot.
-Igen Kaname!- és már meg is indult Toga felé.
Mögé került és leütötte. Toga eszméletét vesztette, mi pedig nem tétováztunk.
Felkaptuk Ichijou- t és leugrottunk a folyóba, hogy elmenekülhessünk...

12. fejezet

Vadászat!




(Yuuki szemszöge)

Már egy órája úton voltunk, nem futottunk, de gyorsan szedtük a lábunkat, nehogy Kaien- nek igaza legyen és Zero itt érjen minket. Ám minden reményem szertefoszlott, mikor megálltam és fülelni kezdtem.
- Álljatok meg egy pillanatra!- mondtam halkan.
Körbe hallgatóztam és szimatoltam. Zero és Toga szagát hozta felém a szél.
- Mi történt kedvesem? Mit érzel?- jött közelebb Kaname.
- Zero és Toga szaga. Nem érzed? És hallom is őket. Nagyon gyorsan közelítenek felénk. És Zero gyűlölete szinte kézzel fogható- dőltem neki, mert Zero hangulata szinte leterített. Bírom az erős érzelmek nyomását, de ha hirtelen ér, nem tudok ellenállni neki és összenyom.
- Akkor siessünk. Nem érhetnek utol- vett volna karba, de ellenkeztem.
- A találkozás elkerülhetetlen lesz. Túl gyorsan haladnak és ne feledd Zero is tartalmaz vámpírgént. Ő egy közrendű. De ha szétválasztanánk őket, kevésbé veszélyesek- győzködtem.
- Rendben! Akkor váljunk két csoportra. Egy nemes velem jön, a többi pedig veled megy- adta ki a parancsot, mire megijedtem.
- Nem Kaname. Hatan vagyunk. Két három fős csoportra oszlunk. Akkor egyenlőek az erő viszonyok. És van esélyünk megsebesíteni az egyiket, vagy mindkettőt. Akkor nem lesz más választásuk, mint visszavonulni. Hiszen nincs náluk semmi, csak a fegyverük. Könnyű harcra számítanak- magyaráztam tovább.
- Ezt honnan veszed?- lepődött meg Kaname.
- Túl gyorsan haladnak. Ha sok holmi lenne náluk, nem lennének ilyen sebesek- adtam elő elméletemet.
- Igazad van. Próbáljuk meg elérni a folyót. Az jó menekülési útvonal, ha nem sikerülne kiütni őket- adta az instrukciókat bátyám.
- Helyes. És vigyázzatok. Lőfegyverük van. Vadászfegyverek. Zero a Bloody Rose- t viseli, ami kifejezett vámpír ölő fegyver. Toga egy puskát tart magánál, amiben vámpírok ellen kifejlesztett lövedék van. A szövetség ugyan megszűnt, de a vadászok folytatják, amire hivatottak. Veszélyesek, mert a fegyverek nincsenek többé elzárva, de nem kell félni. Nekünk is van fegyverünk- mosolyogtam fondorlatosan.
- Igen? És mi az?- vonta fel szemöldökét Kaname.
- Elfelejted, hogy egykoron nekem is volt vadászfegyverem- néztem mélyen Kaname szemébe.
- A birtokodban van még Artemis- Vadász istennő?- kérdezték döbbenten.
- Úgy van- húztam elő Artemis- t a zsebemből.
- Remek. Akkor miénk az előny- lelkesedett Aido.
- Csodálatos, de most már ideje tovább indulni. Zero- ék bármelyik percben beérhetnek minket- siettettem a döntést.
- Jó. Akkor Yuuki, Ruka és Aido! Ti menjetek a Hold- vízesés felé. Akatsuki, Ichijou és én pedig egyenest a hegyeknek megyünk a folyó mentén- utasított minket Kaname. Fájt, hogy el kell válnom tőle, de úgy tűnik nincsen más megoldás.
- Igen. Indulás!- kezdtem el futni az említett vízesés fel. Amikor először mentünk haza, kitértünk arra is. Kaname megmutatta azt a helyet, és hogy, hogy juthatok el oda. Meg sem álltunk, míg oda nem értünk a vízeséshez.





(Kaname szemszöge)

Fájdalmas volt kimondanom a tényeket, hogy ha kettéválunk többre jutunk. Nem akartam Yuuki- t elhagyni. Én akartam megvédeni Zero- tól, de tudtam, ha vele maradok, nem szedhetjük szét a két vadászt. Nem gondolkodtam sokat ezen, mert féltem, ha még tovább jártatom az agyam ezen, visszafordulnék, hogy Yuuki- t védhessem. Ez pedig nem fordulhat elő, még véletlenül sem.

Futás közben folyamatosan füleltem és néha beleszagoltam a levegőbe, mi történik az én hercegnőmmel, de szerencsére semmi veszélyes fejlemény. Csak Zero lihegését és gyors tempóját éreztem. A mi vadászunkról teljesen megfeledkeztem. Egészen addig, amíg be nem ért minket.

Éppen egy barlangnál voltunk, mikor megálltunk. Nem akartunk felmenni a hegyre, ha esetleg rosszra fordulnának a dolgok, legyen hova menekülni, hiszen a folyó pont alattunk folydogált. És megeshet, hogy Yuuki- nak szüksége lesz segítségre. Állandóan figyelemmel kísértem azt, ami Yuuki- val történik, de magunkra nem ügyeltem. És ez nagy hiba volt.

Szorgosan hallgatóztam, mikor hirtelen lövésre lettem figyelmes.
- Üdvözöllek Kaname Kuran!- köszöntött Toga, miközben egy cigit szívogatott.
- Szervusz Toga! Nem hittem volna, hogy megszeged a szövetség szabályait- vontam kérdőre, háttal állva neki.
- A szövetség már nem létezik- köpte felém a szavakat.
- Valóban. Azóta, mióta meghalt a vezető- fordultam felé.
- Pontosan. Kérlek Kaname, ne ellenkezz. Az csak neked lesz rossz- vette le hátáról a puskát és egyenesen nekem szegezte.
- Miért is?- nem értettem, mitől lesz rosszabb nekem, ha felveszem vele a versenyt.
- Mert akkor feldühítesz és akkor több vámpírt fogok megölni- húzta meg a ravaszt.
- Értem. Akkor mi sem fogunk tétlenkedni. Akatsuki, Ichijou! Lennétek kedvesek...- nem kellett befejeznem. Máris elém léptek, hogy bármikor felfogják a golyót, amit Toga kilőni készült.





(Yuuki szemszöge)

A vízeséshez érve fülelni kezdtem, hallottam, amint Toga beéri Kaname- t és beszélgetésbe kezdenek, aztán Toga meghúzza a ravaszt, de innentől nem rajtuk tartottam a figyelmemet. Zero érdekelt. Hogy merre járhat.

Nem kellett sokáig figyelnem, mert semmi perc alatt megérkezett hozzánk.
- Nem tanácsos hátat fordítani az ellenségnek!- kezdte mondandóját, mert nem láthatta nyugodt arcomat.
- Miért ne? Nem szeretném látni halálodat, ha nem én okozom- nevetgéltem, mert vicces mennyire alábecsült.
- Yuuki- biccentett.
- Üdv Zero!- fordultam felé, lángoló szemmel.
- Te tényleg igazi vámpír vagy. A szemed is vörösen világít- nyúlt a kabátzsebébe.
- De csak, mert nem bírok magammal. Le szeretném tépni a fejedet. Ugye tudod, hogy akár most rögtön megtehetném?- fenyegettem.
- Nem fogod megtenni, mert...- kezdte, de a szavába vágtam.
- Mert akkor nem játszhatnék veled. És akkor Kaname mérges lesz, hogy nem gyakorlok élesben eleget- sóhajtottam.
- Szuper! Akkor nem kell attól aggódnom, hogy bűntudatom lesz- mosolyodott el gúnyosan.
- Mintha tartanod kellett volna e felől- vontam vállat.
Mostanában nem érdekelt túlzottan a sorsa.
- Akkor készülj vámpír hercegnő! Mert most az uralmad véget ér. A kezem által- húzta elő Bloody Rose- t.
- Nem hagyom, hogy megtörténjen. Ruka, Aido!- hívtam elő barátaimat.
- Ügyes volt Yuuki úrnő. Az illem szerint a nők nevét kell előbb mondani, ha felsorol a vámpír- dicsért meg Ruka.
- Köszönöm! Zero meg akar ma halni. Segítsük őt ebben, ahogy egy rendes fajtárshoz illik- kerülgettem a határozott parancsot.
- Félre értettél valamit Yuuki. Én nem vagyok vámpír- közölte.
- Dehogynem. Shizuka- tól kaptad az erődet. Ő tett azzá ami voltál, E- szintű, de tőlünk, Kuran- októl kaptad a vért, ami odáig vitt, hogy életben maradj és közrendű legyél- ingattam meg hitét önmagában, bár nem oly mértékben, amennyire szándékomban volt.
- Lehet, hogy igazad van... de én embernek tartom magam, mert az vagyok- szegezte rám a Bloody Rose- t.

Meghúzta a ravaszt. Lőtt is volna, ha Aido le nem fogja a kezét.
- Nem illik pisztolyt fogni a hercegnőre- ingatta fejét szőke hajú barátom.
- Nekem nem a hercegnőm- sziszegte Zero.
- Dehogy nem. Csak nem akarod beismerni- bólogatott Aido.
- Meglehet. Most viszont a drága hercegnőtök életét veszti- kifordította Aido kezét és kiszabadította sajátját. A Bloody Rose- zal pedig rám lőtt.

Gyorsan kitértem a golyó elől. Aido kihúzta kezét Zero fogásából és satuba fogta őt.
- Ez nem volt bölcs tett Zero- fontam össze karomat a mellkasomon.- Most feldühítettél, de mielőtt eltennélek láb alól had mondjam el az igazat...

11. fejezet


Botrány a bálon




(Yuuki szemszöge)

Yori ájultan feküdt a földön, én meg mellette térdeltem, Kaname pedig mögöttem állt. Ahogy a tervben benne volt, a nemeseink is mögöttünk voltak, hogy Zero felindulása esetén megvédhessenek minket. Hogy még meggyőzőbb legyen az alakításom, szólongatni kezdtem Sayori- t.
- Hé! Sayori! Yori! Kelj fel! Nem hallod?
De nem érkezett válasz, ezért tovább szólongattam.

Eközben megérkeztek a felügyelők is. Kaien tudta mi történt valójában. Nem vette be a kis színjátékomat, de a diákok igen, ezért nem is buktatott le minket. Leguggolt megnézte, hogy stabil- e Sayori állapota. Még is mit képzelt, az igaz, hogy elájult, de nem akartuk megölni őt. És tudtuk mi fog történni, különben bele se vágtunk volna.

Zero- val vitette a gyengélkedőre. A diákokat biztosította, hogy Sayori jól van, csak rosszul lett a melegtől, mert egész nap kánikula volt. Ez az ürügy kapóra jött számára.

Minket félrevont, hogy alaposan kifaggasson minket.
- Mi történt? Ezt miért kellett Yuuki? Tudtad, hogy nem fog eljárni a szája, még is megtetted. Mire volt ez jó?- értetlenkedett.
- Ez nem Yuuki úrnő hibája! Mi kértük meg, hogy hallgattassa el a lányt, véglegesen. Nem éreztük magunkat biztonságba így, hogy más ember is tud rólunk- fonta össze kezét a mellkasán Aido.
- Így van. A mi ötletünk volt, hogy el kell venni a lány emlékit minden rólunk szóló élményéről- kelt védelmünkre Ruka is.
- Elég legyen! Ezt nem veszem be. Tudom, hogy Yuuki vagy Kaname ötlete volt- morgott Kaien.
- Ne kend Kaname- ra. Az én ötletem volt. Nem voltam biztos abban, hogy Sayori képes ilyen titkot a végtelenségig megtartani, ezért inkább biztosra mentem- vontam vállat.
- De Yuuki úrnő! Kérem! A mi felelősségünk volt, hogy beleegyeztünk és nekünk is részünk volt a tervben- fordult felém Akatsuki. Kötelességüknek érezték megvédeni minket, ha esetleg megakarnának büntetni minket, tiszta vérűeket, de Kaien ezt már nem teheti meg. Nem vagyunk a diákjai.
- Köszönöm barátaim, hogy magatokra vállalnátok a dolgot, de nem vállalhattok felelősséget azért, amit én tettem és terveltem ki. És nem bántam meg egy percig sem, így legalább végképp biztos a fennmaradásunk- intettem le őket.
- Eddig is biztos volt- bosszankodott tovább Kaien, de csakhamar Toga is csatlakozott hozzá.
- Nem. Nem volt az. Előbb vagy utóbb Sayori nem bírta volna tovább és összerogyott volna ekkora titok súlya alatt, amit majdhogynem egyedül cipelt. Egyszer megosztotta volna valamelyik másik barátjával, hogy tudjon róla kivel beszélni. És ezt nem hagyhattam. Nekünk a titok megőrzése a létünk kérdése. Ha kitudódik a vadászok körei közül, kipusztulhatunk- magyaráztam nekik, miközben Kaname némán állt mellettem. Kíváncsi volt, hogy kezelem a problémákat, mikor nem csak rólam, hanem egész fajunkról szó van.
- Ez akkor sem így működik. Szólnotok kellett volna nekünk- szólalt meg Toga is.
- Nem volt már idő. Mire tökéletesítettük az ötletet, addigra hajnalodott már, és számunkra az éjszaka is. Fáradtak voltunk. Pihentünk egyet és mire felébredtünk, már kezdődött is a bál- vontam vállat.
- És melyik mágiát használtad? Vagy ki hajtotta végre?- kérdezték.
- Én voltam a kivitelező is. Azt a mágiát használtam, amit...- be kellett fejeznem, mert Kaname megszorította a kezemet, jelezve, hogy majd ő folytatja.
- Amit anyánk használt Yuuki- n. Csak rásegítettünk egy kis méreggel- fejezte be Kaname a mondatomat.
- Még is milyen méreggel?- ijedezett Kaien.
- Yuuki mérgével. Nem sokkal, csak, hogy hatásosabb legyen és ne kezdjen el álmodni, mint annak idején Yuuki tette- karolta át vállaimat Kaname.
- Nem helyeslem amit tettetek, de még mindig jobb, mintha megöltétek volna- hajtotta le fejét gondterhelten Kaien.
- Na látod, bár annyira bolondok nem vagyunk, hogy e miatt megöljük, ha van más lehetőségünk is- förmedtem rá. Sértett, hogy gyilkosnak nevez minket.
- Elhiszem. Most pedig folytassuk a mulatást, mielőtt megint kíváncsiskodni kezdenének a diákok- sürgetett Kaien, mert megint elkezdtek bámészkodni a nappali tagozatosok.

Szétszéledtünk egy pillanat alatt. Kaname- val megállapítottuk, hogy jobban sült el a történet, mint vártuk. Nem zavartattuk magunkat Sayori miatt. Tudtuk, hogy egy két nap múlva kutya baja sem lesz és ami a legfontosabb, nem fog emlékezni semmire. Ezzel a tudattal táncoltuk át az estét a szerelmemmel és egyben bátyámmal is, mert hogy jó néhány nemes is lekért Kaname kezéről egy táncra.

A bálnak a hajnali órákban szakadt vége. Kaname úgy döntött, jobb lesz elindulni, mielőbb. Zero miatt. Különleges intézkedéseket is tett ez ügyben. A holmikat Senri és Rima viszik a kastélyba autóval, míg mi figyelemelterelés képpen gyalog megyünk az erdőkön keresztül.
Remek terv, de vajon a gyakorlat is így fog elsülni?





(Zero szemszöge)

Reggel a Kuran- ok és a pribékjeik gyalog vágtak neki a hazafelé vezető útnak. Nem valami épeszű ötlet, de rájuk bízom. Nekem csak megkönnyítik a dolgomat. Sokkal könnyebb, ha nem a nyilvánosság előtt lövöm szíven őket, hanem az erdő mélyén.

Indulás előtt még benéztem Yori- hoz a gyengélkedőre. Amikor beléptem hozzá felébred és nem tudta miért van ott, vagy mit csinált tegnap. Más szóval mindent elfelejtett. Szegény lány. Igazuk van, hogy nem lehet akárki kezében a titkuk, de ez túlzás volt. Nagyon nagy túlzás. Nem olyannak ismerem Yori- t, aki csak úgy pletykálgat vagy kiadná más titkait. És még ha megtette volna. Ki az a hülye aki hisz is neki?
Nem értem Yuuki szándékait. Nem is kell soká ezzel foglalkoznom. Napokon belül úgy is meghal. Akkor meg minek.

Csak hogy nem felejtettem el, amit a hercegnő üzent nekem. Védekezni fognak. És egymagam nem fogok elbírni annyi vámpírral. Tehát segítség kell egy olyan vadásztól, aki az utóbbi időben is vámpírokat hajkurászott. Pont velem szemben jött a számomra megfelelő személy.
- Toga! Beszélhetnénk négyszemközt?- rántottam félre.
- Mondd!- nyomta el a cigijét.
- Kellene egy kis segítség. A Kuran testvérek után megyek, hogy megritkítsam a számukat, de egyedül nem bírok velük. Kell a segítséged- közöltem vele nyersen. Nem szerettem másra támaszkodni.
- Nem tehetem Zero. Tiszta vérűeket nem ölhetünk nem emlékszel?- sóhajtotta. Látszott rajta, hogy neki is tetszik az ötlet.
- Nem mondanám el senkinek. Titokban megyek. Szerinted ha közhírré tenném, kijutnék innen. És különben sincs már szövetség. Tehát szabadúszó vadászok vagyunk. Gondold át! De gyorsan szeretnék még most elindulni- sürgettem.
- Mi van ha nemet mondok?- latolgatta.
- Semmi. Én akkor is elmegyek- vontam vállat.
- Oké. Mikor megyünk?- kérdezte.
- 15 perc múlva a főkapunál- nyújtottam kezet neki.
- Rendben!- fogtunk kezet és elmentünk szedelődzködni.

A szobámba menet találkoztam Kaien- nel.
- Hova ez a sietség Zero?- vont kérdőre.
- Mindjárt becsengetnek és mint látod nem az egyenruhámat viselem- löktem oda neki futtában a magyarázatot.
- Akkor siess. Nem akarom, hogy elkéss. Így is sok van már a rovásodon a tanároknál- kiáltotta, míg hallótávolságon belül voltam.
Onnantól kezdve nem foglalkozott velem.

Gyorsan felkaptam egy kényelmes cuccot, egy kabáttal. Magamhoz vettem a Bloody Rose- t és másra nem volt szükségem, már lőttem is ki a kapu felé.

Toga is pontos volt 15 perc alatt elkészült. Ő sem hozott sokkal többet, mint ami rajta volt és egy puska. Na meg a cigi. Nem beszélgettünk sokat, nem akartunk feltűnést, és azt sem, hogy Kaien észrevegyen minket.
Elmondtam az alaptervet, miszerint nem ejtünk foglyokat, csak leöljük őket és jövünk vissza. Ezek után futásnak eredtünk az erdőbe. Abba az irányba amerre a Kuran- ok is mentek.
Az nap vette kezdetét a vadászat...

10.fejezet

A bál




(Yuuki szemszöge)

Mielőtt nyugovóra tértünk volna, Kaname- val felkerestük Kaien- t és elhoztuk a ruhákat, amiket nála hagytam, mikor elmentünk az akadémiáról. Erre azért volt szükség, mert ki tudja mikor lesz rá szükség és, mert ezek között a holmik között volt az a báli ruha, amit Kaname ajándékozott nekem. Ez volt az első komoly ajándék amit tőle kaptam és végtelenül tetszett. Imádtam. Feltett szándékom volt azt viselni a másnapi bálon. Kaname nem értette miért nem vehet nekem másikat, de azzal az indokkal, miszerint ezt szeretném viselni, nyugodt szívvel aludt el mellettem.

Másnap, azaz július 10- én alkonyatkor kinyílt a pavilon kapuja és elhagytuk a helyet. Kezdődött a bál. Mire mi megérkeztünk, a terem megtelt már a nappali tagozat diákjaival. Mikor beléptünk a gyönyörűen kidíszített bálterembe minden szem ránk szegeződött.

Párban érkeztünk. Legalább is legtöbbünknek volt párja. Én Kaname oldalán érkeztem a bálra. Ruka Akatsuki mellett haladt, Rima pedig Senri- vel jött. Szegény Aido Seiren- nel került párba. Ez a csoportosulás csak addig kellett hogy érvényben legyen, amíg meg nem kezdődik a komoly bálozás. Utána bárki bárkivel, akit felkér. Én persze végig Kaname mellett leszek.

Persze a kinézetünk miatt is megbámultak az emberek minket. Inkább a lányok bámultak, a fiúk diszkréten szemléltek minket. A mi férfijaink mind az iskolai egyenruhájukat viselték, kivéve Kaname -t. Rajta elegáns fehér ing és öltöny volt. Nem állt rosszul neki, csak szokatlan volt számomra az öltönye. Mi lányok estélyit viseltünk, mindenki a magáét. Ruka kék földig érő, Rima pedig térd alá érő sárga ruhát viselt. Seiren ruhája ibolya színű volt, olyan, ami szabad mozgást biztosított neki. Rajtam természetesen az a ruha volt, amit 1 évvel ezelőtti bálra kaptam Kaname- tól.

A bál ténylegesen kezdetét vette. Megszólalt a zene és elkezdődtek a táncok. Legalábbis a mi részünkről. Az ember lányok nem táncoltak. Mind az estisek felkérésére vártak. Ichijou- n kívül senki sem szokta felkérni őket, de ő most nincs itt. Tennem kellett valamit, különben lőttek a bálnak.

Már épp intézkedtem volna, mikor a hátam mögül egy ismerős hang megszólalt.
- Szabad egy táncra... hercegnő?
Megfordultam és Zero állt mögöttem meghajolva és a kezét felém nyújtva.
- Természetesen igen. Ha most megbocsátasz egy pillanat és jövök- intettem neki, hogy egyenesedjen ki.

Nem csináltam semmi nehezet. Magamhoz hívtam az esti tagozat fiúit és parancsot adtam nekik.
- Fiúk! Kérjetek fel legalább egy táncra egy nappalist. Nem fogom hagyni, hogy a hülyeségük miatt tönkre menjen a bál. Ha egyszer táncoltok velük, akkor már a saját tagozatuktól is elfogadják majd a felkérést, úgyhogy menjetek- bólintottak és elmentek pár után. Én pedig visszamentem Zero- hoz.
- Köszönöm a türelmedet- karoltam bele.
- Igen is hercegnő- tartotta be az illemet.
- Elég legyen Zero! Tudom, hogy Kaien kért erre, de én meg azt mondom, hogy nem kell ezt tenned. Yuuki vagyok, nem hercegnő. Legalább is számodra nem- mondtam neki, mert tudtam, hogy kényszerből teszi.
- Rendben, de a felkérést nem vonom vissza, bár nem vagyok profi táncos, valamit talán eltudok táncolni- a parketten voltunk már.
Átkarolta a derekamat, megfogta a kezemet és vezetni kezdett.
- Jó táncos vagy, kevés önbizalommal.
- Köszönöm he... Yuuki- koncentrál tovább a táncra.
- Miért Zero? Miért teszed ezt? Tudom, hogy önszántadból soha nem tennél ilyet, mert gyűlölsz. Akkor miért?- kérdeztem, mert tényleg nem értettem.
- Azért, mert egy üzenetet kell átadnom, de azért is, mert én nem feltétlenül téged gyűlöllek, hanem Kaname- t és a fajotokat. Sajnálom- szabadkozott.
- Akkor halljuk az üzenetet is- kértem, hogy gyorsan véget vethessek a szenvedésének.
- Kaien azt üzeni, hogy meglepetést készített a számotokra, ami bármelyik pillanatban megérkezhet- még mindig nem nézett rám.
- Értem. Köszönjük előre is. És most kérlek vezess vissza a bátyámhoz- álltam meg a táncban.
- Várj még. Egy perc és vége. Ezt még szeretném végigtáncolni veled, mert elárulom, te vagy az első ember, akivel táncolok életemben- most már rám nézett.
- Kár,.... hogy én nem vagyok ember. De azért köszönöm a megtiszteltetést- bólintottam.
- Igen az, de én sem teljesen vagyok az- egymás szemébe néztünk és az övében láttam valami enyhe kis fájdalmat.
- Ennyi volt. Gyere! Kaname vár rád. És ne feledd. A bál után újra ellenségek- engedett el Kaname előtt néhány méterrel.

A hangulat kezdett felengedni, mióta parancsot adtam. Ahogy gondoltam, a tagozatok kezdtek nem keveredni. A párok már esti- esti, nappali- nappali összeállításúak voltak.
Aido, Akatsuki és Ruka azonban minket, tiszta vérűeket védtek, egészen addig, amíg Kaname- val összenéztünk és egyszerre elküldtük őket, hogy érezzék jól magukat és ne ránk vigyázzanak. Ennek eleget is tettek. Ruka engedett a saját elvárásaiból, nem várt már többé Kaname- ra, azóta, mióta ismeri az érzéseimet. Táncolt egyet Akatsuki- val.

A legtöbbet Kaname- val táncoltam. Felhőtlenül éreztem magam közben. Megállás nélkül táncoltunk és táncoltunk, amíg az egyik tánc alatt abban a helyzetben voltunk, hogy ő háttal én pedig szemben álltam a nyitott főbejáratnak. Elkerekedett a szemem, mikor megláttam egy számunkra olyan kedves valakit. Ebben a pillanatban a mikrofon is megszólalt, mögötte Kaien beszélt. Kedves Yuuki és Kaname. Ez lenne a meglepetésem számotokra. Szerintem egy jó ideje nem láttátok már egymást. Tehát, jó mulatást a továbbiakban. A mikrofon elhalkult és a zene vette át a helyét továbbra is. Kaname megfordult, mellém állt és lementünk a tánctérről. Ichijou gyors léptekkel közeledett hozzá, én pedig végtelenül boldog voltam, hogy a bátyám visszakapja az egyik legjobb barátját.

Ichijou megállt Kaname előtt én pedig jobbnak láttam, ha nem zavarok.
- Most magatokra hagylak titeket. Biztos sok megbeszélnivalótok van- hajoltam meg és már mentem volna mikor Ichijou feleszmélt, hogy ki vagyok.
- Yuuki? Yuuki úrnő? Te vagy az? Fel sem ismertelek! Nagyon megváltoztál- nekem rontott és ölelgetni kezdett, mint egy macskát.
- Sokkal hercegnősebb lett. És sokkal vámpírosabb is- engedett el Kaname.
Nem volt féltékeny, tudta, hogy Ichijou mindig is kedvelt engem.
- Igen. Már látom. És nagyon jól áll neki. Büszke lehetsz Kaname- engedett el.
Kaname- nak se kellett több, megragadott és magához ölelt. Egy csók sem maradhatott el.
- Az vagyok. Nagyon büszke- nem tudtam megállni mosoly nélkül.

Megvárták, hogy mi köszöntsük elsőnek régi barátunkat, utána ők is odajöttek és köszöntötték őt.
Megtudtuk, hogy nagyapja meggyilkolása után ő is súlyos sebesülést szerzett. Kaien talált rá, idehozta az iskolába és felgyógyította. Hálás voltam neki. Meg kellett köszönnöm. Ellógtam Kaname mellől és Kaien- hez siettem.

Nem volt egyedül. Toga és Zero társaságát élvezte.
- Kurosu igazgató úr!- szólítottam meg.
- Áh! Yuuki! Micsoda meglepetés! Nagyon szép vagy!- köszöntött boldog arccal.
- Igazán köszönöm. És azt is, hogy segített a barátunkon. Hálás vagyok azért, amit Ichijou- ért tett. Nagyon sokat jelent ez nekünk- mondtam.
- Nagyon szívesen Yuuki. Nem hagyhattam magára egy diákom- tette vállamra kezét.
- Még egyszer köszönöm, de most vissza kell mennem. Kaname nem tudja hova mentem. És szeretnék még beszélgetni Ichijou- val- búcsúztam.
Valójában idejét éreztem a terv kivitelezésének.

Visszamentem a többiekhez. Kaname- hoz álltam és jeleztem.
- Kaname!- szóltam és bólintottam.
- Rendben! Aido! Avasd be Ichijou- t is a tervbe. Ha akar segít ha nem, nem. De mi megyünk. Indulás!- intett.
Gyorsa elvett két pohár italt, az egyikbe belekeverte a mérgemet, a másikat szabadon hagyta.

Fogtam a két poharat és odamentem Yori- hoz.
- Szervusz Yori!- szólítottam meg.
Nagyon meglepődött. A másik két lány, akivel beszélgetett elmentek szabad utat engedve nekem.
- Szia! Mit csinálsz itt? Azt hittem, hogy az új barátaiddal vagy- mondta.
- Igen. De kell az egyensúly az életben- nyújtottam át neki az italát.
- Örülök neki, hogy így gondolod- vette el az italát és felhúztuk mindketten a magunkét.- És hogy vagy Zero- val. Az előbb nagyon meghitten táncoltatok. Ő nem bánja, hogy... ez vagy?
- De igen. Bánja, de engem nem érdekel, mert én Kaname- t szeretem. Nekem ő minden. Zero sem közömbös, de... Kaname- t jobban szeretem- osztottam meg vele érzésemet.
- Értem. Te aztán tényleg szeretheted. Hasonlítotok is egymásra, mintha testvérek lennétek, bár az lehetetlen, mert akkor nem lehetnétek együtt- mosolygott. Nem is ismeri a mi szabályainkat.
- Valóban. Csak hasonlítunk. Van annyi eszem és tudod. Nekem nincs testvérem- nevettem.
Annyira örült, hogy beszélgetünk, hogy megölelt. Erre vártam. Kézfejemet a fejére tettem és elkezdtem a varázslatot. Kiválasztottam a megfelelő emlékeket és kitöröltem őket. Yori nem vett észre semmit. Összerogyott előttem, mint egy zsák krumpli én meg mellé térdeltem, mintha nem tudnám mi van vele. Kaname és a többiek akkor jöttek oda hozzám, mintha segítenének, de nem csak ők vették észre a bonyodalmat.






(Zero szemszöge)

Toga- val és Kaien- nel a képzésemről beszélgettünk. Kiváltam a beszélgetésből, mert mennem kellett a teremben egy kört, hogy megnézem minden rendben van- e. Még el sem indultam, épp csak megfordultam, mikor láttam, hogy nagy tömeg van az italos asztalnál.
- Kaien!- hívtam fel az igazgató figyelmét magamra- valami van ott.
- Nézzük meg!- válaszolta.
Még szerencse, hogy odamentünk, mert tényleg baj történt...