Vampire Knight Hunting

Üdv mindenkinek! Végre elkezdődik a VKH, azaz a Vampire Knight Hunting! Az újabb fejezetekről az oldalmenüben találhattok információt, ahogy a frissítésekről is. Nagyon jó szórakozást kívánok mindenkinek! Ha helyesírási hibákat találnátok az írásomban, kérlek szóljatok, hogy kijavíthassam és legközelebb odafigyelhessek rá.




Epilógus

(Yuuki szemszöge)

Fényes nappal volt. A nap sugarai bántották a szememet és égették a bőrömet. De alig éreztem. Mereven néztem magam elé és az elmúlt hét történéseit gondoltam végig. Visszaemlékeztem azokra az időkre, mikor még ember voltam.

Emberi létezésemben egy különleges akadémia gimnáziumának első éves tanulója voltam, a Kurosu akadémia- é. Ez az iskola nem hasonlított egyik akadémiához sem. Az igaz, hogy bentlakásos volt, mint a többi, de volt egy titka. Ehhez tudni kell, hogy két tagozata volt. Esti és nappali tagozat. Azonban az esti tagozatosok egytől egyig a fajom tagjai. Vagyis vámpírok, akiket köt a vér átka. A nappali tagozat pedig, hogy az iskola fenntarthassa az álcát, emberekből állt.

Hogy titkuk ne lepleződjön le, az esti tagozatosoknak meg lett tiltva az iskola területén való vérivászat. Helyette vértablettákkal kellet pótolniuk a vérszükségletüket, de képesek voltak az emberi ételek fogyasztására is. Furcsa volt belegondolni, hogy valaha én is ennek az akadémiának voltam az egyik prefektusa, vagyis őrzője. Én és valamikori társam Kiryuu Zero vigyáztunk arra, hogy az estisek titka titokban maradjon. Továbbá őriztük az iskolai rendet. A mi feladatunk volt egy- egy elkószált estis vagy nappalis visszaküldése a saját pavilonjába. A tagozat diákjai ugyanis pavilonokban laktak. Az estisek a hold- a nappalisok pedig a nap pavilonban töltötték a maguk éjszakáját.

Az is a kötelességeink közé tartozott, hogy amikor a két tagozat találkozik egymással, a teremcserekor, egyik nappalis se jöjjön rá, kikkel is jár egy iskolába és hogy ne rohanják le szegény estis fiúkat. Az estis fiúk nagyon népszerűek voltak az iskola lányainak körében. Nem tagadom szerintem is helyesek voltak. De nekem csak egyetlen egyen akadt meg a szemem. Kaname Kuran- on, aki mint nem rég kiderült a saját bátyám és jegyesem, akit a végtelenségig szeretek.

Ő volt az, aki mindig vigyázott rám. Még kicsi voltam, mikor édesanyám elvette az emlékeimet arról, hogy minek is születtem és emberré változtatott. Kaname talált rám, mikor egy E- szintű vámpír éppen a véremet akarta. Elvitt egy Kaien Kurosu nevű veterán vámpírvadászhoz, aki örökbefogadott engem és felnevelt, később Zero- val is ugyan ezt tette, akinek a családját egy tisztvérű fajtánk béli, Hio Shizuka mészárolta le. Emberként éltem az életemet, távol attól aki a legtöbbet jelentette számomra. Néha ugyan meglátogatott Kaname, de az nem volt ugyan az. Az akadémiai élet megkezdésekor ugyan eltávolodtunk egymástól, de szerelmem egy cseppet sem csitult iránta.

Emberi mivoltom akkor ért véget, mikor szörnyű rémálmok és látomások kezdtek el kísérteni engem a múltammal kapcsolatban. Kaname segített ez alkalommal is. Visszaadta azt, ami születésemmel együtt járt. A vámpír életet. Ahogy bátyám, Kaname, én is tiszta vérű vámpír voltam. A tiszta vérű Kuran család egyetlen leánya.

Az átváltozásom nem volt olyan fájdalmas, mint képzeltem volna. Kaname megpróbált elaltatni, de akkor nem hatott rám a vámpír- mágia. Viszont nem késlekedhetett, mert Zero azon volt hogy megölje őt és engem biztonságban tudjon. Mert Zero vámpírvadász. És különleges érzéseket táplált irántam. Amikor ember voltam, számomra sem volt közömbös, de nekem mindig is Kaname volt az első. Ez Zero- t rendkívül zavarta, mert abban a hitben volt, hogy ember és vámpír között nem lehet semmi.

Csak hogy én nem vagyok ember. Valójában sosem voltam az. Csak hosszú éveken keresztül aludtam. Kaname bátyám a saját vérét itatta meg velem és ennek köszönhetően felébredtem álmomból. Az első vér amit megízleltem, az ő vére volt. Az átváltozásom után elájultam és mikor felébredtem szintén Kaname vérével csillapítottam szomjamat. Ő nem hogy haragudott ezért, de meg is dicsért, hogy ügyes voltam. A vér ivás ösztönből ment nekem.

Nem sokkal az átváltozásomat követően, a nagybátyánk, Kuran Rido is felébredt. Az ő életének Zero vetett véget. Kaname nem kockáztatta, hogy veszélynek tegyen ki, ezért úgy döntött elhagyjuk az iskolát. Én szó nélkül követtem őt, hiszen már nem tartoztam a nappali tagozat emberei közé. És mindenkinek szemet szúrt volna, ha hirtelen tagozatot váltok. A búcsúzás az iskolától nem volt olyan szomorú. Nem kötött oda túl sok minden. Ami meg odakötött, az velem jött. Kaname volt az és a prefektusi fegyverem, Artemis- Vadász istennő. Nevelő apám, Kaien Kurosu, Kaname lelkére kötötte, hogy vigyázzon rám és tegyen engem boldoggá, ahogy hajdanán ő megígérte anyámnak, hogy mindig boldog leszek és mosolyogni fogok. E felől szemernyi kétségem sem volt. Biztos voltam benne, hogy Kaname oldalán boldog leszek és életerős.

Zero pedig nem is vette a fáradtságot, hogy rendesen elbúcsúzzon. Ezen szándékát azzal fejezte ki, hogy megígérte egy nap majd eljön értem és megöl. Feltett szándéka volt ugyanis kiirtani a vámpír fajt, melynek ő is része volt, mint közrendű vámpír. Én erre csak annyit válaszoltam neki, hogy várni fogom. De azt nem mondtam, hogy hagyni is fogom magam. Addigra megtanulom használni az erőmet és le fogom győzni.

Mikor elköszöntem Zero- tól, Kaname azt hitte az akadémián akarok maradni, de nagyot tévedett. Mikor megjelentem a szobája ajtajában nagyon szomorú volt. Meg vigasztaltam és elindultunk haza, a Kuran- kastélyba. Néhány nemes vámpír barátunk is úgy döntött, hogy velünk jön. Ruka Souen, Hanabusa Aido és Kain Akatsuki is velünk tartott. Unokatestvérünk, nagybátyánk fia, Senri Shiki fotómodell volt. Társával Rima Toya- val együtt más felé vették az irányt. Kaname nagyon jó barátja, Takuma Ichijou pedig a hírek szerint elhunyt, mikor nagyapját szándékozott megölni. Én nem hittem, hogy Ichijou ilyen gyenge lenne. Hittem, hogy életben van valahol. Majd meglátjuk mit hoz a jövő. Egy biztos. Engem Kaname oldalán fog érni...