Vampire Knight Hunting

5. fejezet

Rideg köszöntés




(Zero szemszöge)

Mikor Kaien kiejtette száján a ,,húgod" szót, na az kiverte nálam a biztosítékot. Nem volt már az eszemnek olyan része, amit nem a gyűlölet járt volna át.
- Nekem Yuuki nem a húgom. Nekem sosem volt húgom. Nekem egy öcsém volt, akit az ő nagybátyja ölt meg. Ichiru- t az ő családja ölte meg- keltem ki magamból.
Nem lepte meg a reakcióm.
- De azt nem tagadhatod le, hogy amikor E- szintű voltál, akkor Yuuki tartott életben és Kaname- tól kaptad az erőt, ami segített végül közrendűvé emelkedni. És nem vagyok vak. Tudom, hogy régen erős szálak fűztek Yuuki- hoz- fedte fel titkomat. Nem hittem volna, hogy ilyen jó szeme van.
- Az lehet, de már régóta nem. Gyűlölöm a Kuran- okat. És Yuuki- t is a drága Kaname- jával egyetemben. Szóval ne merészeld Yuuki -t a húgomnak nevezni. Megértetted?- sziszegtem fenyegetőzve.
- Rendben. Ahogy akarod. De a köszöntésükön mindenképpen részt kell venned- fordított hátat nekem.
- Már pedig nem fogok. Nem vagyok köteles megjelenni- Lángolt gyűlölet már a szemeben is.
- Higgadj le Zero- tette vállaimra kezét Toga.
- Nem akarok lehiggadni. Nem leszek ott az üdvözlésen és ez az utolsó szavam- bömböltem.
- Már pedig ott leszel. Vagy pedig elhagyod az iskolát- mélyedt az iskolával kapcsolatos dokumentumokba Kaien.
- Ez nem volt fenyegetés. Én lennék a legboldogabb, ha itt hagyhatnám ezt a helyet- üvöltöttem.
- Zero! Elég volt. Ne mondj olyat, amit később megbánnál, csak azért mert ideges vagy- szorította meg Toga a vállaimat, de meg sem éreztem.
- Jól van. Oké. Huh, huh, huh- kezdtem megint a mély levegős történetet.- Ott leszek a Kuran- ok fogadásán, de azt nem ígérem, hogy kedves leszek.
- Köszönöm Zero. Ez már elég is lesz. Csak ne legyél majd tiszteletlen- nézett rám Kaien.
- Oké, oké- intettem búcsút és kimentem a félig nyitott ajtón.




(Yuuki szemszöge)

Július 8- a alkonyatkor gördült be az autó a Kurosu akadémia elé. Kaname és én külön kocsival érkeztünk. Akatsuki és Aido előző éjszaka érkeztek meg, hogy mindent előkészítsenek a számunkra. Ruka ma reggel jött az akadémiára, hogy az utolsó simításokat elintézze.

Kiléptünk a járműből és meglepetés fogadott minket. Két oldalt sorfalt alkottak a diákok. Egyik oldalon az esti, másikon a nappali tagozatosok. Kellemes meglepetés volt a részükről. Nem hagyhattam viszont, hogy az érzéseim átvegyék arcom felett az uralmat. Felöltöttem a ,,maszkomat", úgy sétáltunk végig az úton, ami Kurosu igazgatóhoz és Toga Yagari- hoz, vezetett. Minden esti tagozatos nemes vámpír. Mindannyian fejet hajtottak előttünk. A nappalisok meg voltak lepődve, hogy miért hajolnak meg előttünk, de végül ők nem tették ugyanazt. Nem bántott a dolog, végtére is csak emberek. Zero egyik tagozat soraiban sem foglalt helyet. Ott állt Kaien Kurosu előtt, hogy megvédhesse őt. Amint elé értünk nem tudta mit tegyen. Meg volt zavarodva és éreztem, hogy dühös, de tudta, hogy tiszteletet kell tanúsítania, ezért fejet hajtott nekünk.

Alig bírtam megállni, hogy ne nevessem el magamat. Vigyáztam, hogy ez ne látszon rajtam. Kaname- t persze nem lehetett átverni. Hisz ő is mókásnak találta a szituációt. Meg is értem. Hatalmas akaraterő kell ahhoz, hogy gyűlöletünk mellett tiszteletet tanúsítsunk az utált személy vagy személyek ellen.

Kaien- ékhez érve feloldódott a hangulat. A nappalisok elkezdtek sutyorogni. Bármennyire is próbáltak halkaka maradni, mi vámpírok hallottuk miről beszélgetnek. Rólunk suttogtak. Kaname- ról és rólam. Vicces volt. Észre vették, hogy szeretők vagyunk. Nem bántam. Jó szemük van. Fogadtatásunk az igazgató részéről átlagos volt. Örült, hogy újra láthat minket és elküldött, hogy foglaljuk el a paviloni szobánkat. Mivel már nem ember voltam, nekem is a Hold pavilonban adtak szállást. Ezen is pletykálkodtak egy kicsit a nappali tagozatos lányok.

Minden visszatérő diák a saját, régi szobájában foglalt helyet. Kaname felajánlotta, hogy aludjak vele egy szobában, én pedig készséggel elfogadtam. Azt is megengedte, hogy ha akarok aludjak egyedül, ő majd máshol keres magának fekhelyet, de ezt már túlzásnak tartottam.
- Kaname! Ez a te szobád volt. Maradj itt velem. Aludjunk együtt. Persze csak ha neked nincs ellene kifogásod- marasztaltam.
- Nem nincsen. Ha megengeded most elmennék letusolni. Hajnalodik és szeretnék lepihenni. Ha van kedved menj és nézd meg a barátaidat- vett elő egy törülközőt és tiszta ruhát.
- Az nehéz lenne, mert mindegyik alszik már, vagy legalább is készülődik rá- ráztam meg a fejemet.
- Miért? Reggel mm... 7 óra van. Nemsokára kezdődik számukra a tanítás- nézett az órára.
- Kiknek? Ruka- éknak?- csodálkoztam.
- Áh! Értem. Én az ember barátidról beszéltem, nem pedig Aido- ékról- jött oda hozzám és ráhajolt a fejemre.
- Oh! Hát... ők már nem igazán a barátaim. Ők emberek és nem tartoznak az új családomhoz. És ha továbbra is itt vagy és a fürdőszobát szabadon hagyod, akkor valaki meg fog előzni- mosolyogtam.
- Ugyan ki?- értetlenkedett.
- Hát én!- ragadtam ki kezéből a törülközőt, amit magának vett elő.
- Hé! Yuuki...- utánam kapott de már késő volt. Én már a fürdőben voltam és kezdtem a vetkőzést.

Nem zártam be az ajtót, mert ahhoz a szobához, amiben mi laktunk külön fürdő tartozott és Kaname nem szokott bejönni. Ha meg most kivételt tenne, nem igazán bánnám. Amíg nem akar bemászni mellém a zuhany alá, addig nem zavartatom magam az ilyen apróságokon. Különben is együtt vagyunk. Nemde?

Kijöttem a fürdőből. Kaname az ágyon ült, rajtam csak a törülköző volt, mert nem vittem magammal hálóinget. Nem is akartam, meg nem volt. Csak egy egyenruhát találtam a szekrényben. Amit pedig magammal hoztam, az sem tartalmazott többet az otthon használatos ruháimnál és egy estélyinél. Kaname vicces kedvében lehetett, mert felállt és ahelyett, hogy kivett volna magának egy másikat, rólam csavarta le a pamut anyagot.

Nehogy valaki meglásson ruha nélkül, felkaptam egy fehérnemű garnitúrát és kiszúrás képpen befogtam Kaname egyik ingét pizsamának. Nem vártam meg, hogy kijöjjön a fürdőből, befeküdtem az ágyba és elaludtam. Még hallottam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtó és valaki a szoba bejárati ajtaján kopog, de ezek után semmi. Csak csend és sötétség.

Alkonyodott, mikor Kaname kelteni kezdett.
- Ébresztő kedvesem! Mindjárt kezdődik a tanítás. Lehet, hogy nem vagyunk diákok, de Kurosu igazgató beszélni szeretne velünk- suttogta a fülembe.
- Ébren vagyok! Most már- kinyitottam a szememet és Kaname felé fordultam.
Ő elmosolyodott és megcsókolt.
- Helyes. Öltözz fel. Az egyenruhád a fürdőben van. Én itt megvárlak- simogatta meg a karomat.
- Jó. Köszönöm- nyújtózkodtam egyet és a fürdőszoba felé vettem az irány.
- És mielőtt még elfelejteném!- kiáltotta utánam, mire azonnal megfordultam.- Jól áll rajtad a hálóinged.
- Köszönöm. Szóval megtarthatom?- nevettem rá. Tudtam, hogy az ingére célzott.
- Hát persze. Tényleg jól nézel ki benne- ezt nem állta meg, felállt, oda jött hozzám és megcsókolt megint.- Hah! Most már tényleg mennünk kell.
- Ha hagysz bemenni és felöltözhetek, akkor hamar el is indulhatunk. És... most menj le. Idegesek a többiek- utasítottam. Rám mindig hallgatott és ezzel tökéletesen tisztában voltam. Kaname bólintott egyet, majd hátat fordított és elment.

Én magamra öltöttem, az esti tagozat egyenruháját és meglepődve néztem, egész jól állt nekem. Miután jó alaposan szemügyre vettem új magamat, letáncoltam a lépcsőn, egyenest Kaname bátyám mellé. A nemesek csodálkozva méregettek. Mint később Kaname megosztotta velem, tetszett nekik a látványom. Csinosnak találtak az új egyenruhámban.

Kapunyitás volt. Zero viszont nem végezte rendesen a munkáját. Amikor megjelent, a lányok ugyan sorba rendeződtek- gondolom féltek Zero- tól- de mikor észlelték, hogy Zero figyelme nem a rendfenntartásra összpontosul, lerohanták a fiúkat. Amikor megláttam, hogy egy lány Kaname felé közelít, belekaroltam a bátyámba és úgy védelmeztem. Nem tagadom féltékeny voltam egy kicsit. Kaname csak az enyém és senki másé. Nem engedem át senkinek.

Olyan gyilkos szemmel és fagyos arccal néztem a közeledő és visítozó lánytömegre, hogy megijedtek és megtorpantak. Kaname pedig csak nevetett egy jót a szituáción és átfogta a derekamat, hogy ő is védjen engem a kíváncsi szemek elől. Mert nem csak őt, de engem is jó alaposan szemügyre vettek. Nem értették, hogy mit keresek az esti tagozat köreiben.

Egy valakire azonban nem gondoltam. És az Yori volt. Ez nagy óvatlanság volt részemről. Mikor a tömeg ismét szép sorba rendeződött, Yori furakodott át a lányok között. Meglátott engem és mosolyogva a nyakamba borult.
- Yuuki! Yuuki! Yuuki! Úgy hiányoztál- ölelgetett sírva.
Nem értettem mi történik. Az arcomon a szokásos ilyenkor viselt hidegség tükröződött és csak annyit mondtam:
- Szervusz Sayori!
Nagyon meglepődhetett, mert abba hagyta a sírást...