Vampire Knight Hunting

10.fejezet

A bál




(Yuuki szemszöge)

Mielőtt nyugovóra tértünk volna, Kaname- val felkerestük Kaien- t és elhoztuk a ruhákat, amiket nála hagytam, mikor elmentünk az akadémiáról. Erre azért volt szükség, mert ki tudja mikor lesz rá szükség és, mert ezek között a holmik között volt az a báli ruha, amit Kaname ajándékozott nekem. Ez volt az első komoly ajándék amit tőle kaptam és végtelenül tetszett. Imádtam. Feltett szándékom volt azt viselni a másnapi bálon. Kaname nem értette miért nem vehet nekem másikat, de azzal az indokkal, miszerint ezt szeretném viselni, nyugodt szívvel aludt el mellettem.

Másnap, azaz július 10- én alkonyatkor kinyílt a pavilon kapuja és elhagytuk a helyet. Kezdődött a bál. Mire mi megérkeztünk, a terem megtelt már a nappali tagozat diákjaival. Mikor beléptünk a gyönyörűen kidíszített bálterembe minden szem ránk szegeződött.

Párban érkeztünk. Legalább is legtöbbünknek volt párja. Én Kaname oldalán érkeztem a bálra. Ruka Akatsuki mellett haladt, Rima pedig Senri- vel jött. Szegény Aido Seiren- nel került párba. Ez a csoportosulás csak addig kellett hogy érvényben legyen, amíg meg nem kezdődik a komoly bálozás. Utána bárki bárkivel, akit felkér. Én persze végig Kaname mellett leszek.

Persze a kinézetünk miatt is megbámultak az emberek minket. Inkább a lányok bámultak, a fiúk diszkréten szemléltek minket. A mi férfijaink mind az iskolai egyenruhájukat viselték, kivéve Kaname -t. Rajta elegáns fehér ing és öltöny volt. Nem állt rosszul neki, csak szokatlan volt számomra az öltönye. Mi lányok estélyit viseltünk, mindenki a magáét. Ruka kék földig érő, Rima pedig térd alá érő sárga ruhát viselt. Seiren ruhája ibolya színű volt, olyan, ami szabad mozgást biztosított neki. Rajtam természetesen az a ruha volt, amit 1 évvel ezelőtti bálra kaptam Kaname- tól.

A bál ténylegesen kezdetét vette. Megszólalt a zene és elkezdődtek a táncok. Legalábbis a mi részünkről. Az ember lányok nem táncoltak. Mind az estisek felkérésére vártak. Ichijou- n kívül senki sem szokta felkérni őket, de ő most nincs itt. Tennem kellett valamit, különben lőttek a bálnak.

Már épp intézkedtem volna, mikor a hátam mögül egy ismerős hang megszólalt.
- Szabad egy táncra... hercegnő?
Megfordultam és Zero állt mögöttem meghajolva és a kezét felém nyújtva.
- Természetesen igen. Ha most megbocsátasz egy pillanat és jövök- intettem neki, hogy egyenesedjen ki.

Nem csináltam semmi nehezet. Magamhoz hívtam az esti tagozat fiúit és parancsot adtam nekik.
- Fiúk! Kérjetek fel legalább egy táncra egy nappalist. Nem fogom hagyni, hogy a hülyeségük miatt tönkre menjen a bál. Ha egyszer táncoltok velük, akkor már a saját tagozatuktól is elfogadják majd a felkérést, úgyhogy menjetek- bólintottak és elmentek pár után. Én pedig visszamentem Zero- hoz.
- Köszönöm a türelmedet- karoltam bele.
- Igen is hercegnő- tartotta be az illemet.
- Elég legyen Zero! Tudom, hogy Kaien kért erre, de én meg azt mondom, hogy nem kell ezt tenned. Yuuki vagyok, nem hercegnő. Legalább is számodra nem- mondtam neki, mert tudtam, hogy kényszerből teszi.
- Rendben, de a felkérést nem vonom vissza, bár nem vagyok profi táncos, valamit talán eltudok táncolni- a parketten voltunk már.
Átkarolta a derekamat, megfogta a kezemet és vezetni kezdett.
- Jó táncos vagy, kevés önbizalommal.
- Köszönöm he... Yuuki- koncentrál tovább a táncra.
- Miért Zero? Miért teszed ezt? Tudom, hogy önszántadból soha nem tennél ilyet, mert gyűlölsz. Akkor miért?- kérdeztem, mert tényleg nem értettem.
- Azért, mert egy üzenetet kell átadnom, de azért is, mert én nem feltétlenül téged gyűlöllek, hanem Kaname- t és a fajotokat. Sajnálom- szabadkozott.
- Akkor halljuk az üzenetet is- kértem, hogy gyorsan véget vethessek a szenvedésének.
- Kaien azt üzeni, hogy meglepetést készített a számotokra, ami bármelyik pillanatban megérkezhet- még mindig nem nézett rám.
- Értem. Köszönjük előre is. És most kérlek vezess vissza a bátyámhoz- álltam meg a táncban.
- Várj még. Egy perc és vége. Ezt még szeretném végigtáncolni veled, mert elárulom, te vagy az első ember, akivel táncolok életemben- most már rám nézett.
- Kár,.... hogy én nem vagyok ember. De azért köszönöm a megtiszteltetést- bólintottam.
- Igen az, de én sem teljesen vagyok az- egymás szemébe néztünk és az övében láttam valami enyhe kis fájdalmat.
- Ennyi volt. Gyere! Kaname vár rád. És ne feledd. A bál után újra ellenségek- engedett el Kaname előtt néhány méterrel.

A hangulat kezdett felengedni, mióta parancsot adtam. Ahogy gondoltam, a tagozatok kezdtek nem keveredni. A párok már esti- esti, nappali- nappali összeállításúak voltak.
Aido, Akatsuki és Ruka azonban minket, tiszta vérűeket védtek, egészen addig, amíg Kaname- val összenéztünk és egyszerre elküldtük őket, hogy érezzék jól magukat és ne ránk vigyázzanak. Ennek eleget is tettek. Ruka engedett a saját elvárásaiból, nem várt már többé Kaname- ra, azóta, mióta ismeri az érzéseimet. Táncolt egyet Akatsuki- val.

A legtöbbet Kaname- val táncoltam. Felhőtlenül éreztem magam közben. Megállás nélkül táncoltunk és táncoltunk, amíg az egyik tánc alatt abban a helyzetben voltunk, hogy ő háttal én pedig szemben álltam a nyitott főbejáratnak. Elkerekedett a szemem, mikor megláttam egy számunkra olyan kedves valakit. Ebben a pillanatban a mikrofon is megszólalt, mögötte Kaien beszélt. Kedves Yuuki és Kaname. Ez lenne a meglepetésem számotokra. Szerintem egy jó ideje nem láttátok már egymást. Tehát, jó mulatást a továbbiakban. A mikrofon elhalkult és a zene vette át a helyét továbbra is. Kaname megfordult, mellém állt és lementünk a tánctérről. Ichijou gyors léptekkel közeledett hozzá, én pedig végtelenül boldog voltam, hogy a bátyám visszakapja az egyik legjobb barátját.

Ichijou megállt Kaname előtt én pedig jobbnak láttam, ha nem zavarok.
- Most magatokra hagylak titeket. Biztos sok megbeszélnivalótok van- hajoltam meg és már mentem volna mikor Ichijou feleszmélt, hogy ki vagyok.
- Yuuki? Yuuki úrnő? Te vagy az? Fel sem ismertelek! Nagyon megváltoztál- nekem rontott és ölelgetni kezdett, mint egy macskát.
- Sokkal hercegnősebb lett. És sokkal vámpírosabb is- engedett el Kaname.
Nem volt féltékeny, tudta, hogy Ichijou mindig is kedvelt engem.
- Igen. Már látom. És nagyon jól áll neki. Büszke lehetsz Kaname- engedett el.
Kaname- nak se kellett több, megragadott és magához ölelt. Egy csók sem maradhatott el.
- Az vagyok. Nagyon büszke- nem tudtam megállni mosoly nélkül.

Megvárták, hogy mi köszöntsük elsőnek régi barátunkat, utána ők is odajöttek és köszöntötték őt.
Megtudtuk, hogy nagyapja meggyilkolása után ő is súlyos sebesülést szerzett. Kaien talált rá, idehozta az iskolába és felgyógyította. Hálás voltam neki. Meg kellett köszönnöm. Ellógtam Kaname mellől és Kaien- hez siettem.

Nem volt egyedül. Toga és Zero társaságát élvezte.
- Kurosu igazgató úr!- szólítottam meg.
- Áh! Yuuki! Micsoda meglepetés! Nagyon szép vagy!- köszöntött boldog arccal.
- Igazán köszönöm. És azt is, hogy segített a barátunkon. Hálás vagyok azért, amit Ichijou- ért tett. Nagyon sokat jelent ez nekünk- mondtam.
- Nagyon szívesen Yuuki. Nem hagyhattam magára egy diákom- tette vállamra kezét.
- Még egyszer köszönöm, de most vissza kell mennem. Kaname nem tudja hova mentem. És szeretnék még beszélgetni Ichijou- val- búcsúztam.
Valójában idejét éreztem a terv kivitelezésének.

Visszamentem a többiekhez. Kaname- hoz álltam és jeleztem.
- Kaname!- szóltam és bólintottam.
- Rendben! Aido! Avasd be Ichijou- t is a tervbe. Ha akar segít ha nem, nem. De mi megyünk. Indulás!- intett.
Gyorsa elvett két pohár italt, az egyikbe belekeverte a mérgemet, a másikat szabadon hagyta.

Fogtam a két poharat és odamentem Yori- hoz.
- Szervusz Yori!- szólítottam meg.
Nagyon meglepődött. A másik két lány, akivel beszélgetett elmentek szabad utat engedve nekem.
- Szia! Mit csinálsz itt? Azt hittem, hogy az új barátaiddal vagy- mondta.
- Igen. De kell az egyensúly az életben- nyújtottam át neki az italát.
- Örülök neki, hogy így gondolod- vette el az italát és felhúztuk mindketten a magunkét.- És hogy vagy Zero- val. Az előbb nagyon meghitten táncoltatok. Ő nem bánja, hogy... ez vagy?
- De igen. Bánja, de engem nem érdekel, mert én Kaname- t szeretem. Nekem ő minden. Zero sem közömbös, de... Kaname- t jobban szeretem- osztottam meg vele érzésemet.
- Értem. Te aztán tényleg szeretheted. Hasonlítotok is egymásra, mintha testvérek lennétek, bár az lehetetlen, mert akkor nem lehetnétek együtt- mosolygott. Nem is ismeri a mi szabályainkat.
- Valóban. Csak hasonlítunk. Van annyi eszem és tudod. Nekem nincs testvérem- nevettem.
Annyira örült, hogy beszélgetünk, hogy megölelt. Erre vártam. Kézfejemet a fejére tettem és elkezdtem a varázslatot. Kiválasztottam a megfelelő emlékeket és kitöröltem őket. Yori nem vett észre semmit. Összerogyott előttem, mint egy zsák krumpli én meg mellé térdeltem, mintha nem tudnám mi van vele. Kaname és a többiek akkor jöttek oda hozzám, mintha segítenének, de nem csak ők vették észre a bonyodalmat.






(Zero szemszöge)

Toga- val és Kaien- nel a képzésemről beszélgettünk. Kiváltam a beszélgetésből, mert mennem kellett a teremben egy kört, hogy megnézem minden rendben van- e. Még el sem indultam, épp csak megfordultam, mikor láttam, hogy nagy tömeg van az italos asztalnál.
- Kaien!- hívtam fel az igazgató figyelmét magamra- valami van ott.
- Nézzük meg!- válaszolta.
Még szerencse, hogy odamentünk, mert tényleg baj történt...